Halált és látásvesztést is okozott egy szemcsepp

szemcsepp k

Veszélyes egészségügyi problémát okozó szemcseppre hívta fel a figyelmet az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) a napokban.

Az egyik Indiában gyártott szemcsepp használata eddig legalább 55 embert betegített meg az Egyesült Államokban. A baktériumfertőzéses esetek némelyike súlyos szövődményekkel járt: akadt, aki elvesztette a látását, egy ember pedig elhunyt – adta hírül a Reuters.

Az FDA közlése szerint az indiai Global Pharma Healthcare gyógyszeripari vállalat Artificial Tears elnevezésű szemcseppjébe a gyártás során baktérium kerülhetett, amely a tapasztalatok szerint antirezisztens, vagyis ellenáll az ellene bevetett antibiotikumoknak. Indiai kormányzati forrásból a Reuters tudomására jutott, hogy a szövetségi és állami gyógyszerfelügyeleti hatóság szakembereket rendelt ki a Global Pharma Healthcare ominózus szemcseppet is gyártó üzemébe, amely elsősorban amerikai piacra szánt termékeket állít elő.

Az incidens azért is érinti érzékenyen a szektort, mert tavaly is történt hasonló, tragédiával végződő eset. 2022-ben Gambiában és Üzbegisztánban legalább 70 gyermek heveny vesekárosodás miatti halálát hozták összefüggésbe Indiában gyártott köhögés elleni szirupokkal. Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ idén január 31-ig 12 államban összesen 55 olyan beteget talált, akiknél a szemfertőzés összefüggésbe hozható az EzriCare által forgalmazott műkönny használatával.

(hazipatika)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?