Sebgyógyulás heg nélkül

A Bristol Egyetem kutatói nemrég felfedezték, hogy egy, a sebgyógyuláskor aktiválódó gén gátlásával felgyorsítható a sebek gyógyulása, és akár az is elérhető, hogy a heg kisebb legyen.

Amikor a bőrön valamilyen folytonossági hiány (seb) alakul ki, véralvadék képződik a sérülés helyén, alatta pedig elkezdődik a keletkezett hiba folyamatos kijavítása. A hegképződés a sebgyógyulási folyamat természetes velejárója, mely leginkább vágott vagy égési sebek után jön létre. A hegesedés lehet egyszerű (pl. lehorzsoljuk a térdünket) vagy lehet krónikus (pl. a cukorbetegek lábszársebeinél), és általában nem szorítkozik kizárólag a bőrre.

Sérülés után minden szövetünk hegesedéssel gyógyul, legyen az például az alkohol okozta májkárosodás utáni kötőszövetes átépülés (fibrózis) vagy nagyobb hasüregi műtétek után a szerveken megjelenő hegek, melyek későbbi súlyos szövődmények kialakulásához vezethetnek.

A szöveti sérülés immunreakciót is kivált, mivel a szervezet meg akarja akadályozni a fertőzés kialakulását, a megjelenő fehérvérsejtek azonban a kórokozók elpusztítása mellett a kollagén termelésének irányítása révén a helyreállítást is befolyásolják. A kollagén segíti a gyors sebgyógyulást, azonban nem illeszkedik bele az eredeti szöveti környezetbe, és hegként megmarad.

A Bristol Egyetem kutatója, Dr. Paul Martin professzor és munkatársai vizsgálataik során felfedezték, hogy az osteopontin nevű, hegképződést serkentő gén működésének gátlásával felgyorsult a sebgyógyulás és csökkent a heg mérete. A jelenség hátterében az erek regenerációjának segítése, valamint az eredeti szöveti szerkezet helyreállításának gyorsítása áll.

„Mind a falósejtek, mind a helyreállítást serkentő kémiai anyagok (például a vérlemezke eredetű növekedési faktor), mind pedig maga az osteopontin gén célpontjai olyan kutatásoknak, melyek a szöveti regenerálódás hegesedéses formáját kívánják gátolni minden olyan szövet esetében, ahol a heg kialakulása működésbeli csökkenést okozna. Reméljük, hogy nem kell sokat várni olyan eljárások megjelenésére, melyek ezt a klinikai munka során lehetővé teszik. Az osteopontin gátlásán alapuló hegcsökkentő eljárások engedélyeztetése egyébként már folyamatban is van” – hangsúlyozta Martin professzor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?