Éppen ezért különös figyelmet kell szentelni a terhesség legkorábbi időszakának. S ez nem könnyű feladat, mivel a terheseknek legtöbbször nincs is tudomásuk terhességük első heteiről. Gondoljuk csak végig: mire kimarad a havivérzés, már kéthetes a magzat.
A nők a második kimaradt havivérzés után szokták a nőgyógyászt felkeresni
Anyolcvanas években kidolgozott új diagnosztikai módszerek alkalmazása alapvetően új helyzetet teremtett a kora terhesség felismerésében. Egyfelől olyan különlegesen érzékeny immunológiai terhességi próbákat dolgoztak ki, amelyek a tíznapos (!) magzatot is képesek érzékelni. A megtermékenyítést követően az osztódó és a méh felé vándorló magzatkezdemény felszínén hamar kialakulnak azok a sejtek, amelyekből a lepény magzati része lesz. S ezek már a magzati fejlődés első hetének a végén elkezdik termelni azt a lepényhormont, amely a petefészek sárgatestműködését fokozva megakadályozza az esedékes havivérzés bekövetkeztét. Ez ugyanis végzetes lenne az éppen megtermékenyített petére nézve. A lepényhormon egyik összetevőjének (a béta-alegységnek) a kimutatása kínál lehetőséget a terhesség felismerésére már a fogamzást követőtizedik napon. Tehát még ki sem maradt a havivérzés, és már megállapítható a terhesség!
Már a terhesség e korai időszakában hasznos az ultrahangvizsgálat is, mely megerősítheti a kora terhesség fennállását, és lehetővé teszi az úgynevezett fantomiker-jelenség tanulmányozását. Az elmúlt évek orvosi felfedezései között az egyik legnagyobb feltűnést az ultrahangvizsgálati technika szolgáltatta. Kiderült, hogy a terhesség 46. hetében még minden tizedik terhesnek ikrei vannak. A születéskor pedig már csak minden századiknak. Tíz ikerpár közül tehát csak egy születik meg ikerként! A többi kilenc ikerpárból legfeljebb csak egyik jön a világra a másik felszívódik a későbbi, a méhen belüli fejlődés során. Ezért is nevezik őket fantom- vagy eltűnt ikreknek. A születéskor azonban gondos vizsgálattal csaknem mindig megtalálható nyomuk valahol a lepényben. Mindez a méhen belüli kiválogatódás egyik leglényegesebb megnyilvánulása. A terhesség 1620. hetében végzett ultrahangvizsgálat, elsősorban a velőcsőzáródási rendellenesség felismerése érdekében, feltétlenül szükséges, de más rendellenességek felfedezésére is sor kerülhet általa, emellett módot nyújt a magzat fejlődési állapotának pontos megállapítására. A két ultrahangvizsgálat eredményének összehasonlítása lehetőséget teremt a fantomiker-jelenség hazai gyakoriságának megállapítására.
Az optimális családtervezés a kora terhesség védelme szempontjából is a legjobb körülményeket biztosítja. Hiszen ha a családtervezők tudatosan készülnek a fogamzásra, akkor a három hónapos felkészülési időszak után a fogamzás legmegfelelőbb időpontjának megcélzásával érik el a terhességet. ĺgy a havivérzés első kimaradását különösen ha az ébredési hőmérséklet magasabb marad a tervezett és várt terhesség jeleként lehet, sőt kell felfogni. Ezt kiegészíthetik egyéb tünetek, így: a mell duzzadása, a gyakoribb vizelési inger, a fokozott álmosság, esetleg hányinger. Az alapos gyanús megerősíthető vagy ritkán kizárható az érzékeny kora terhességi próbával. ĺgy a terhesség már a magzati fejlődés tizennegyedik napja körül bizonyossá válik, ami a felismerés optimális időpontjának tekinthető. Az ennél korábbi diagnózisnak nem is lenne értelme, egyrészt, mert a magzati fejlődés első két hetében külső eredetű ártalmak nem okozhatnak fejlődési rendellenességet, másrészt pedig, mert a magzati életnek ebben a periódusában érvényesül legerősebben a darwini kiválogatódás. Ez az élet kegyetlen, de szükségszerű jelensége. ĺgy akadályozható meg a súlyosan rendellenes utódok jelentős részének világrajötte. A magzati fejlődés tizennegyedik napja után viszont új helyzettel kell szembenézni. Ettől kezdve már számolni kell a születéskor észlelhető örökletes és külső eredetű fejlődési zavarok kialakulásával. Az utóbbiak hatékony megelőzése azonban csak a terhesség biztos tudatában oldható meg. S ezt a korszerű orvosi eljárások most már képesek jelezni.
Részletek dr. Czeizel Endre Az egészséges utódokért című munkájából
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.