Richard Dírer műsorvezető elhagyja a TA3-t

3

Múlt vasárnap volt az utolsó adása a TA3-nál. Miután Richárd Dírer (48) megegyezett munkaadójával az együttműködés felbontásáról, A politikában című műsor nézői nem láthatják többé.

„Számomra világos, hogy sokan meg fogják kérdezni, hogy miért. De szeretném megértésüket kérni, hogy ennyi év után először ki kell szellőztetnem a fejem” 

– mondta a tapasztalt műsorvezető, és utalt távozásának okaira. 

„A politikai viták előkészítése és moderálása mindig is sok munkával járt, de különösen az utóbbi hetek és hónapok voltak számomra nehezek, nem csak a körülöttünk lévő társadalmi helyzet miatt".

Richard Dírer tehát a műsor második arca, aki bejelentette távozását. Novemberben a másik műsorvezető, Rastislav Iliev is így tett.

„Bár fogalmam sincs, mit fogok most csinálni, két dologban biztos vagyok: 1. az összeesküvések elkerülése végett nem megyek a politikába 2. bár most távozom a médiából, a függetlenség, a média- és szólásszabadság mindig is kulcsfontosságú érték marad számomra, amelyhez ragaszkodtam és amelyet a műsornál töltött időm alatt végig vallhattam” 

– tette hozzá Dírer, aki köszönetet mondott immár volt kollégáinak.

(život-pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?