Rióban rengeteg időt szánok magamra

A halványzöld rövidnadrág, a csontszínű felső még jobban kiemeli csokibarnára sült bőrét. Nagyszerűen néz ki. Ha az ember nem tudná, el se hinné, hogy már nagymama. Jó régen volt, amikor még maga is rajzolta a köröket a jégre, partnerével, Bartosiewicz-csel még Wlachovská néven párosban indult. Azóta is a jégen tölti élete nagy részét – edzőként irányítja a műkorcsolyázók felkészülését. Legismertebb tanítványát, Jozef Sabovčíkot olimpiai dobogóra segítette Szarajevóban, s bár a többiek közül senki nem vitte világhírnévre, még sok tehetség fordult meg a keze alatt. Miközben a gyerekekkel bajlódott, ő maga is mozgott – a jégen néha neki magának kellett bemutatnia egy-egy figurát, elemet. Csak akkor fordult a kocka, amikor egy időre leállt – beteg édesanyját kellett ápolnia. „Ha sokáig áll az ember, főleg egy aktív sportoló, rögtön megérzi a szervezete, azonnal reagálnak az izmok. Itt fáj, ott fáj, amott fáj, ha újra felköti az ember a korcsolyát, mert néha azért meg kell terhelni a térdet – legyint nagyot és felsóhajt.

– Én az egyes figurákat lassabban mutatom be a tanítványaimnak, hogy pontosan elleshessék a mozgást, de van olyan is, amit nem szabad demonstrálni, amit az ember ilyen korban már nem tud, azt ne erőltesse, mert aztán a gyerekek rosszul tanulják meg”.

Látni rajta, hogy világéletében sportolt, s nagymama korára is jó az alakja. ,,Ebben segített Brazília – teszi helyre a dolgokat, mondván, azért nemrég volt rajta egy kis felesleg. Tavaly óta Rio de Janeiróban egy 13 éves kislányt edz, három hónapot tölt kinn, hármat itthon, s „ott teljesen másként étkezem, ott minden más. Rengeteg a zöldség, a gyümölcs, sok halat esznek, s ha húst, akkor főleg marhahúst. Amikor láttam, hogy hatásos, még rátettem egy lapáttal, ügyeltem arra is, hogy zsírszegény termékeket fogyasszak, ott az is jóval könnyebb, mert a csomagoláson feltüntetik, mi mennyi kalória.”

Elutazás előtt rakoncátlankodott a szíve, mamája betegsége nagyon megviselte. „Ahelyett, hogy mozogtam volna, evéssel, csokival kompenzáltam a problémát. Klasszikus esete voltam a depressziós nyanyáknak. Igaz, még itthon nekiduráltam magam. Egy szép napon bálba mentünk a férjemmel, s azt hittem, van mit felvennem, de semmibe se fértem bele. Akkor beláttam, hogy valamit kezdeni kell magammal! S el is kezdtem, kinn meg folytattam. Ott mindenüvé gyalog megyek. Itthon a néhány méterre lévő üzletbe vagy a postára is autóval jártam, ott, az óriási Rióban naponta kilométereket teszek meg. Korcsolyázok a kis tanítványommal, otthon, ahogy az ott dukál, reggeli után úszom, néha elugrok a konditerembe. Egész eddigi életemet a jégen töltöttem, hidegben. Most élvezem a meleget. A napfényes Rióban a kislány szüleinél lakom, hatalmas teraszom van, az ablakom előtt medence. Ha nem vagyok a jégen, minden időmet kinn töltöm. Ahogy kinyitom reggel a szemem, úszok egyet, aztán reggelizek, kávézok”.

Azt mondja, Brazília teljesen rendbe hozta, azelőtt lihegett, most meg úgy fut föl az emeletre, mint egy tinilány… Urbán Klára