Eltorzult szépségkép

Bár a táplálkozási zavarok – anorexia és bulímia – előfordultak a múltban is, az utóbbi években egyre többen küzdenek ezzel a betegséggel.

Az elmúlt húsz évben sikerült csak feltárni a bajok testi okai mellett a lelkieket is – magyarázta dr. Natália Dimová pszichiáter. Véleménye szerint a rossz táplálkozási szokások járványszerű elterjedésének egyik oka az, hogy divattá vált a zörgő csontú nő. A középiskolások és egyetemisták megközelítőleg 1 százaléka anorexia nervosában szenved, bulimia nervosában pedig csaknem 4 százaléka.

Az orvosok szerint léteznek kockázati tényezők, melyek hajlamossá teszik az embert a betegségre. Genetikai, biológiai és pszichológiai mechanizmusokkal is próbálják magyarázni a táplálkozási zavarokat. A tanulmányok és ikervizsgálatok kimutattak ugyan öröklődési hajlamot, de konkrét örökölhetőséget nem. Az egyes idegingerület-átvivő anyagok hatásán túl a biológiai elméletek elsősorban az agyban található idegközpont, a hipotalamusz szerepét hangsúlyozzák, amely a szervezet alapvető funkcióinak, többek közt az étvágynak és a testsúlynak a szabályozásáért felelős. A táplálkozási zavarra vonatkozóan több pszichológiai magyarázat is létezik. Az egyik szerint azoknál a lányoknál, akiket gyerekkorukban súlyos családi vagy egyéb lelki megrázkódtatás, trauma ért, vagy fizikailag bántalmazták, esetleg szexuálisan zaklatták őket, fogékonyabbak az önértékelési problémákra. Sokan épp a negatív gyermekkori tapasztalatok miatt elégedetlenek testükkel. Előfordulhat, hogy kóros soványsággal tagadják szexualitásukat csak azért, hogy eltüntessék nőies formájukat, a csípőt, a melleket. A mellékhatásként jelentkező menstruáció-elmaradás szintén a nemtelenség érzését erősíti. Kár tagadni – hangsúlyozta a pszichiáter – a táplálkozási zavarok a sztárok és modellek világában helyet kapott a csont-sovány nőideál.

Sőt, számos gyermekjáték, mint például a Barbie baba és utánzatai esetében is ez jelenik meg. Súlya és magassága alapján elmondható, hogy a mai modellek, szépségkirálynők, színésznők nagy része ugyancsak táplálkozási zavarral küzd. Érdekes megfigyelés az is, hogy a fejlődő országokban, ahol a médiának kisebb szerep jut, jóval ritkábbak a táplálkozási zavarok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?