Néhány évvel ezelőtt főleg a gyermekek kerékpároztak, ha a vízhez vagy bevásárolni mentek, napjaiban azonban már életstílussá változott. Az ember erőnléte megnövekedhet, veszíthet súlyából, a természetben lehet, s a családi és baráti kirándulások erősítheti kapcsolatait.
Bárki, bárhol, bármikor
Azt talán mindenki tudja, hogy gépkocsivezető nem fogyaszthat alkoholt. Mi a helyzet a kerékpárossal? A szakemberek azt mondják, hogy egy pohár alkohol az ötszörösére emeli a kerékpárosok halálos vagy nagyon súlyos sérülését. Az Egyesült Államokban például a kerékpárosok halálos balesteinek egyharmadát az alkohol okozta. Az említett tanulmány arra is rámutatott: csak a sérült kerékpárosok 5 százalékának volt bukósisakja.
A túlsúly elleni harcban kimondottan ideális a kerékpározás. Nem kell rekordokat dönteni, elég, ha mindennapi életünk részévé válik. Erős akarattal 3-4 kilót is lefogyhatunk egy hét alatt. A túlságosan magas pulzusszám esetén nem a zsír, hanem a cukrok égnek el. Ez történik aerobicozás közben, amikor a szervezet oxigénhiánnyal küszködik. Ezért jobb kisebb intenzitással, de hetente legalább háromszor fél órát kerékpározni. Amikor az ember szabad ég alatt van, nem is sejti, hogy tulajdonképpen intenzíven mozog. Keressen partnert, aki ugyanolyan teljesítményre képes, mint ön. Ha edzetekkel kerekez, veszélyesen felgyorsítja az iramot, ez túlterheléshez vezethet. Kerékpározni nem nehéz, de úgy is követhet el az ember hibát, és többet árthat, mint használ, ha nem rendszeresen kerékpároz. Hogyan lehet a hibákat elkerülni: vásároljon jó minőségű kerékpárt, ne becsülje túl az erejét, vegye észre a test jelzéseit, a fáradtság jeleit. Elsősorban a mozgásszervekre, az anyagcsere-zavarokra, a túlsúly csökkenésére, a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére hat. A rendszeres mozgás hozzásegít a csontritkulás megelőzéséhez, általa növekszik a légzőrendszer, főleg a tüdő teljesítménye.
Előnyök
Családok kedvelt sportja, hiszen a jó erőnlétet kívánó pedálozás sportértéke mellett mindig újabb és újabb tájak fedezhetők fel a segítségével. Eközben pedig észrevétlenül szabadulunk meg fölösleges zsírtartalékainktól.
Zsírégető hatás
Izommunka
Erőnlét
Mozgáskoordináció
Stresszoldó hatás
Pattanjunk „drótszamárra“!
A jó idő és a forgalmi dugók beköszöntével, a nyaralások közeledtével szeretnénk mindenkinek a figyelmébe ajánlani a kerékpárt. A „drótszamárnak“ ugyanis számos olyan előnye van, amiért érdemes meglovagolni.
1. Formás láb
A rendszeres kerékpározással kidolgozott izmokat, formás lábakat „szerezhet“.
2. Frissíti a vérkeringést
Az izmok, a testrészek megmozgatása élénkíti a vérkeringést.
3. Szíverősítő
A tartós erőkifejtés növeli az edzettséget, s előnyösen terhelhetővé teszi a szívet, a tüdőt. De ne vigyük túlzásba a pedálozást, s főleg ne hajtsunk szennyezett levegőn.
4. Gerincerősítő
A kerékpározás közben dolgoznak a hátizmok is, jó tartást adnak a gerincnek.
5. Lefogyhat
Rendszeres kerékpározással óránként 250-300 kalóriát égethet el.
6. Stressz ellen
Mint általában a sportok, a kerékpározás is jótékonyan elfáraszt és megnyugtat. Szép tájakon, nyugodt környezetben kiváló ellenszere a stressznek.
7. Gyorsaság
A kerékpár csak látszólag lassú közlekedési eszköz. A városi, kertvárosi forgalomban gyorsan és rövid úton célba juttat.
8. Könnyen kezelhető
A kerékpározás elsajátítása nem nagy „kunszt“. Ráadásul üzembiztos, könnyen szerelhető, javítható, csinosítható jármű.
9. Olcsó
A kerékpározás olcsó „mulatság“ a többi közlekedési eszközhöz (kivéve „lábbuszt“) képest. Használatát nem korlátozza a benzinár emelése.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.