Jó hír azoknak, akik fogyni szeretnének, de idegenkednek a konditeremektől: a mérsékelt mennyiségű mozgás, vagyis heti 19 km séta segít a kiegyensúlyozott testsúly megtartásában - állapítja meg a The Archives of Internal Medicine című amerikai egészségügyi szaklap legújabb számában megjelent tanulmány.
Csodatévő séta
A „mérsékelt testmozgásról“ ugyan a tanulmány szerzője, Cris Slentz másképp vélekedik, mint a legtöbb túlsúlyos: szerinte ez körülbelül heti 19 kilométeres gyaloglást jelent. Kutatócsoportja a 40-65 éves korosztályban 182 elhízott embert vizsgált, hogy kimutassa a testgyakorlás hatását a testsúlygörbére.
Mint várható volt, a tanulmány bizonyította az összefüggést a testmozgás mértéke és a leadott kilók között, egyszerűbben szólva: minél többet sportol valaki, annál többet fogy. Ugyanakkor mégis van a kutatásnak megszívlelendő tanulsága: kimutatták, hogy mennyi az a mérsékelt testmozgás, amely súlyvesztéshez vezethet. Az ajánlás szerint heti 19 km közepes tempójú gyaloglás akkor is fogyaszt, ha nem változtatunk táplálkozási szokásainkon. Hogy senkit ne riasszon vissza a csaknem 20 km-es táv, a szerző hozzáfűzi: „Azok, akik napi 30 percet sétálnak, többnyire fogyni kezdenek.“ A 30 percnyi gyaloglás egyébként éppen annyi, amennyi a WHO (az Egészségügyi Világszervezet) ajánlásában szerepel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.