A kövérség a 21. század járványa lesz

Április elsején országos felvilágosító program indult a kövérség megfékezésére, amelyet az egészségügyi minisztérium az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) közösen rendezett. Valamit tenni kell – sürgelődnek már nemcsak a szakemberek. Mit mond a statisztika? Valóban olyan súlyos a helyzet?

Európában minden második felnőtt és minden ötödik gyermek túlsúlyos. Egyharmaduk már kifejezetten kövér, a többi pedig hamarosan azzá válik. Több mint egymillió ember halálát a túlsúly és a kövérség okozza – mutat rá a WHO. A szlovák kormány januárban fogadta el kövérség elleni programot, amelyben pontosan meghatározta a legfontosabb feladatokat.

Azóta valóban mintha megmozdult volna valami – legalábbis a szavak szintjén. Szakorvosok igyekeznek felhívni a figyelmet arra, milyen betegségek forrása lehet, ha a mérleg 10, 20, netán 30 kilóval többet mutat az optimálisnál. Nem győzik hangsúlyozni, hogy minden kis eredmény óriási jelentőséggel bír. A kérdésről tartott legutóbbi tájékoztatón hangzottak el azok az előadások, amelyeknek legfontosabb gondolatait, adatait az alábbiakban ismertetjük.

Darina Sedláková, a WHO szlovákiai irodájának igazgatója:

SzlovÁkiÁban fordulat Állt be

A világon egymilliárd ember kövér vagy túlsúlyos. Ha ez így folytatódik, 2015-re már másfél milliárd lesz. Elrettentő a kövér gyerekek száma. A probléma gyökere a gyorsan változó szociális–gazdasági közegben keresendő, amelynek jelentős, túlsúlyra csábító hatása van. Az élvezeti cikkek hozzáférhetőbbek, néha a házhoz szállítják a finomságokat, s az üzletek is rengeteg kalóriadús ételt kínálnak. Felbomlott az energialeadás és -felvétel egyensúlya. Miért beszélünk annyit a kövérségről? Azért, mert nem fertőző krónikus betegség, amibe az érintettek többsége belehal, hiszen elősegíti a rák, az anyagcsere-, mozgásszervi, valamint a lelki betegségek kialakulását. El kell mondani, hogy Szlovákiában e téren bizonyos változás tapasztalható: az emberek kezdenek felelősséget érezni egészségükért. A WHO 2004-ben fogadta el az étkezéssel, mozgással és egészséggel foglalkozó globális stratégiáját, amely feladatul adta a tagországoknak, hogy tegyenek lépéseket azért, hogy a kövérség ne váljon a huszonegyedik század járványává. 2006-ban megszületett a kövérség elleni európai charta is. Alapszabály, hogy az elfogyasztott energia nem lehet több a leadottnál. Egyszerű, ugye, ám annál nehezebb megtartani. Jó tudni, hogy az egészséges étkezés és a mozgás késlelteti a betegségek kialakulását, meghosszabbítja az életet.

Dr. Andrej Dukát professzor, az egészségügyi minisztérium obezitológiai szakértője:

NÁlunk jÁrvÁny a kÖvÉrsÉg

A kövérség túlzott zsírlerakódást jelent. Férfiaknál 20–25, a nőknél 25–31 százalékot tesz ki a test zsírtartalma. Az utóbbi időben az ún. abdominális, vagyis hasi kövérség került a figyelem középpontjába. A zsírszövet a testnek ezen a részén belső elválasztású mirigyként működik, s mint olyan, a szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezője, és gyorsítja az érelmeszesedés folyamatát. Már viszonylag kis testsúlycsökkenés – 5–10 százalékos – lényegesen enyhíti a szív- és érrendszeri betegség, a cukorbaj kialakulásának kockázatát, csökkenti a vérnyomást és a koleszterinszintet. Az IDEA elnevezésű epidemiológiai felmérésben a megkérdezettek 46 százalékánál abdominális kövérség volt megfigyelhető, s minden harmadik nő és minden negyedik férfi túlsúlyos volt. Az is bebizonyosodott, hogy a már említett betegségek kialakulásának esélye annál nagyobb, minél nagyobb a hastérfogat.

Dr. Gabriel Kamenský, az egészségügyi minisztérium kardiológiai szakértője:

Szív- És Érrendszeri Bajt okoz

A kövérség ma már nemcsak orvosi, hanem társadalmi probléma is, s a világ fejlett országainak többségében nagy hatással van a lakosság egészségére. Szlovákiában 1,5–2 millió ember túlsúlyos, a nők 26 százaléka kövér, 35 százaléka pedig túlsúlyos, a férfiak esetében ez az arány 17, illetve 48 százalék.

