Citroen C4 Picasso 1.6 HDi Confort: A fényterű

Ennek az autónak először a „hosszú”, hétszemélyes változata érkezett, és akkor egyesek – a név ellenére – a C8-as konkurensét vélték felfedezni benne. A hovatartozást az ötszemélyes verzió érkezése tette egyértelművé, és az is ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy többről van itt szó, mint a Xsara Picasso puszta utódmodelljéről.

Domború motorháztető, kirakatablaknyi A szerző felvételeEz éppen a két méretváltozatnak köszönhető, amit ebben a kategóriában nagyon kevesen kínálnak. Az érkezési sorrenddel ellentétben elsőként az ötszemélyest kaptuk meg tesztelésre, éspedig a legtakarékosabb motor- és váltókombinációban.

Külalak, besorolás

A C4-es nem akármilyen formatervezésű autó, ezért elvárható, hogy a belőle kialakított egyterű se legyen unalmas. Nem is az, pedig ebben a műfajban nem könynyű izgalmasat produkálni. A domború motorháztető hatalmas szélvédőben folytatódik, a kocsi ennek (is) köszönhetően kapta a „fényterű” elnevezést. (A magasra futó üvegfelület gyakorlati haszna: akkor is látjuk a fejünk felett lógó szemafort, ha kissé befutunk alája.) Ha pedig opcióként rendelhető napfénytetőnk is van, valóban szinte zuhog ránk a hősugaraktól megszűrt fény… Nagyon szép a megkettőzött A-oszloppal kialakított, háromszög alakú üvegfelület, amely a Xsara Picassóval ellentétben a forgalomra is kitekintést enged. Az övvonal a B-oszlop mögött megtörik, ez is mutatós stíluselem. A hátsó rész „buszosabb” az elődmodell buborékformájánál, de messze nem darabos-szögletes, mint némely konkurensé. S ha már ezeknél tartunk, az alsó középkategóriás ötszemélyesek jöhetnek számításba: a Renault Scénic, a Ford Focus C-MAX, a Kia Carens, a Chrysler PT Cruiser, a SEAT Altea.

Komfort, szereltség, térkínálat

Az utastér 5 önálló ülésből álló alapváltozata megmaradt; a hátsó fotelek előre-hátra mozgathatók, támláik különböző szögben állíthatók, sőt külön-külön a padlóba fektethetők. A tesztelt verzióban alapszereltség volt a kofferben rögzített bevásárlókocsi, felárért kivehető akkumulátoros kézilámpát is kaptunk. Kisebb pakolóhelyből még egyterű-mércével mérve is rengeteg van: két boksz a hátul ülők lába alatt, további kettő elöl, a műszerfal tetején, a középkonzolban beépített mini műtőszekrény várja az üdítős flakonokat. A vezető munkakörnyezete az esztétikum és az avantgárd ötvözete: a volánnak csak a koszorúja forog, a közepén elhelyezett gombok (rádió, intelligens tempomat) kezelése ezért igen könnyen megtanulható. A digitális sebességmérő uralta műszeregység középen kapott helyet, a rádió fedéllel takarható el a kíváncsi szemek elől. Felette egy érdekes gomb található: a légfrissítőé, amely a két legmagasabb szinten szériatartozék. A robotváltó karcsú bajuszkapcsolója a volán mögül nyúlik ki, gyakorlatilag egy ujjal kezelhető. A kézifék elektromos: a motor leállításakor behúz, induláskor gázadásra automatikusan kiold, de természetesen kézzel is működtethető. Kocsink alapszereltsége volt a kipörgésgátlóval kombinált menetstabilizáló rendszer, a 7 légzsák, a kétzónás automata klímaberendezés – amelynek fő vezérlőegysége szokatlan módon, a volántól balra kapott helyet –, valamint a hathangszórós, MP3-asokat is játszó rádió.

Motor, meghajtás, menettulajdonságok

A Forddal közösen kifejlesztett 1,6-os turbódízel 110 lóereje és overboost rendszerrel rövid időre 260 Nm-re növelhető nyomatéka bőven elég egy nem száguldozásra tervezett családi autóhoz. A robotváltó viszont kapcsoláskor érezhetően visszafogja kissé a kocsit; hogy ez nem szubjektív érzés, arra a kézi váltós verziótól bő két másodperccel gyengébb „százas sprint” a legmeggyőzőbb bizonyíték. A fogyasztásban viszont – a robot a jobb, éspedig városi forgalomban közel egy literrel. Egyáltalán: a robotváltós 1.6 HDi a C4 Picasso teljes típuskínálatának legtakarékosabb tagja. A váltó egyébként a volán mögötti fülekkel is kapcsolható, méghozzá az automata rezsimen belül is. A menettulajdonságok franciásan komfortosak: a kocsi lágyan gördül át az apró buckákon, de ha biztos fogást érez a kerekei alatt, nagyobb sebességnél is parádés kanyarstabilitást produkál. Talán csak a hirtelen kitérő manőverek tudják kissé zavarba hozni, de még bőven a biztonsági határokon belül.

Zárszó helyett

A C4 Picasso a „kétméretű” kompakt minivanok sorát gazdagítja, az ötszemélyes változat ezen belül a hagyományos formát testesíti meg. Az autó szebb, mint legtöbb kategóriatársa, utastere kitűnően variálható, rakodókapacitása kicsiben és nagyban is a legjobbak közé tartozik. A tesztelt motorral ideális családi autó, robotváltjának „gondolkodási idejét” pedig takarékossággal kompenzálja. Vas Gyula

Hengerűrtartalom: 1560 cm3

Legnagyobb teljesítmény: 80 kW (110 LE)/4000min-1

Legnagyobb forgatónyomaték: 240-260 Nm/1750min-1

Sebességváltó: hatfokozatú robotizált

Legnagyobb sebesség: 180 km/óra

Gyorsulás 0–100 km/óra: 13,2 s

Méretek (h/sz/m): 4470x1830x1670 mm

A csomagtér űrtartalma: 500–1734 l

Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 6,8/5,1/5,7 l/100 km

Az üzemanyagtartály űrtartalma: 60 l

Ár: 953 400 korona

A tesztelt kocsi ára: 1 045 100 korona

Az alapmodell ára: 723 900 korona

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?