VIDEÓ: Részegen egy rendőrökkel teli szállásra tört be

be

Wisconsin államban egy 19 éves férfi egy rendőrök által bérelt Airbnb-be tört be. Másnap reggel a kezén bilincsekkel ébredt.

Charles Pesola, Matt Vander Ark és Nelson Grant Montana államból Wisconsinba utazott egy rendőri tréningre, és egy helyi Airbnb-ben szálltak meg. Pesola a TikTok-on elmondta, hogy éjjel kettő órakor hangokat hallott a fürdőszobából, de azt gondolta, hogy valamelyik szobatársa az.

Reggel kollégája, Matt Vander azt mondta Pesolának: „Hú, elég későn értél haza tegnap éjjel”. Pesola gyanakodva azt felelte, hogy már 23:30-kor a szálláson volt. Ezután körbe néztek a házban, és az egyik szobában meglátták a betolakodót, miközben békésen aludt az ágyban.

Ez a szegény fickó megtalálta az egyetlen Airbnb-t a városban, ami tele van rendőrökkel” – mondta Pesola.

A 19 éves fiatal, mikor bilincsekben ébredt csak annyit mondott, hogy ez az első eset, bár már kelt fel ismeretlen helyeken.

A rendőrök felhívták a helyi rendőrőrsöt, akik elvitték a betolakodót. A három férfi közölte, hogy nem emeltek vádat a részeg fiatal ellen.

(br, indy100)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?