Váltott tempójú gyaloglás a jó cukorszintért

Már eddig is jól dokumentálták a testedzés pozitív hatását a 2-es típusú cukorbetegek vércukorszintjére (glikémiájára), azonban az optimális edzésintenzitást és edzéstípust eddig még nem határozták meg pontosan. Dr. Thomas Solomon, a dániai Koppenhágai Egyetem munkatársa és kollégáinak kutatásából is kiderült, hogy a váltakozó intenzitású, intervallumos gyaloglóedzés előnyösebben hat a 2-es típusú cukorbetegek glikémiás kontrolljára, mint az ugyanakkora energiafelhasználású folyamatos, egyenletes intenzitású gyaloglóedzés.

A 2-es típusú cukorbetegeket 3 véletlenszerű csoportba sorolták: az egyik a kontrollcsoport (CON), a másik az intervallumos csoport, a harmadik pedig a nagy energiafelhasználású, folyamatos, közepes intenzitású csoport volt. A tréningcsoportoknak szigorú időbeosztást írtak elő, de szabad, önálló életet éltek, és hetente ötször 60 percet kellett edzeniük. A hiperglikémiás clamp módszerét használták az inzulinszekréció mérésére (ez egy olyan standardizált módszer, amelynek során állandó sebességgel glükózt juttatnak be a szervezetbe infúzióval, majd meghatározzák, hogy mennyi inzulint termel a szervezet). Izotópos glükóznyomkövetőt juttattak be infúzióval a betegek szervezetébe, hogy mérhessék a glükózanyagcserét, és a vázizomzaton biopsziát végeztek, hogy vizsgálhassák az inzulinszignálokat. Ezeket a változókat a négy hónapos kísérleti szakasz előtt és után is megmérték.

Kiderült: a javuló vércukorkontroll csak az intervallumos csoportban volt bizonyítható, ezt pedig valószínűleg az okozta, hogy az intervallumos edzés megemelte az inzulinszenzitivitást és a perifériás glükózfelhasználást, mindez pedig javította a glükózanyagcserét. A folyamatos, kiegyensúlyozott intenzitású edzést végző csoportban és a kontrollcsoportban nem figyeltek meg semmiféle változást. Továbbá szintén csak az intervallumosan edző csoportban figyeltek meg jobb inzulinszignálokat a vázizomzatban.

A kutatók az alábbi következtetést vonták le: „Ennek a kutatásnak az a legfontosabb eredménye, hogy a folyamatos, állandó intenzitású edzés nem, hanem csak az intervallumos gyaloglóedzés képes úgy javítani az inzulinszenzitivitást, hogy cserébe nem csökken az inzulinelválasztás, valamint javul a betegek vérének általános inzulinszintje is. Ugyanakkor bizonyítani kell még azt, hogy az intervallumos gyaloglóedzések jótékony hatása folyamatosan megmarad, valamint azt is, hogy ez az edzésmódszer hosszú távon is képes javítani a betegek általános egészségi állapotát, mert csak ennek a bizonyítéknak a birtokában lehet a 2-es típusú cukorbetegek kezelésének a klinikai gyakorlatába bevezetni az intervallumos gyaloglóedzést.”

(hazipatika)