Fekete krónika

Heten haltak meg eddig a Mount Everesten idén

Három indiai hegymászó halt meg a Mount Everesten (Csomolungma) az elmúlt napokban, és ezzel hétre emelkedett az idei, tavaszi mászószezon halálos áldozatainak száma - közölték a nepáli hatóságok és túraszervezők.
MTI

2019. május 24. 13:17

Tavaly összesen öten haltak meg a világ legmagasabb hegycsúcsának meghódítása közben. Az áldozatok számának emelkedése részben összefügghet azzal, hogy a kedvező időjárás következményeként torlódás alakult ki a csúcs közelében, az oxigénszegény környezetben.

Egy 27 éves férfi a visszaúton, a 4-es táborban halt meg pénteken. A hegymászó torlódás miatt több mint 12 órán át rostokolt a csúcsközeli oxigénszegény környezetben és nagyon kimerült. Serpák levitték a 4-es táborba, életét azonban már nem tudták megmenteni. Két 53 éves indiai nő is már a leereszkedés közben halt meg, egyikük a férje társaságában, a másik egy többnemzetiségű női expedíció tagjaként vágott neki az útnak.

Az Everest kevésbé forgalmas északi, tibeti (kínai) oldalán egy 65 éves osztrák férfi halt meg. Korábban egy amerikai és egy indiai hegymászó hunyt el, ők is már a visszaúton. Eltűntnek számít, és ezért gyakorlatilag halottnak tekinthető egy ír alpinista is. 

A túraszervezők szerint a 4-es tábor és a csúcs közötti "túlzsúfolt" útvonalon torlódás alakult ki, mert csak rövid ideig tartó ablakperiódusok vannak az időjárásban, és "mindenki egyszerre akar mászni".

Idén várhatóan rekordot dönt a Mount Everestet meghódító emberek száma. A nepáli hatóságok a tavaszi szezonra minden korábbinál több, 381 mászóengedélyt adtak ki (darabonként 11 ezer dollárért), ami a kísérőt is beleszámítva körülbelül 750 embert jelent ugyanazon az útvonalon az április végétől május végéig tartó néhány hét alatt. További legkevesebb 140 fő kapott engedélyt a Csomolungma megmászására a kínai (tibeti) oldalon. 

A 8850 méteres hegycsúcs megmászóinak száma már tavaly is rekordot döntött 807 fővel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Kevés a gyermekorvos az országban

Tablók viadala: tardoskeddi győzelem!

Matečná: A termékek 31 százalékánál tapasztaltak kettős minőséget

Átfogó parkolási politika helyett egyelőre két parkoló lehet fizetős

Renault Kadjar: a francia elegancia

Zdeno Chára lett az év hokisa

Legfrissebb galériák
Olvasta már?