Már itthon is kapható a „kis” BMW

A BMW legkisebb modelljének piacra dobását masszív reklámkampány és nagy hírverés előzte meg. A nagy és drága autók világhírű gyártója ugyanis végre tudatosította: kiskocsikból és alsó középkategóriásokból fogy a legtöbb a világon, ezt a piaci szegmenst tehát nem lehet hosszú távon ignorálni.

Főleg, hogy a legnagyobb konkurensnek számító hazai testvérmárkák (Audi, Mercedes) kínálatában már régóta szerepel ilyen autó. A bajorok tehát viszonylag rövid idő alatt összehozták az 1-es modellcsaládot, amelynek 4,23 méter hosszú karosszériája kizárólag ötajtós. A BMW hagyománytiszteletére jellemző, hogy itt is ragaszkodtak a bevált koncepcióhoz: a motorokat hosszában építették be, a meghajtás pedig a hátsó kerekeken át történik. Az erőforrások skálája 2-2 benzinüzemű, illetve dízelaggregátból áll, lásd táblázatunkat. Ebből az is kiolvasható, hogy a maga 220 km/órás végsebességével és 7,9 másodperces gyorsulási indexével a 120d a család legdinamikusabb tagja. Az 1,6-os alapmodell ötfokozatú kézi váltóval kerül forgalomba, a többi motort a hazai piacon hatfokozatú kézi váltóval párosították. Az alapszinten is elképesztően gazdag szereltségből az ABS-en kívüli további két fékszabályozó rendszert (CBC – Cornering Brake Control, DBC – Dynamic Brake Control), a három menetszabályozó programot (DSC III – Dynamic Stability Control, DTC – Dynamic Traction Control, ASC kipörgésgátló), a négy-négy oldal- és függönylégzsák, a fedélzeti számítógép, a defektjelző rendszer és a 4 hangszórós gyári autórádió érdemel külön említést. A kocsi poggyásztere alapméretben 330 literes, a maximálisan elérhető űrtartalom 1150 liter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?