Negyedéves nyereséggel lepte meg a piacokat a Tesla

Tesla

Két éve első alkalommal számolt be negyedéves nyereségről az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla.

A szeptemberrel zárt három hónapban a Tesla 6,8 milliárd dollár bevételre tett szert, több mint duplájára, 130 százalékkal magasabbra az egy évvel korábbinak. Negyedéves nettó nyeresége 311,5 millió dollár lett a 2017. harmadik negyedévi 619 millió dollár veszteséggel szemben. Az idei második negyedévben még 718 millió dolláros rekordveszteséget jelentett a Tesla.

A Tesla nyolc éves tőzsdei történetében a mostani volt a harmadik nyereséges negyedév, az összes többi veszteséges volt. 

A Tesla nemcsak nyereségbe fordította gazdálkodását a harmadik negyedévben, de megállította pénzügyi forrásainak elapadását is: a beszámolási periódusban 1,4 milliárd dollár pozitív cash-flow jelentkezett mérlegében a tavalyi harmadik negyedévi 301 millió dollár negatív cash-flow után. A negyedévet a Tesla 2,9 milliárd dollár likvid forrással zárta, szemben az előző negyedév végi 2,2 milliárd dollárral. 

A negyedéves eredményről értékpapírpiaci elemzőkkel tartott telekonferencián Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója közölte, hogy a Tesla mostantól nyereségesen fog működni és a cash-flow is pozitív lesz minden negyedévben, kivéve amikor hiteleiből kell majd nagyobb tételeket törlesztenie. 

Szeptember végére már heti 5300-ra emelte a Tesla a tömegterméknek szánt Model 3 gyártását, amiből a negyedév folyamán 56 ezer darabot szállított le megrendelőinek.     

Összehasonlításképpen tavaly az egész évben a már meglévő Model S és Model X típusokkal együtt összesen 101 ezer autót adott át a Tesla megrendelőinek.

A szerdai tőzsdei zárást követően közzétett eredménybeszámoló hatására a Tesla részvénye 13 százalékkal emelkedett a tőzsdén kívüli kereskedelemben. A szerdai kereskedést a részvény két százalék veszteséggel zárta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?