Miért csak fájdalommal?

Teljesen jogos az igény, hogy a fogászati kezelés fájdalommentes legyen. A vicc az, hogy ennek semmi akadálya. Sőt, a fogorvosnak kötelessége erre törekednie. De ezt csak akkor lehet, ha a páciens is igényli. Az esetek túlnyomó többségében el tudjuk érni a teljes fájdalommentességet, de a kezelés kellemetlensége megmarad. Az emberek között nagy a különbség a fájdalomküszöb tekintetében. Vannak, akik kiválóan viselik a fájdalmat, s vannak, akikre szinte rá sem lehet nézni, mert már arra is fájdalomérzettel reagálnak. Ezeket a különbségeket figyelembe kell venni. A megtartó, konzerváló fogászati beavatkozások közül a kis beavatkozásokat érzéstelenítés nélkül is majdnem mindenki könnyen elviseli. Az ilyen fogak fúrása vagy egyáltalán nem fáj, vagy csak kicsit, és nem tart sokáig. Más a helyzet a mély romlásokkal vagy a gyökérkezeléssel. Ilyenkor mindig érzésteleníteni kell. A fogideg eltávolítását is el lehet úgy végezni, hogy az egyáltalán ne fájjon. (Nemcsak a fogorvosnak, hanem a betegnek sem!) A fogászati gyakorlatban helyi érzéstelenítést szoktunk alkalmazni. Ezt úgy kell végezni, hogy először felületi érzéstelenítővel (spray vagy krém formájában) csökkentjük a tűszúrás okozta fájdalmat, majd egyszer használatos fecskendő és tű segítségével érzéstelenítő oldatot juttatunk a szövetek közé. A ma használatos oldatok nem okoznak túlérzékenységet. Van egy újabb, nagyszerű módja az érzéstelenítésnek, az ún. intraligamentális analgézia. A érzéstelenítő oldatot közvetlenül a fog mellé, a gyökérhártyarostokba juttatjuk. Nagyon gyorsan érzéstelenné válik a fog. Annak érdekében, hogy a beteg jobban elviselje a kezeléssel járó kellemetlenségeket, gyógyszeres előkészítést is alkalmazhatunk. Ilyenkor a beteg ellazulva, nyugodtabban viseli az érzéstelenítést és a kezelést.

Arra is van mód, hogy a fogászati kezelést általános érzéstelenítéssel (altatással) végezzék. Ez akkor indokolt, ha beteges félelemmel állunk szemben. Nagy ritkán a különben teljesen egészséges embereknél is előfordul, de sokkal inkább jelen van a mentálisan sérült egyéneknél, akik képtelenek alávetni magukat a kezelésnek.