TUDTA?

A primitív kultúrákban a fájdalmat démonok mesterkedésének tartották, ezért hogy különféle varázslatokkal, mágiával igyekeztek távol tartani őket. Nagy tiszteletnek örvendtek a varázslók, mágusok, akik elhitették az egyszerű emberekkel, hogy hatalmuk van a démonok fölött, így képesek gyógyítani a fájdalmat is. Sok esetben a fájdalmat büntetésként fogták fel.

Időszámításunk előtt kb. 2600 évvel az ókori kínaiak feltételezték, hogy két, egymással ellentétes, de egymással szorosan, elválaszthatatlanul összefüggő erő, a yin és a yang közti egyensúly felbomlása okozza a fájdalmat. Ez az egyensúly segíti elő az életenergia keringését 14 csatornán (meridiánon) keresztül, melyek kapcsolatban állnak a belső szervekkel.

Az ókori egyiptomiak úgy hitték, a fájdalmat az elhunytak lelkei okozzák, akik éjszakánként behatolnak az emberek testébe. Ezért különféle módon igyekeztek ezeket a lelkeket kiűzni a beteg emberekből: hánytatással, izzasztással, vizelést elősegítő főzetek itatásával. A legdrasztikusabb a fejfájás gyógyítása volt: a koponyán lyukat fúrtak, hogy ott távozhasson az ártó lélek. Sok esetben elektromos áramot termelő, Nílusban élő hallal érintették meg a fájdalmas testrészt. A buddhista filozófusok szerint a fájdalom beteljesületlen kívánságból keletkezik.

Időszámításunk előtt 250 évvel a görögök bebizonyították, hogy kétféle ideg létezik: az érzékelésért és a mozgatásért felelős idegek és állították, hogy az agy az idegrendszer része.

Galenus kidolgozta az idegrendszer élettanát és anatómiáját, Leonardo da Vinci kijelentette, hogy a gerincvelőn keresztül jut el a fájdalom az agyba. A fájdalom eredetét a 20. században sikerült a legpontosabban tisztázni, amikor felismerték a különféle idegpályákat, receptorokat, melyek a fájdalmat érzékelik, vezetik, és amelyek pontos ismerete nagyban hozzásegíti az orvost a legmegfelelőbb gyógymód kiválasztásához.