A zsírszövet egyrészt hat a szívre és az érrendszerre, másrészt pedig anyagcseretermékei az érelemeszesedésre és a szív működésére. Egyik súlyos következménye a bal kamra falának megvastagodása, ami a kövér emberek 50 százalékánál figyelhető meg. Bár a túlsúlyosak között viszonylag sok a magas vérnyomású, a bal kamra érfala megvastagodik függetlenül attól, magas-e a vérnyomásuk. Ha a kövér embernek 20–24 éves korában magas a vérnyomása, magas koleszterinszintje vagy cukorbaja van, kétszer–háromszor nagyobb az esélye, hogy súlyos szív- és érrendszeri betegség alakul ki nála, mint annak, aki csak 45 éves kora után hízik meg. A legnagyobb veszély azokra leselkedik, akinek testtömeg-indexük (BMI, a testsúly osztva a testmagasság négyzetével) 40 felett van. A fokozott szív- és érrendszeri kockázat egyszerű mutatója az ún. abdominális kövérséget jelző haskörfogat. Férfiak esetében a 94, nőknél a 80 cm feletti érték már fokozott veszélyt jelent. A kövérség nagyon kóros a szervezetre: csökkenti a jó koleszterin szintjét, emeli a trigliceridek szintjét, elősegíti a 2. típusú cukorbaj kialakulását. Maga a zsírszövet sok káros anyagot termel. Ha valaki 10 kilót hízik, 15–20 százalékkal megnő az agyvérzés kockázata, s ha 16 év alatt 10–19 kilót szed fel, a veszély a háromszorosára emelkedik. A 20 kiló súlygyarapodás pedig hét és félszer növeli meg az ischémiás szívbetegség kialakulásának kockázatát. Ám ez a veszély lényegesen csökken, ha 10 kilót lefogyunk. Ugyanígy csökken a rosszindulatú daganatok előfordulásának, a cukorbaj kialakulásának kockázata és a koleszterinszint. Meggyőző és ösztönző tények, amelyeket érdemes megszívlelni.

Dr. Boris Krahulec, a Szlovákiai Obezitológiai Társaság elnöke:

A gyÓgyulÁs És A kezelÉs lehetŐsÉgei

A testsúly csökkentésében a feladatoknak reálisaknak, szigorúan testre szabottaknak és hosszú távúaknak kell lenniük. A cél az, hogy csökkenjenek a kockázati tényezők, hogy megakadályozzuk a visszahízást. A testsúly 5–15 százalékos csökkenése reális cél és egészségjavító hatása bizonyított. Húsz százalékos testsúlycsökkentést azoknak kellene követniük, akiknek testtömegindexe 35-nél magasabb. Tudatosítani kell, hogy a kövérség krónikus betegség, s kezelése egészen az élet végéig tart.

A kezelés módjai

Diéta: Több gabonafélét, rostot, zöldséget, gyümölcsöt kell fogyasztani, a félzsíros és zsíros élelmiszereket soványakkal vagy hússal kell helyettesíteni. Általános ajánlások: csökkenteni az ételek és italok energiatartalmát, az adagokat, kerülni az éjszakai étkezést. Általában elég, ha 15–30 százalékkal csökkentjük a korábban elfogyasztott kalóriamennyiséget.

Mozgás: minél kevesebbet üljünk; mozogjunk többet, pl. közlekedjünk gyalog vagy kerékpáron, ne használjuk a felvonót. Naponta végezzünk legalább 30 perces közepes erősségű mozgást.

Kognitív behaviorális terápia: azokat a technikákat tartalmazza, amelyekkel átértékeljük ismereteinket, véleményünket a testsúlycsökkentésről, a kövérség káros következményeiről.

Gyógyszeres kezelés: az általános kezelés része, de sok esetben el lehet kerülni. A gyógyszeres kezelés azoknak ajánlott, akiknek BMI-je több mint 30, vagy 27, de magas vérnyomás, cukorbaj társul hozzá. Három gyógyszer jöhet szóba, amelyet az orvosnak kell meghatároznia. Arra szolgálnak, hogy segítsék a diétás szokások elsajátítását és az egészséges életmód kialakítását.

Sebészi kezelés: Negyven feletti testtömegindex már sebészeti beavatkozást indokol.

A túlsúly kezelése nem mindig jár sikerrel. Ennek következtében – főleg a bulvársajtóban – se szeri, se száma azon fogyókúrás recepteknek, amelyeket úgy népszerűsítenek, hogy hatásuk egyáltalán nem bizonyított. Az orvos felelőssége, hogy csak bizonyítékokon alapuló, hatásos és biztonságos kezelést ajánljon azoknak a betegeknek, akik eldöntötték, hogy megpróbálnak megszabadulni felesleges kilóiktól. Feldolgozta: ki

A nyilvánosság rendelkezésére áll a www.linda-chudnutie.sk és a 0800/500 321 ingyenes telefonvonal, ahol választ kaphatnak fogyással kapcsolatos kérdéseikre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?