„Egymásért élünk...”

Tizennégyszeres magyar bajnok. A hivatalos világversenyeken kilenc érmet, köztük négy aranyat nyert – mindig légsúlyban – az elsőt 1963-ban, az utolsót 1970-ben. Három olimpián vett részt. Mexikóban lett olimpiai bajnok. Visszavonulása után a Bp. Honvéd, majd a junior válogatott edzője volt. Az utóbbi évtizedben eltávolodott kedvenc sportágától, s újabban már a vívóversenyeknek lett állandó szurkolója. Nem véletlen: tőrvívó Gabi lánya már az athéni olimpia évében Európa-bajnokságot nyert, az olimpián, bár édesapját nem tudta behozni, de értékes hatodik helyen végzett.

„Teljesen átálltunk – mondja a feleség, amikor az atlétikai múltra próbálunk emlékezni. Annak idején mindent a birkózásnak rendeltünk alá, most pedig a vívás tölti ki az életünket, ha Gabi lányunk itt versenyez Budapesten, mindig kimegyünk. Atlétikai viadalra viszont egy évben csak kétszer-háromszor nézek ki.” Gabi valamikor válogatott diszkoszvető volt, 62,30 a legjobb eredménye, de még aktív pályafutása idején volt egy keresztszalag-szakadása, ezért vigyáznia kell. Az atlétika ma már nem nagyon jöhet szóba, legfeljebb egy jó kis séta…

Éltető elemük a szeretet, egymásért és egymásnak élnek. Jó értelemben. Varga János annak idején ezt így szokta meg, Gabi gondoskodott róla, hogy harmonikusan éljen a család. „A lányunkat és engem is Gabi terelgetett a szép, a jó felé – veszi át a szót az olimpiai bajnok. – A szeretetet mindegyik érezte, fontos volt, hogy az adott pillanatban meg is kapja. De ez nem mindig működött, s bizony nehezen viseltem. A feleségem egyre mondta, hogy túlságosan jó lelkű vagyok, mindig magamból indultam ki a tanítványaim esetében is. Abból, hogy én mindig mindent megtettem a sikerért, s elhittem, hogy a gyerekek is ugyanígy állnak hozzá. De a valóság más! Hiába magyaráztam: ahhoz, hogy eredményt érjenek el, kemény feladatok elé kell állítaniuk önmagukat. De nem mindig hallgattak rám, sok álmatlan éjszakát okoztak nekem. Mivel a nejem jobb emberismerő nálam, s mivel féltette az egészségemet, rávett, tekintsem a saját érdekemnek, hogy ez vagy az a versenyzője hozza a súlyát, ne az utolsó pillanatban kelljen kapkodni. Nekem is voltak problémáim a súlyommal, 57 kilóban birkóztam, és 63–64 kilóról fogytam le hét-nyolc kilót.”

Egyébként ma nincsenek súlyproblémái, 68 évesen is nagyon jó karban van. Gabinak, aki 172 centiméter magas, 83 kiló, ugyanannyi a súlya, mint versenyző korában. „A klimax idején megugrottak a kilók, tíz kilót felszedtem – mondja –, aztán egy szép napon belenéztem a tükörbe, s ráadásul még megláttam a többi birkózó feleséget, akikre nem tíz, hanem húsz kiló rakódott, s megfogadtam, hogy no, így nem akarok kinézni. Egy év alatt aztán vissza is álltam az eredeti súlyomra.”

Gabi kisgyerek korában sokat betegeskedett, de ahogy elkezdett atletizálni, megszűntek a gondok, s azóta nem volt orvosnál. A férjével fordított a helyzet, félti is a család. „Agyérgörcsét én a birkózásnak, a sok fogyásnak tulajdonítom, s ha lehet, a birkózókat le is beszélem erről a nagy súlyingadozásról. Inkább legyenek kevésbé eredményesek, de vigyázzanak az egészségükre. Jancsira is próbálok vigyázni, mert ő nem nagyon ügyelne magára. Hála istennek szerelmi házasságban élünk, mindent egymásért teszünk, ami az egészség szempontjából is gyógyír. A férjem dohányzott, s amikor a lányunk kétéves volt, épp csak beszélni tudott, azt mondta, apa, de büdös vagy, mire Jancsi elnyomta a cigarettát, s többet nem gyújtott rá.”

Bár Gabi nagyon jól főz, fegyelmezetten él. Van úgy, hogy délután ötig nem eszik semmit, viszont este meg töménytelen mennyiséget.

Pedig azt tartják, épp ezt nem szabad. Ő viszont más véleményen van…

„Hozzászoktunk sportoló korunkban, hogy este ehetünk többet. Szerintem fegyelem kérdése, ha reggeltől estig minden étkezésnél megenném azt a mennyiséget, mint régebben, biztos nem ilyen lenne a súlyom. Szerencsére Magyarországon van egy istenadta lehetőség, a MOB biztosítja, hogy a Hélia-fürdőbe heti három-négyszer egy–másfél órára eljárhassunk. Van ott uszoda, több fajta medence, s mindig összejön jó pár olimpiai bajnok, s így biztosított számunkra a mozgás.”