Egyetlen nap sem hagyja ki az uszodát

Minden nap szorgalmasan rója a métereket a medencében. Ritkán hagyja ki az alkalmat, hogy nyugdíjas korban is teljesítse penzumát. A mozgáskényszer gyerekkori hagyomány, még akkor kezdett sportolni – iskolásként úszott. Társaival az uszodában töltötték az idejüket. „Nem tudtuk, jó-e vagy rossz, amit teszünk, de nagyon kellemes volt. Végül serdülőként versenyeztem is. Nem voltam a legjobb, a közepesek közé tartoztam. Egyetemistaként a versenyzést nem folytathattam, de a mozgás mindennapi szükségletté vált – atletizáltam, úsztam, de mindezt amatőr szinten. Később orvosként sem hagytam abba, éreztem, hogy a munkámhoz, ha nem is közvetlenül, de ez hozzátartozik. Másképp éreztem magam és jobban bírtam az iramot, a napi gondokkal is sokkal jobban megbirkóztam” ecseteli a pozsonyi Szent Erzsébet Kórház volt igazgatója, aki nyugdíjasként körzeti orvosként rendel.

Betegeinek gyakran hangsúlyozza, hogy a mozgás mellett a táplálkozás és az életstílus is nagy szerepet játszik egészségünk megőrzésében. S fontos az is, hogy a mozgást rendszeresítsük, ne csak hébe-korba menjünk ki az erdőbe, fussunk, kocogjunk. „Minden mozgás nagyon fontos, nem csak az úszás. Sokan azt hiszik, hogy a többi sportág körülményes és költséges. Tévednek. Ha az embernek van egy kis ideje, bármikor kimehet a természetbe, de nemcsak azért, hogy szalonnát süssön, hanem hogy öt-hat kilométert gyalogoljon. Ha egészséges az ember, nem kell félnie attól, hogy magasabb dombokra is felkapaszkodjon.” Nagy doktor hitvallása, tanácsa egyszerű: nem kell drága pénzen venni szerelést, nem kell ezreket költeni arra, hogy mozoghassunk, elég elhatároznunk magunkat – és aztán nekivágni. „A legjobb, ha nem egyedül kezdünk el mozogni, mert akkor ott rajzanak fejünkben a napi gondok. Társaságban jobban föloldódik az ember.”

A családot is megmételyezte: a gyerekei és unokái is szeretik a mozgást, s erre tanítják majd a hamarosan érkező első dédunokát is. Nagy doktor nemcsak az uszodában rendszeres vendég, a barátaival tornaterembe is eljár. „Hiányzunk egymásnak, ha valaki a társaságból nem jön el,” – vallja be. A hét vége viszont a családé, a közös kirándulásoké. „A feleségem valamikor sízett, tanárnőként, az „exempla trahunt” jegyében ő járt példával a diákjai előtt. Térdsérülése után sajnos kevésbé mozgékony, de manapság sem hagyja ki a nagy sétákat, néha még a gyors sétákat sem.” (Urbán Klára)