<p>A láb vizesedésére az érintettek általában nagyon érzékenyen reagálnak. Sokan mégis úgy vélik, a gond egyszerűen csak kellemetlen, és az okát pedig ismerik.</p>
A lábvizesedés okai
Az ödémának azonban a legkülönfélébb kiváltó okai lehetnek, a vízhajtókkal végzett önkezelés pedig nemritkán éppen a kívánttal ellentétes eredményhez vezet. Ha az ödéma hangsúlyosan lép fel, meg kell keresni az okát.
Az ödéma kialakulásában a vérkeringés és a nyirokrendszer egyaránt fontos szerepet játszik. A vér a szívből bizonyos nyomással áramlik az erekbe. A vérereken belül ez a nyomás arra szolgál, hogy továbbítsa a vért. Ennek az áramlásnak a során a hajszálerek falának sejtjei között aprócska réseken át a víz a benne oldott anyagokkal együtt kilép a sejtek közötti térbe, a folyadékban oldott anyagok ilyen módon jutnak el a sejtekhez. Normál esetben ennek a víznek a 90 százaléka visszajut az erekbe, míg a maradék 10 százalékot a nyirokkeringés szállítja el.
A vízhatás ront a helyzeten
A nyiroködéma ritka esetben a nyirokrendszer veleszületett hibájának eredményeként lép fel, sokkal gyakrabban a nyirokerek vagy – csomók betegség vagy műtét okozta sérülése miatt.
A fehérjegazdagság döntő szempont a kezelés során. A hagyományos vízhajtók, még ha természetes növényi eredetűek is (pl. csalán), hosszabb távon kárt okoznak, mivel a szövetből ugyan eltávolítják a vizet, a fehérjét azonban nem.
A terápia feladata valójában az, hogy a nyirokereket fokozott tevékenységre ösztökélje. Ezt szolgálja az ún. nyirokdrenázs, egyfajta szelíd masszázstechnika. Ugyanilyen fontosak a szorítókötések és – harisnyák.
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"197376","attributes":{"alt":"","author":"Forrás: freeimages.com","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]
Tilos a kádfürdő
Kardiális ödémáról akkor beszélünk, ha kialakulásának oka valamilyen szívbántalom. Gyakran a vér tolulásáról van szó, ami miatt megemelkedik a vénán belül a nyomás, és többé nem játszódik le tökéletesen a szövetnedv elszállítása. A kardiális ödéma általában szimmetrikusan lép fel, a lábfejnél és a lábszárnál kezdődve.
Az orvos gyakran javasolja a szív tehermentesítését a vérerek kitágításával. Ezt a beteg emelkedő hőmérsékletű kar- vagy lábszárfürdővel érheti el. Enyhe szívelégtelenségnél a szív tehermentesítésére alkalmas lehet a szaunázás is, ám a meleg kádfürdőről inkább le kell mondani. Bizonyos koronáriás sportok – pl. a mérsékelt pulzusszámmal végzett laza gyakorlatok – edzik a vérkeringést. Az ödémás betegnek mindenképpen tanácsos konyhasóban szegény ételekkel táplálkoznia, mivel a nátrium elősegíti a víz felgyülemlését. A vénás eredetű ödémáknál az esetek kétharmadában a visszeresség a baj oka, egyharmadában pedig a lábvénák trombózisa okozza az úgynevezett krónikus vénaelégtelenséget.
Vénás panaszok esetén segít a nyomás, a mozgás és a hideg inger.
Az orvostudomány a krónikus vénás elégtelenség három stádiumát ismeri. Az elsőben átmeneti bokaödéma jelentkezik, amely azonban fekvés hatására gyorsan leapad. A második stádiumra tartós ödéma jellemző, amely a láb és a boka környékén főként aszimmetrikusan alakul ki. A harmadik stádiumban kifejlődhet a lábszárfekély.
A krónikus vénaelégtelenség kezelésének három fő módszere a hideg inger, a nyomókötés és a mozgás. A hideg edzi a vénákat, és csökkenti átjárhatóságukat a víz számára. Hasznos lehet a 20–30 perces agyagos vagy túrós pakolás. Az agyagot vízzel keverik kenhető masszává, felkenik az érintett területre, majd körbetekerik.
A kompressziós harisnya vagy – kötés által a lábra gyakorolt nyomás a megnövekedett vénás nyomás ellen hat, és megakadályozza az erek további kitágulását. Az ideális eredményt a mozgással kombinált nyomókötés hozza meg: az izommozgás serkenti a vénák vérkeringését, és ezzel egyben a nyirok- és vénás rendszer munkáját is. Előrehaladott eseteknél a nyirok-drenázs is javasolható.
Allergiás duzzanat: azonnal forduljunk orvoshoz!
Az allergiás ödéma tipikus példája az allergiás emberek reakciója darázscsípésre: a rovarméreg olyan gyulladásos reakciót vált ki, amely erőteljesen megváltoztatja a vérerek struktúráját úgy, hogy ezek átjárhatósága megnő. E változás következtében lényegesen több víz jut a sejtek közötti térbe. Mivel a nyirokrendszer ezt nem tudja elszállítani, a folyadék a szövetekben marad.
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"197378","attributes":{"alt":"","author":"Forrás: freeimages.com","class":"media-image","height":"323","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]
Rák okozta fehérjehiány
A vérben számos fehérje kering. Ezek a vérfehérjék gondoskodnak a sejtek közötti térben lévő szövetnedv újbóli felszívódásáról. Ha a fehérjék koncentrációja 5 g/dl alá, illetve az albumin nevű vérfehérje mennyisége 3 g/dl alá csökken, a fehérjék nem szívják többé vissza a szövetnedvet a vérerekbe, hanem az ott pang a szövetekben.
Összességében elmondható, hogy az ödéma valamilyen alapbetegségre utal, amelyre mindenképpen fényt kell deríteni. Ha az alapbaj nem kezelhető, akkor a sikert a helyi és oki kezelések kombinációja hozza meg. Ha nincs mód oki kezelésre, mint nyiroködéma esetén, akkor a szakszerű és következetes helyi terápia gondoskodik a tünetek felszámolásáról. (-dr.k-)
Teszt és tünetek
A következő teszt segítségével kideríthetjük, bokaduzzanatunk valóban ödéma-e.
Nyomjuk bele az egyik ujjunkat a duzzanatba. Ha egy kis mélyedés marad vissza, akkor nagy eséllyel ödémánk van. Nyiroködéma esetén a módszer csak kezdeti stádiumban működik. Az éjszakai vizeletürítés is utalhat ödémára, még ha nem is vesszük észre.
Bizonyos tünetek is megkönnyítik a besorolást.
Ha mindkét láb érintett, gyakran szívelégtelenségről van szó, ami leolvasható az olyan kísérő tünetekről is, mint a légszomj, csökkent teljesítőképesség, nyaki vénás pangás. Néha a kétoldali ödéma oka máj- vagy vesebaj.
Ha csak az egyik láb dagad meg, ez nyirok- vagy vénás ödémára utal. Ez utóbbit jelzi a lábban való nehézségérzés, a duzzanat napközbeni fokozódása, majd felpolcolásra megszűnése és a bőr kékes-pirosas elszíneződése. A nyiroködémára ezzel szemben a fakó szín és a szilárd halmazállapot jellemző, előrehaladott állapotban nem nyomható be.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.