Vakcina méhnyakrák ellen?

Úgy tűnik, két gyógyszergyárgyárnak egymástól függetlenül sikerült kifejleszteni egy olyan vakcinát, amely megelőzi a Human Papilloma Vírussal való fertőződést. A vírus a méhnyakrák fő kiváltó okaként ismert.

Úgy tűnik, két gyógyszergyárgyárnak egymástól függetlenül sikerült kifejleszteni egy olyan vakcinát, amely megelőzi a Human Papilloma Vírussal való fertőződést. A vírus a méhnyakrák fő kiváltó okaként ismert. A kutatók abban reménykednek, hogy a vírusellenes vakcina három éven belül elérhető lesz a nők számára – reménykednek a brit kutatók. A HPV-elleni védelem több ezer nő életét mentheti meg évente. Az már csak plusz előnye a vakcinának, hogy feleslegessé teszi a ma még félévente szükséges ellenőrzést, az úgynevezett kenetvételt is. A kutatások azt mutatják, hogy az egyetlen szúrás képes 100%-os védelmet biztosítani a HPV vírustörzzsel szemben, amely a méhnyakrákos megbetegedések nem kevesebb, mint 70%-áért tehető felelőssé. Becslések szerint a nők fele még azelőtt megfertőződik a kórokozóval, mielőtt betöltené 30. életévét. A szer három éven belül elérhető lesz a nők számára. A két vakcinát már világszerte nők ezreinek bevonásával tesztelik. Azonban ma még a vakcina nem elérhető – a nőgyógyászati szakrendelés azonban igen. Ez pedig a megelőzés szempontjából elsődleges – és majdhogynem az egyetlen – lehetőség. A kenetvétellel a rák még a legkorábbi stádiumában beazonosítható, és a kórós sejtburjánzás egyszerű rutineljárással megállítható. A vírus szexuális úton terjed – és minden nő veszélyeztetett, aki szexuális életet él.

A férfiak előbőre alatt megtelepedő HPV-vírus az aktus során sajnos átkerül a nőre - a vírus pedig lappangva, hosszú évek során okozhat végzetes betegséget. Amit a nő védekezésképpen tehet, az az, hogy megpróbálja elkerülni a gyakori partnerváltást, illetve új partnerét feltétlenül meg kell kérnie arra, hogy használjon óvszert, még akkor is, ha a nem kívánt terhesség ellen védekezik valamilyen egyéb módszerrel. A tabletták, spermicid zselék a terhességtől megvédenek – a fertőzéstől nem. Stabil, kölcsönös bizalomra épülő kapcsolatban pedig a nő hívja fel partnere figyelmét a higiénia – a rendszeres, alapos tisztálkodás - kiemelkedő fontosságára...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?