A csecsemők is számolnak

HĺR
Két amerikai pszichológus kilenc hónapos gyerekek matematikai képességét vizsgálta. A kísérletek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy már ilyen korban is megvan az összeadás, illetve a kivonás képessége.

HĺR

Két amerikai pszichológus kilenc hónapos gyerekek matematikai képességét vizsgálta. A kísérletek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy már ilyen korban is megvan az összeadás, illetve a kivonás képessége. Azt már korábban is tapasztalták, hogy már kisgyerekeknél is megmutatkozik a matematikai tehetség, csak azt nem tudták, hogy ez egyfajta számérzékre vezethető-e vissza, vagy inkább valami képi képzelőerőre. 26 csecsemőt vontak be a vizsgálatba, ami abból állt, hogy képernyőn 5 ábrát, 5 téglalapot mutattak nekik, majd ezeket egy idő után letakarták. Ezt követően megjelent másik 5 ábra is, de ezeket is lefedték. A takarás mögül előhozták az ábrákat, de úgy, hogy egyszer a tényleges számú, tehát összesen 10 téglalapot, máskor azonban csak ötöt. És közben mérték azt az időt, amit a kisgyerekek az ábrák számának tanulmányozásával töltöttek. Amikor nem a helyes, a várt számú ábra jelent meg a képernyőn, akkor a gyerekek lényegesen hosszabb ideig meredtek a képernyőre, ami arra utalt, hogy számukra valami váratlan dolog történt. Ebből arra következtettek a kutatók, hogy már ilyen korban is megvan az összeadás, ill. a kivonás képessége, a számok nagyságrendjének érzékelése, és ez nem csak akkor alakul ki, amikor már egy nyelvet megtanultunk. (K. M.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?