Segítene a lézeres szemműtét?

Jelige: Fájdalom. „Már évek óta keratokonuszra kezelnek. Eddig kemény kontaktlencse segítségével eléggé jól láttam mindkét szememre, de 2-3 hete nagyon fáj a bal szemem. Rosszul látok, és a lencsét sem merem hordani, mert attól félek, hogy az okozza a gyulladást. Arra gondoltam, hogy a sok helyen reklámozott lézeres műtét segítségével megszabadulhatnék a dioptriáktól és takán nem kellene kontaktlencsét hordanom.“

Kedves olvasó, a keratokonusz a szaruhártya görbületének kóros elváltozása. Általában kétoldali folyamat, de többnyire különböző fokú az elváltozás a két szemen. A szaruhártya kidomborodását középső részének elvékonyodása okozza. A szem optikai tengelye ezáltal meghosszabbodik és fénytörése megváltozik.

Pontos öröklődési menete nem ismert, egyes családokban halmozottan fordul elő. Többnyire gyermek- vagy ifjúkorban kezdődik. Jellemző tünete a fokozatos látásromlás. Az előredomborodó szaruhártya szabálytalan szemtengelyferdülést (asztigmatizmust) okoz. Kezdetben szemüveggel is javítható a fénytörési hiba. A szaruhártya azonban egyre jobban elvékonyodik, ezáltal a belső szemnyomás hatására egyre jobban előredomborodik. Később a látásélesség csak kemény kontaktlencsével javítható. Már évszázadok óta foglalkoztatja a tudósokat a keratokonusz kezelése, amely a kontaktlencsék feltalálásához vezetett.

A keratokonusz súlyos szövődménye heveny gyulladással jár. Az addig teljesen fájdalmatlan és jól látó szem egyik pillanatról a másikra nagy fájdalom következtében praktikusan megvakul. A beteg fényérzékeny, szeme könnyezik. Ilyenkor a szaruhártya belső felszíne megreped és szövetébe csarnokvíz jut. Ezen folyamat következtében átlagos vastagságának 3-4-szeresére duzzad. A heveny gyulladás hegesedéssel gyógyul, ami állandó látásromláshoz vezet.

A heveny keratokonusz kezelése műtéti úton, ún. perforáló keratoplasztikával történik. A szaruhártya elvékonyodott központi részét körkéssel eltávolítják, és emberi donortól származó egészséges szövettel pótolják. Kedves olvasó, a lézeres műtét még jobban elvékonyítaná a szaruhártya szövetét, így a heveny gyulladással járó keratokonusz esetében ellenjavalt. A levelében leírt tünetek alapján bal szemén a gyulladást nem a kontaktlencse okozta, és a látást csak perforáló keratoplasztika segítségével lehet javítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?