Egészség

Legyen mindenkinek fájdalommentes a kolonoszkópiás kivizsgálás!

Bár az elmúlt években óriási előrehaladás történt a vastag- és végbélrák diagnosztizálásában és kezelésében, Szlovákiában még mindig súlyos társadalmi és egészségügyi problémát jelent: Európában mi vagyunk a másodikok, ahol a legtöbb új esetet diagnosztizálják, a férfiak halandóságát illetően pedig az elsők.
ÚJ SZÓ ONLINE

2019. október 28. 12:05

kolonoszkópia

Évente csaknem 4000-en betegszenek meg és több mint 2000-en halnak meg vastag- vagy végbélrákban, pedig megfelelő szűréssel ez elkerülhető lenne. Jó, hogy ez év januárja óta a biztosítók már név szerint hívják szűrésre a veszélyeztetetteket, de a szakemberek meggyőződése, hogy ennél még többet tehetnénk a helyzet javításáért. „A végbél- és vastagbélrák az a daganatos betegség, amit csaknem 100 százalékosan el lehetne kerülni. Aki rendszeresen jár szűrővizsgálatokra, annál egyáltalán nem kellene kialakulnia” – emelte ki dr. Rudolf Hrčka, a Szlovák Gasztroenterológiai Társaság szakcsoportjának elnöke.
A székletvizsgálat már a legkorábbi stádiumban ki tudja mutatni a polipot, ami rákmegelőző állapotnak tekinthető, még biztonságosan el lehet távolítani, és ezzel javítani lehet a beteg kilátásait és csökkenteni a feleslegesen elhunytak számát. A hozzáférhető adatok szerint az idei próbaszűrést követően jövőre tervezett országos szűréssel 362 emberéletet lehetne megmenteni. Ez pénzben kifejezve 16 millió euró megtakarítást jelentene.

83 százalékkal csökkentheti a halandóságot

„A kolonoszkópia sokkal pontosabb diagnosztikai és kezelési mód, mint a székletvizsgálat, mert kimutatja a polipot, a daganatot, és kiszűri a rák 100 százalékát, mégpedig korai stádiumban” – mondta dr. Martin Huorka, a társaság elnöke. A tanulmányokból világosan kitűnik, hogy legnagyobb haszna a szűrés miatt tízévente egyszer végrehajtott kolonoszkópiás kivizsgálásnak van. Ez a halálozás 83 százalékát képes csökkenteni. Általában érvényes, hogy minél előrehaladottabb stádiumban van a betegség, annál drágább a kezelése. A kezelési költségek évente 70 millió euróba kerülnek, ennek az összegnek a 78 százaléka a betegség 3-4. stádiumára esik.

A Szlovák Gasztroenterológiai Társaság felhívása

1. Támogatni kell a kolonoszkópiás kivizsgálást, mint a szűrés egyik fontos részét a veszélyeztetett csoportokban és azoknál, akiknek családjában már előfordult vastagbélrák, akiknél korábban polipot távolítottak el, vastagbélrákban, esetleg krónikus bélgyulladásban szenvedtek.

2. Azoknak, akik a kolonoszkópia mellett döntöttek, biztosítani kell az ingyenes fájdalmatlan kivizsgálást. E tekintetben kulcsfontosságú a törvénymódosítás, amelynek értelmében a gasztroenterológiai munkahelyeken is végezhetnének beavatkozást altatásban, és az ezzel járó költségeket a biztosítók térítenék meg.

3. A közforrásból megfelelő eszközöket kell fordítani a felvilágosító kampányokra, amelyek a vastagbélrákszűrésen való részvételre serkentik az embereket.

4. Megfelelő mértékben fedezni kell a specializált munkahelyeken végzett igényes beavatkozásokat.

Az endoszkópos kivizsgálás fejlődése lehetővé teszi, hogy számos rákos leletet műtét nélkül, endoszkópiás beavatkozással is elvégezzenek. Örvendetes, hogy Szlovákiában vannak az európai élvonalhoz tartozó specializált munkahelyek, de nagyobb támogatásra van szükségük, mert az itt elvégzett beavatkozások több pénzbe kerülnek. Speciális kolonoszkópiára, speciális egészségügyi anyagra van szükség hozzájuk. A beteget el kell bódítani vagy altatni, és a beavatkozás is tovább tart. Ezek a beavatkozások több pénzt igényelnek, mint a szokásos kolonoszkópiás kivizsgálás és a standard polipeltávolítás. A szakmai társaság kéri az egészségügyi minisztériumot, az egészségbiztosítókat és más intézményeket, hogy ezeket a javaslatokat minél előbb vegyék figyelembe, és ezzel járuljanak hozzá a jól működő szűrőprogram kidolgozásához, továbbá a vastagbél- és végbélrák előfordulásának és az ebből adódó halálozás jelentős csökkentéséhez.

Fájdalom nélkül

Bizonyított tény, hogy sokkal többen vennének részt a kolonoszkópiás vizsgálaton, ha az emberek tájékozottabbak lennének, és ha pontos szabályok lennének a fájdalommentes kivizsgálás költségeinek megtérítésére. Ma már nem jelent gondot biztosítani a fájdalommentes kivizsgálást azoknál a betegeknél is, akik épp a fájdalom miatt nem mennek szűrésre.

A gasztroenterológiai társaság évek óta arra törekszik, hogy az egészségbiztosítók térítsék meg az altatással járó költségeket, ahogyan az a modern Európában már megszokott. Támogatja a veszélyeztetett csoport kolonoszkópiás szűrővizsgálatát és a megelőző kolonoszkópiás kivizsgálással kapcsolatos hatásos felvilágosítást

– állapította meg dr. Tibor Hlavatý professzor. Hozzátette: „Az egészségügyi minisztérium és az egészségbiztosítók illetékeseivel számtalan megbeszélést folytattunk erről, de eddig nem történt előrehaladás.” A társaság meggyőződése, hogy az eddiginél sokkal többet tehetnénk a vastagbélrák ellen, azért, hogy az emberek ne haljanak meg megelőzhető betegségekben, és hogy az igényes onkológiai kezelés feleslegesen ne emésszen fel milliókat az egészségbiztosítók költségvetéséből.

(kovács)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Hogyan számítják ki a karácsonyi nyugdíjat?

Mindössze 13 párt állított teljes jelöltlistát

Riadalom Nyitra megyében: fehér por egy borítékban

Az Új Szó kérdez, a magyar pártok válaszolnak!

A poprádiakat fogadja a DAC a kupában

Több bank alkalmazottja kevesli a bérét

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.