Az öt évnél fiatalabb gyerekek harmada rosszul táplált vagy túlsúlyos, vagy nem kapja meg a fejlődéséhez szükséges táplálékot – figyelmeztet az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
A kiskorúak harmada rosszul táplált
Sok ország hitte azt, hogy a rosszul tápláltság már a múlté, de egy új probléma van: a gyerekek nem megfelelő táplálkozása
– mondta Victor Aguayo, a szervezet táplálkozási programigazgatója.
Az öt éven aluli gyerekek száma a világon tavaly 676 millió volt, és harmaduk, vagyis mintegy 227 millió alultáplált vagy túlsúlyos, ötven százalékuk pedig (340 millió) élelmiszerhiányban szenvedett. A táplálkozási szokások globalizációja, a tartós szegénység és a klímaváltozás miatt egyre több országban tapasztalhatók a rosszul tápláltság különböző formái, és ezáltal ezek az országok saját jövőjüket kockáztatják – állapítja meg a jelentés.
Változtatnunk kell a rosszul tápláltság fogalmán és a rá adandó válaszokon: nem elég megfelelő mennyiségű táplálékot adni a gyerekeknek, sokkal fontosabb, hogy megfelelő minőségűt adjunk nekik
– hangsúlyozta Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója. Az alultápláltság elleni küzdelem mindazonáltal továbbra is a fókuszban lesz, mert ez a probléma négyszer annyi kisgyereket érint, mint a túlsúlyosság. Noha a megfelelő tápanyagmennyiséget nélkülöző gyerekek száma jelentősen csökkent – 1990 és 2005 között 40 százalékkal –, a rosszul tápláltság sok országnak továbbra is nagy problémát jelent, főleg Fekete-Afrikában és Dél-Ázsiában. A rosszul tápláltság következtében 149 millió gyerek visszamaradt a növekedésben, 50 millió pedig sovány.
A rejtett éhségnek súlyos fiziológiai következményei lehetnek a gyerekeknél...
Az UNICEF szerint a világon 340 millió gyerek „rejtetten éhezik”, ami azt jelenti, hogy megfelelő mennyiségű kalóriát fogyaszt, de nem kapja meg a fejlődéséhez szükséges mennyiségű ásványi anyagot és vitamint (főleg vasat, jódot, A- és C-vitamint), mert nem eszik elegendő zöldséget, gyümölcsöt és állati eredetű élelmiszert.
A rejtett éhségnek súlyos fiziológiai következményei lehetnek a gyerekeknél: legyengül az immunrendszerük, látás- és hallásproblémák lépnek fel, illetve szellemi képességük is kárt szenvedhet. Ez a probléma ott kezdődik, hogy elég sokáig kap-e a csecsemő anyatejet, majd folytatódik azzal, hogy a gyerekek kalóriában gazdag, de tápanyagszegény élelmiszert, például gyorséttermi ételeket fogyasztanak – mutat rá az UNICEF.
Végül nagy probléma, hogy gyorsan nő a túltáplált vagy elhízott gyerekek száma. Noha ez a probléma 1990-ben majdnem ismeretlen volt a kis jövedelmű országokban -csupán 3 százalékukban volt az elhízott gyerekek aránya több mint 10 százalék –, ma már háromnegyedükben több mint 10 százalék az elhízott gyerekek száma.
Korábban azt lehetett gondolni, hogy az elhízás csak a gazdagokra jellemző, pedig ez egyáltalán nincs így. A rosszul tápláltság különböző formái egyre inkább előfordulnak párhuzamosan is, olyannyira, hogy ugyanabban a családban van túlsúlyos és alultáplált ember is. Köztudott, hogy a gyerekkori alultápláltság növeli a felnőttkori elhízás kockázatát
– mondta Victor Aguayo, aki közegészségügyre szakosodott orvos.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.