Kezdődik a gokartszezon

Dunaszerdahely a hazai gokart-sport egyik fellegvára, sőt bízvást a legnagyobbnak nevezhető. Ez annak ellenére van így, hogy a városban, sajnos, évek óta két klub egészségtelen, olykor etikátlan rivalizálása folyik.

Dunaszerdahely a hazai gokart-sport egyik fellegvára, sőt bízvást a legnagyobbnak nevezhető. Ez annak ellenére van így, hogy a városban, sajnos, évek óta két klub egészségtelen, olykor etikátlan rivalizálása folyik. Az, hogy most Hrobárek Györgyöt, az AMK Karting team 2001 elnökét szólaltatjuk meg, nem jelent részünkről állásfoglalást ebben a vitában; pusztán arról van szó, hogy jelenleg ez a klub bérli és üzemelteti a városi gokartpályát.

Mikor kezdődik és hány versenyből áll az idei gokartszezon?

Összesen hatból. Május 9–11-én rajtol Dunaszerdahelyen, majd ugyanitt lesz május 30. és június l. között a közép-európai zónaversenynek számító újabb futam. Június 27–29-én a magyarországi Sárvárra látogatnak a versenyzők, augusztus 15—17-én Máriatölgyesen (Dubnica nad Váhom), szeptember 12–14-én pedig ismét Dunaszerdahelyen állnak rajthoz. Az idény utolsó versenyét Bazinban (Pezinok) rendezik, szeptember 26–28-án.

Mivel érdemelte ki Dunaszer-dahely, hogy a hat versenyből hármat itt rendeznek, köztük a közép-európait is?

Az itteni gokartpálya nemcsak a legnagyobbak és a legjobbak közé tartozik Szlovákiában, hanem nemzetközi versenyek megrendezésére szóló engedéllyel is rendelkezik.

Milyen esélyekkel indulnak a dunaszerdahelyi régió versenyzői?

Itt a tavalyi helyezéseiket említeném meg az egyes géposztályokban, hiszen abból sok mindenre lehet következtetni. Tehát: Müller Dávid 7. lett a Kadet kategóriában, Leonard Hrobárek ugyanitt a 4. helyen végzett. A Comer kategóriás versenyzők, Stefan Neuberger, Kontár Veronika és Varga Adrián ugyanebben a sorrendben a 6., 8. és 11. helyen zárták a szezont. Az ICA-J osztályban Győry Nikolas 8., Stefan László pedig 9. lett, míg a legmagasabb, ICC kategóriában versenyző Michal Sumec ezüstérmet szerzett.

Mivel várja még látogatóit a szerdahelyi gokartpálya?

A versenyek időpontjait kivéve bármelyik hétvégén eljöhetnek ide azok – fiatalok és idősebbek egyaránt —, akik próbára szeretnék tenni bátorságukat, ügyességüket. Gokartokat kölcsönözhetnek, vagy akár az egész pályát kibérelhetik, a járművekkel és a büfével együtt. (-yu-)

(Megj.: Kadet – legfeljebb 61 cm3-es motor, kizárólag szériakivitelben; Comer – ugyanilyen motor, tetszőleges gyújtás- és kipufogórendszerrel, nagyobb porlasztóval és más átalakításokkal; ICA-J (Intercontinental A Junior) – legfeljebb 100 cm3-es motor, sebességváltó nélkül; ICC (Intercontinental C) – legfeljebb 125 cm3-es motor, 3–6 fokozatú sebességváltó)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?