Mégsem adnak át Oscar-díjakat a reklámszünetben

Los Angeles |

Az amerikai filmvilág, számos filmsztár és neves alkotó tiltakozásának hatására az amerikai filmakadémia korábbi döntését visszavonva bejelentette, hogy nem ad át díjakat az Oscar-gálaműsor reklámszüneteiben, hanem a hagyományokhoz híven mind a 24 díját a műsor közvetítése alatt vehetik át a nyertesek.

 

A filmakadémia pénteki rövid közleménye szerint a tagságtól kapott visszajelzések miatt változtatták meg a korábbi döntést. "Az összes Oscar-díjat vágás nélkül, hagyományos formában adjuk át" - idézte a The Hollywood Reporter a testület üzenetét.

A 91. Oscar-díjátadó gálát február 24-én rendezik meg a hollywoodi Dolby Színházban. Az Oscar-show évek óta küzd a hanyatló nézőszámmal, idén ráadásul műsorvezető nélkül zajlik majd az est. A filmakadémia és a show producerei a nézettségen a műsor rövidítésével próbáltak volna lendíteni, mivel az tavaly is csaknem négyórás volt. Ezért született az a döntés, hogy négy kategória, az operatőr, a vágó, a kisjátékfilm, valamint a maszk és haj díjait a reklámszünetben adják át.

A hétfői bejelentés azonban óriási ellenállásba ütközött a filmakadémia tagjai és a négy kategória szakmai szervezetei részéről. Egyebek mellett levélben tiltakozott az Amerikai Operatőrök Társaságának (ACS) elnöke, Kees Van Oostrum, szerdán pedig egy nyílt levél szólította fel a filmakadémiát és a műsor producereit, Donna Gigliottit és Glenn Weisst, hogy vonják vissza a döntést. Ezt a levelet több mint kétszáz operatőr, 75 filmrendező - köztük Martin Scorsese, Alfonso Cuarón és Spike Lee -, 80 színész - köztük Bradley Copper, Glenn Close és Emma Stone -, továbbá a filmakadémia számos producer, vágó és más ágazathoz tartozó tagja írta alá.

A gálaműsort Észak-Amerikában az ABC csatorna közvetíti, de világszerte több mint 200 országban látható majd. Magyarországon élőben a Moziverzum filmcsatornán követhetik a nézők hétfőre virradóra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?