Csodagyógyszer? Egy üveg borocska!

Olyan iramot diktál, amilyet a fiatalok is megirigyelhetnének tőle, pedig már jó néhány évtized nyomja a vállát. Egy pillanatra sem hajlandó lazítani, rádió, tévé, sajtó, emellett még konferál, kelettől nyugatig, északtól délig – keresztül-kasul az országban. Csak akkor van elemében, ha van mit tennie, ha érzi, nem fölösleges.

A mozgás gyerekkora óta életeleme, ifiként ligakapus volt az akkori pozsonyi ČH-ban, aztán, társai átcsábították a kosarasokhoz, 2. ligát játszott. Később, amikor színművészeti főiskolás lett, majd bekerült a stúdióba, már csak kedvtelésből járt ki a pályára. Amikor tehette, sízett, de ez nem ment olyan egyszerűen. „Az Erdőháton (Záhorie) nőttem föl, ott nem voltak dombok. Kissrácként egy kiszuperált hordóból fabrikáltam magamnak sítalpat, bőrszíjjal erősítettem a cipőmhöz, s azon jártam a határt, de nem túl sokáig, mert a léc teleragadt hóval..”

Egész életét a mikrofon előtt töltötte, feledhetetlen hangjával és stílusával az emberek otthonába hozta az olimpiák, a műkorcsolyaversenyek, a focimecscsek legszebb pillanatait. „Ebben a korban, nekem már a sport csak kisebb-nagyobb sétákat jelent – szerénykedi el kissé a dolgot. – Ha harminc-negyven méterre van tőlem a villamos, csak legyintek – mindjárt jön a másik. Hál’istennek semmi bajom, inkább azért nem futok, mert félek, hogy kificamítom a térdemet vagy a bokámat. Nem egy barátommal megesett, jobb, ha óvatos az ember, 71 évesen már vigyáznia kell magára.”

Nem látszik rajta a kora. S bár állítja, fő az óvatosság, soha meg nem áll. Reggeltől estig talpon van, az egyik legnagyobb fogadóiroda marketingfőnöke, rendszeresen látogatja a 304 irodát, közben odaül a mikrofonhoz, ír, készül. „A hónap minimum 24 napját Pozsonytól távol töltöm, hol vonaton, hol autóban. Rengeteg a munkám, háromszor annyi, mint egykori tévés koromban. Szinte nincs olyan nap, hogy nem állok a mikrofon elé. Talán tizennyolc éve nem voltam szabadságon, nincs egyetlen szabad napom, még hétvégén sem. De ezt én már régen megszoktam, ez kommentátor koromban is így volt. S mivel kevés az időm, bebeszélem magamnak, nem engedhetem meg azt a luxust, hogy megbetegedjek.”

Ha csak ezen múlna, bárki szívesen mondogatná magának. De lehet, hogy a lelki egyensúly, amely sugárzik belőle, amióta csak ismerem, a csodagyógyszer. No meg „egy kupica borókapálinka, vagy egy üveg borocska... Persze, kicsit vigyázok az étellel, több zöldséget eszem, nem túl zsíros dolgokat, nem eszem süteményeket, de semmit nem viszek túlzásba. Ha valamire gusztusom van, nem csinálok belőle nagy ügyet. Szerintem, egészségesen táplálkozom – ez a lényeg. Nem fogyasztok csodaitalt, hogy fiatal maradjak. Én is kotyvogot eszem, mint a feleségem Pécs környéki rokonai.” Feléled, látván, hogy dunsztom sincs, miről beszél. „Amit isten és a konyha ad – sok zöldség, bab, egy kis hús, egy kis lé”. Urbán Klára