Eltérő korú vesszők egy bokorban

A piros és fekete ribiszke természetes formája a cserjetörzses bokor. A cserjetörzsből igen bőségesen és rendszeresen megújul. E tulajdonsága határozza meg a metszését is.

A bokrok legfiatalabb (egyéves) részei, a vesszők közvetlenül a törzsből törnek elő. A kétéves részek, a gallyak csúcsrügyéből hoszszú szártagú hajtások, oldalrügyeiből pedig rövid szártagú termőrészek törnek elő. A ribiszkefélék ágai négy-öt évig termőképesek. Az idősebbek növekedése gyengül, értéktelenebb gyümölcsöt hoznak. A bokorribiszke esetében ültetéskor metsszük vissza a szaporítóanyagot. Minél gyengébb a vessző, annál rövidebbre vágjuk. Fejlettségüktől függően egy-három, egy-négy rügyre metsszünk. Célszerű a beavatkozást az ültetés előtt elvégezni, ezután a megmetszett csemetéket kissé mélyebbre is ültethetjük annál, mint amilyen mélyen a faiskolában voltak. Ezáltal növekszik a cserjetörzs, illetve a gyökérzet felülete, amely több tőhajtás képződését eredményezi.

Az ültetést követő tenyészidőben, június elején hajtásválogatást is végezhetünk. Az egészséges fejlett csemetéken négy-hat hajtást hagyjunk, arányosan elosztva a tövön. A második év tavaszára legfeljebb öt vessző maradhat a bokron. A fejlett bokrú, második éves ribiszke 50 cm-es (vagy ennél hosszabb) vesszői közül négy darabot hagyjunk metszetlenül. Az ennél gyöngébbeket kurtítsuk 2–4 rügyre. A második év nyarán 4–5 erőteljes hajtásnál ne hagyjunk többet tövenként. Ebből a harmadik év tavaszára összesen 4 maradhat, a többit távolítsuk el.

Ideális esetben a negyedik évben átlagosan 3 x 4 különböző korú (első, második, harmadik éves) koronarész alkotja a bokrot. Az ötödik évben befejezzük a koronaalakítást, amikor is 4 egyéves tővesszőt, négy kétéves, négy hároméves, és négy négyéves termőgallyat célszerű hagyni a bokorban.

A további években (a piros ribiszke esetében az ötödik éves, a fekete ribiszke esetében a negyedik éves) termőgallyakat folyamatosan leváltjuk, azaz tőből eltávolítjuk, és helyettük arányosan elosztva a bokorban, azonos számú tősarjat hagyunk. Célszerűen járunk el, ha az erőteljesen fejlett bokorban szám szerint 16 koronarészt tartunk fenn, amelyek közül 4 egyéves sarj, 4 kétéves gally, 4 hároméves és 4 négyéves ág. Az ötéves ágakat (feketeribiszkénél a 4 éveseket) folyamatos ritkító metszéssel, évente fiatal sarjakkal váltjuk le. A lényeg az, hogy a különböző korú koronarészek mindig lehetőleg azonos arányban és arányosan elosztva legyenek a koronában. A letermett ágakat tőből, a talajfelszínéhez minél közelebb távolítsuk el.

A szerző agrármérnök

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?