Elszaporodtak az állatok a Fukusima körüli területeken

Fukusima

Csaknem egy évtizeddel a fukusimai atomerőmű-baleset után „virágzik” a vadvilág a sugárszennyezettség miatt lakatlanná vált területeken – állapították meg a Georgiai Egyetem kutatói.

A Journal of Frontiers in Ecology and the Environment című folyóiratban publikált tanulmány szerint a térség különböző vidékein készített 267 ezer felvételen több mint 20 fajt, köztük vaddisznót, japán nyulat, nyestkutyát, makákót, fácánt és rókát azonosítottak – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Hamar visszatértek

„Az eredményeink elsőként szolgálnak bizonyítékul arra, hogy immár több állatfaj is nagy számban előfordul a fukusimai tilalmi övezetben, a sugárszennyezettség ellenére” – mondta James Beasley, az egyetem biológusa.  Szerinte az állatok előfordulása az emberek evakuálása óta megnőtt, hamar visszatértek a radioaktív területekre, így volt, van ez például Csernobilban és környékén is. Az ukrán városban az atomkatasztrófa után több madárfaj, rágcsáló és rovar is eltűnt, de azóta – az erős radioaktív terheltség ellenére – az állatok száma és a faji sokszínűsége is folyamatosan növekszik.

Nyestkutya

Három zóna

A kutatók a japán kormány által a 2011-es atomerőmű-baleset után meghatározott három – tiltott, korlátozás alá vont és lakott – zóna 106 helyszínéről gyűjtöttek be adatokat.

A kamerák 120 nap alatt több mint 46 ezer képet készítettek vaddisznókról: 26 ezret a lakatlan, nagyjából 13 ezret a korlátozás alá vont és 7 ezret a lakott övezetben.

A tiltott és korlátozott zónákban ezenkívül nagy számban fordulnak elő mosómedvék, fekete lábú nyestek és japán makákók.

Thomas Hinton, a Fukusimai Egyetem professzora szerint a mostani kutatás jelentőségét az adja, hogy a sugárszennyezettségnek a populációkra gyakorolt hatását vizsgálja, szemben a korábbi tanulmányok többségével, amelyek egyedekre fókuszáltak. A szakemberek megállapították, hogy az érintett fajok magas egyedszámát elsődlegesen befolyásoló tényezők az emberi tevékenység mértéke, a tengerszint fölötti magasság és az élőhely típusa, nem pedig a sugárszennyezettség mértéke.

Emberek hiányában

Az eredmények szerint a megfigyelt fajok többsége a rá jellemző módon él a térségben: a mosómedvék éjszaka, a fácánok nappal aktívak. A lakatlan övezetben élő vaddisznók ugyanakkor jóval aktívabbak nappal, mint az emberek közelében élő társaik, ami azt sugallja, hogy az állatok változtatnak a viselkedésükön az emberek hiányában. A 2011-es katasztrófa után állatok százai érkeztek a környező hegyekből és foglalták el a környező, lakatlan településeket, hogy az üres utcákon és elhagyatott hátsó kertekben élelem után kutassanak. Tomioka városban például egy vadászcsapat lövi ki az elszaporodott vaddisznókat, amelyekről ismert, hogy hajlamosak bizonyos esetekben az emberre támadni. Hetente kétszer harminc ketreccsapdát helyeznek ki, rizsliszttel csalogatva oda a vadakat.  

A japán széró vagy japán kecskeszarvú zerge pedig általában távol marad az ember lakta területekről, ám mégis a lakott övezet hegyvidéki területein kapták legtöbbször lencsevégre. A kutatók szerint ennek az lehet az oka, hogy a faj igyekszik elkerülni a lakatlan zóna egyre növekvő vaddisznó-populációját.

Japán makákók

A 2011-es vészhelyzet

2011. március 11-én 9-es erősségű földrengés rázta meg Japán északkeleti részét, a földmozgást követő hatalmas szökőár pedig megrongálta a fukusimai atomerőművet. Három reaktorban magolvadás következett be. A fűtőanyag átolvasztotta a reaktor vasbeton nyomástartó edényét, és felgyülemlett az atomreaktor alján. A megsérült reaktorokat hűtik, folyamatosan vizet pumpálnak bele. A keletkezett károk helyreállítása, a reaktorok leszerelése mintegy negyven évig tart majd. Az atomkatasztrófa után az erőmű környékéről több mint 140 ezer embert kellett biztonságos helyre menekíteni. A 29 éven aluliak háromnegyede nem szándékozik visszatérni a környékre, ami azt is jelenti, hogy népesség túlnyomó részét idős emberek alkotják majd.

gy a sok közül. A lakatlan zónában egyre növekedik a vaddisznó-populáció.

(MTI, hvg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?