A tápcsatorna – I.

A táplálkozás az élet egyik alapvető feltétele. Nem közömbös tehát az emésztőrendszer állapota, hiszen rajta keresztül hasznosulnak a tápanyagok.
Az elfogyasztott táplálékot a szervezet csak akkor képes hasznosítani, ha átalakítja egyszerűbb anyagokká, vagyis megemészti.

A táplálkozás az élet egyik alapvető feltétele. Nem közömbös tehát az emésztőrendszer állapota, hiszen rajta keresztül hasznosulnak a tápanyagok.

Az elfogyasztott táplálékot a szervezet csak akkor képes hasznosítani, ha átalakítja egyszerűbb anyagokká, vagyis megemészti. Az átalakítás az emésztőrendszer feladata, ami két fő részre tagolódik: a tápcsatornára, amelyben a táplálék halad, és a tápcsatorna mirigyeire, amelyek az emésztőnedveket állítják elő.

A tápcsatorna a szájtól a végbélig terjed, és számos egymástól jól elkülöníthető szervből áll.

Az ajkak és a száj

Azzal, hogy két ajkunkat eltávolítjuk egymástól, voltaképpen utat nyitunk a táplálék számára az emésztőrendszer felé. A száj körkörös izma teszi lehetővé az ajkak funkcióinak teljesítését. Az ajkak képesek érzelmek kifejezésére (pl. mosoly, ajakbiggyesztés), részt vesznek a beszédhangok formálásában, a légzésben, sőt egyes tevékenységei érzékiek (pl. a csók). Ugyanezek az izmok segítik elő a szájba került étel összerágását is.

A száj nem egyszerűen a tápcsatorna nyílása. A rágás és a táplálék elegyítése nyállal az első lépés az emésztés folyamatában, tehát a kémiai átalakítás már a szájban elkezdődik. A fogak csontos képződmények, feladatuk a táplálék darabolása és őrlése. Számuk felnőttkorban általában harminckettő (a bölcsességfogakkal együtt), gyermekkorban pedig tizenhat. Az állkapocs speciális kinövéseibe, kicsiny üregekbe ágyazódva helyezkednek el, az arc középvonalához képest szimmetrikus rendben. Az állkapocs közepétől elindulva az alsó és felső fogsor mindkét oldalán két-két metszőfogat találunk (összesen nyolcat). Ezeknek a feladata a vésés és darabolás. A szemfogakból összesen négy van, de nem hasonlíthatók a húsevők jól fejlett, a zsákmány megragadására és megsebesítésére szolgáló szemfogaihoz (agyarak). Minden szemfog mögött két-két előőrlő és három-három őrlőfog található, feladatuk a táplálék zúzása, megrágása. Az előőrlők kisebbek, az őrlőfogak nagy, lapos fogak (zápfogak), melyek olyan erősek, hogy akár a csontok összerágására is alkalmasak. A fog szabadon álló része a zománccal fedett korona, középső része, a fogínnyel egyvonalban, a fognyak. Egy vagy több ágból álló rejtett rés a fogínybe ágyazott gyökér. Ennek belsejében halad a fogbél az idegekkel.

A szájüreg mélyén található a koponyaalapról eredő, izmokkal „felfüggesztett” szervünk, a nyelv. A nyelv nyálkahártyája sajátosan módosult azért, hogy az ízeket érzékelni tudjuk. A nyálkahártyán találhatók az ízlelőbimbók. Az ízérzés nagyon fontos, hiszen a fogyasztásra alkalmatlan, romlott ételek ízének felismerését elősegíti, ugyanakkor a kellemes ízek nyújtotta öröm a táplálkozást valóságos élvezetté teszi.

Az izmos nyelv idegvégződésekben igen gazdag, így lehetséges az, hogy a szájban lévő ételt úgy tudjuk a fogak alá irányítani, forgatni, nyállal elkeverni, hogy ő maga ne sérüljön.

A szájüreg „mennyezete” az íves, csontos (kemény) szájpad izmokból és hártyából álló kanyarulatban folytatódik, amelyet lágy szájpadnak neveznek. Utóbbi közepén található egy henger alakú nyúlvány, a nyelvcsap. Ettől jobbra és balra ereszkedik le a lágy szájpad két oszlop alakú hajlata, amelyek között a torokmandulák bújnak meg.

A nyelés

A puha falattá alakított ételt nyeléssel továbbítjuk az emésztőrendszer következő állomása felé. A nyelés a nyelv és a garat izmainak összetett és automatikus mozgássorozata. A nyelv felemelkedve a kemény szájpadhoz nyomódik, ezzel hátra tolja a falatot a garatba. A lágy szájpad felfelé mozdul és lezárja az orral való összeköttetést, a gégefedő pedig lefedi a légcsövet, hogy az ételt nehogy félrenyeljük. A nyelés teljes egészében reflexes mozgások sorozata, naponta több százszor nyelünk anélkül, hogy tudatosan törődnünk kellene vele.

Megtörténhet, hogy egy darabka étel mégis a gégébe kerül, heves köhögési rohamot idézve elő. Ekkor szoktuk mondani, hogy a falat „cigányútra tévedt“. Az ilyen félrenyelések néha katasztrofális következménnyel járhatnak.

A garat

A garat (pharynx) közvetlenül a szájüreg és a nyelvcsap mögött található. Izmokból és kötőszövetekből áll, feladata, hogy az ételt eljuttassa a nyelőcsőig. Felfelé egészen a koponyaalapig ér el, s az orrüreg mögött halad, amivel ürgei összeköttetésben vannak. Ez a magyarázata annak, hogy mindent, ami az orron keresztül a szervezetbe érkezik, le is lehet nyelni. ĺgy lehet orrszonda segítségével táplálni azokat a betegeket, akiknél ez a szájüregen keresztül valamilyen elváltozás miatt lehetetlen.

A garat egyaránt része az emésztőrendszernek és a légzőrendszernek is: ezen a szájat a nyelőcsővel összekötő csatlakozási ponton halad át a táplálék, és e terület érintésével jut el a belélegzett levegő a tüdőhöz. A garat alsó része két különálló csőre oszlik: a gégére (lélegzés) és a nyelőcsőre (emésztés).Azért, hogy a gége (trachea) és a nyelőcső (oesophagus) közötti munkaviszonyban ne történjen zavar, a garat felső része a felelős. A nyelvvel szoros kapcsolatban a gégén apró porc, a gégefedő (epiglottis) helyezkedik el, amely lefedve a gégét megakadályozza, hogy a lélegzés a nyelés egy időben történjen. A garat körülbelül tizennégy centiméter hoszszú, szélessége kettő és öt centiméter között változik. Anatómiailag három részből áll: az orrmelléküregek mögötti felső részből, a szájüreg mögötti középső részből és a tölcsér alakú alsó részből, amit gégefőnek nevezünk. Felső részében található a torokmandula és a fülkürt, amely a garat és a középfül közötti összeköttetést biztosítja.

Forrás: Család és Egészség

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?