GYÓGYTURMIX

Sétával a vastagbélrák ellen
Már heti egy óra séta is csökkenti a vastagbélrák kockázatát, de minél többet mozog valaki, a veszély annál kisebb – mutatták ki amerikai kutatók.

Sétával a vastagbélrák ellen

Már heti egy óra séta is csökkenti a vastagbélrák kockázatát, de minél többet mozog valaki, a veszély annál kisebb – mutatták ki amerikai kutatók. Azoknál a nőknél, akik hetente 1–2 órát sétáltak, a vastagbélrák kialakulásának esélye 31 százalékkal csökkent azokhoz képest, akik egyáltalán nem sétáltak. Továbbá azoknál a nőknél, akik hetente több mint négy órát mozogtak, a betegség megjelenésének veszélye 44 százalékkal csökkent azokhoz képest, akik hetente egy óránál kevesebbet mozogtak.

A férfiak mája más, mint a nőké

A nők és férfiak krónikus májbetegségekre adott génszintű válasza közti különbség segít megmagyarázni, hogy a férfiak miért hajlamosabbak a májrákra. Ez az első genómszintű tanulmány, ami megmagyarázza, miért van különbség a nemek közt olyan, nem reproduktív szervek daganata esetén, ahol erre nem számítanánk. Az Egyesült Államokban kétszer annyi férfi kap májrákot, mint amennyi nő. Más országokban, főleg Ázsiában ez az arány 8-10-szeres is lehet. A májrák az ötödik leggyakoribb daganattípus világszerte, és a harmadik leggyakoribb halálok. Az Egyesült Államokban alacsonyabbak az arányok egyelőre más országokhoz képest, de gyorsan növekszenek, részint a 70-es években végzett vérátömlesztések és a drogosok közös tűhasználata során történt a C típusú májgyulladás miatt. Az elhízás és a 2-es típusú cukorbetegség szintén a kockázati tényezők közé tartozik. A nők és a férfiak mája eltérő. Ez nagymértékben annak köszönhető, hogy a pubertáskorban a férfiak mája időről időre ki van téve a növekedési hormonok kitörésének.

Fehér bőrűek veszélyben

A túl sok napozás, a túl gyenge fényvédő krémek használata, a szoláriumozás és a gyakori leégés mind kockázatot jelent a bőrrák kialakulásának szempontjából. Az Amerikai Rákkutató Intézet adatai szerint 2007-ben közel 1.1 millió amerikait diagnosztizáltak a bőrrák különböző formáival, illetve a legveszélyesebb, gyakran halálos kimenetelű melanómával. A bőrszín is fontos szerepet játszik a különböző bőrrákfajták kialakulásában. Főleg a szőke és vörös hajú, fehér bőrű emberek vannak veszélyben, akiknek a bőre leégésre hajlamos és nehezen barnul. A túl sok napfény azonban senkinek nem tesz jót, de megfelelő odafigyeléssel csökkenteni lehetne a betegség kialakulásának esélyeit. A legnagyobb veszélyben a fehér bőrűek, a férfiak, a dohányosok, valamint az alkoholfogyasztók vannak. Forrás: MTI, Medipress

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?