Javítja a közérzetet, erősíti

Egy évvel ezelőtt Komáromban Fejes Tímea 20 ággyal olyan egészségközpontot létesített, amelyben bárki ingyen vehette igénybe és ma is igénybe veheti szolgáltatásait.

A dolog nagyon egyszerű: 40 percig kell feküdni egy olyan speciális ágyon, amelyen jáde görgők masszírozzák az ember hátát, miközben infravörös hőt sugároznak. Jóllehet, a Ceragem masszázságy a legkorszerűbb technológiát képviseli, alapjában véve azonban a keleti gyógyászat tapasztalataira épül.

Szlovákiában több mint 15, a világ hatvan országában pedig több mint 3000 hasonló központ, vagyis terápiás terem működik. Budapesten 1500 ágyat működtetnek a város számos kerületében. Nagy az érdeklődés, mindig mindenütt teltház van.

Fejes Tímea igazgatónőtől érdeklődtünk: miből áll a kezelés, s vonzereje csak azért olyan nagy-e, mert ingyen van?

Megtudtuk, hogy a kezelés lényegében nagyon egyszerű: fény- és hőterápiából, masszázsból és akupresszúrából áll. Bár a személyzet készségesen segít, lényegében mindenki saját magát kezeli, a jáde görgők elektromos vezérléssel végzik a dolgukat. A 40 perces kezelés előtt röviden tájékoztatják a pácienseket a kezelés lényegéről. Megtudják, hogy az masszázságy javítja a közérzetet, erősíti az immunrendszert, elősegíti a szervezet méregtelenítését, serkenti a vérkeringést, ellazítja az izmokat, s fokozza a D-vitamin beépülését a szervezetbe.

Mozgásszervi betegedések, gerincbántalmak, reumatikus problémák, belső gyulladások, bőrbetegségek, csontritkulás, allergia, depresszió kezelésére, valamint a látás javításra ajánlják.

Nagyon sokan vannak, akik saját bőrükön tapasztalták a masszázságy jótékony hatását, így többször is igénybe vették. Ahhoz, hogy a kellemetlen testi tünetek enyhüljenek, rendszeresen használni kell.

Sokan teszik fel a kérdést: mi kell hozzá? Mindössze két fehér lepedő, fehér nadrág, póló és zokni.

Komáromtól csak egy ugrás Dunaszerdahely, ahol szintén ismerik a jáde köves termo-akupresszúrás masszázságy „csodatevő” tulajdonságait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?