Audi A3 Sportback: Más fazon, más célcsoport

A négykarikás márka második legkisebb modelljének új nemzedéke tavaly komoly ambíciókkal lépett porondra: osztályának legsportosabb képviselője kívánt lenni. Éppen ezért több mint egy évig kizárólag háromajtós karosszériával gyártották. Viszont Ingolstatban már nemegyszer bebizonyították, hogy az öt ajtó és a sportos fazon végképp nem zárja ki egymást.

Az oldalnézet nem sokat változott…A szerző felvételeElkészítették tehát az A3-as „családi” változatát, amelynél a változatlanul dinamikus külső mellett „Sportback” utónév is jelzi a géneket. A kocsit nagyon jó szereltségben és még annál is jobb motorral kaptuk meg a szokásosnál valamivel hosszabb tesztelésre.

Külalak, besorolás

Az alapformák nem sokat változtak a háromajtós változathoz képest: maradt a nyúlánk, alacsony, keskeny üvegezésű karosszéria, természetesen több oszloppal és oldalablakkal. A legkirívóbb különbség azonban mégsem ez, hanem az új hűtőmaszk, amely nemsokára valószínűleg az Audik legfőbb ismertetőjegye lesz. Az impozáns krómkeretet most már nem szakítja meg a lökhárító, így az orr-rész sokkal karakteresebb, dinamikusabb. Hátul a lámpatestek átformálásával újítottak a formatervezők: a keskenyebb belső sávok csaknem a rendszámtábla csücskéig nyúlnak be az ötödik ajtóba. Egy szó mint száz: akárhonnan is nézzük, nagyon szép, elegáns és sportos ez az autó, jobb nevet nem is találhattak volna a számára. Ami pedig a besorolását illeti, az alsó középkategóriába tartozik, ahol – a motort és a karosszériatípust is figyelembe véve – az ötajtós Alfa 147 1.9 JTD vagy a BMW 120d áll hozzá a legközelebb.

Komfort, szereltség, térkínálat

Az A3 szereltségi filozófiája röviden a következő: van egy alapfok (Attraction), felette pedig két különböző stílusirányzatot képviselő magasabb fokozat (Ambition, Ambiente). Tesztkocsink Ambiente osztályú volt, ahol érezhetően az eleganciát és a komfortérzetet részesítették leheletnyi előnyben a sportos vonulattal szemben (bőrbevonatú volán, külső hőmérő, sebességtartó automatika, „hazakísérő” fényszórók, automatikusan elsötétülő belső visszapillantó tükör). De tényleg csak leheletnyiben, mivel amott viszont van fedélzeti számítógép, és természetesen már alapfokon is jár az ABS, az EBD fékerőelosztó, az ESP menetstabilizátor, a négy légzsák, a kétzónás automata klímaberendezés, a csomagtartót külön nyitó távirányítású központi zár, a sebességfüggő szervokormány, valamint a fűtött ablakmosó fúvókák. Autórádió viszont sehol nincs az alaplistán; felvételünkön a Concert nevű középső típus látható, amelyet 33 500 koronáért lehet megrendelni. A térkínálatot pedig azzal kezdhetnénk, hogy az ötajtós modell csaknem tíz centiméterrel hosszabb a háromajtósnál, ami változatlan tengelytáv mellett egy benzineskannányival (20 1) nagyobb csomagteret eredményezett. A koffer egyébként igen jól formázott és felülről jól hozzáférhető, éppen csak alulról kell kicsit nagyobbat emelni a rakodáskor. Az utasok élettere nagyságrendileg a kategória átlaga, minőségileg azonban messze meghaladja azt: értékes, kiváló anyagokból épült minden, a megmunkálás a legapróbb részletekben is hibátlan, s mindezt egészen magas fokú esztétikával sikerült ötvözni.

Motor, meghajtás, menettulajdonságok

Változatlanul a legjobb választási lehetőségnek tartjuk Már eddig is nehéz volt eldönteni, melyik a legjobb választási lehetőség az új A3-as motorskáláján; most, hogy a Sportback kínálatában megjelent a világ első közvetlen benzinbefecskendezéses turbómotorja is, a döntés csak még nehezebbé vált. Mi ezzel együtt változatlanul a kétliteres, 16 szelepes TDI mellett tesszük le a voksot. Hogy miért? Ezt lássuk előbb a számok tükrében, vagyis hasonlítsuk össze az autót a hozzá legközelebb álló A3 2.0 FSI Ambiente-vel. Maximális teljesítmény: -10 LE, csúcsnyomaték: +120 Nm, végsebesség: -7 km/óra, gyorsulás 0–100 km/óra: -0,6 s, átlagfogyasztás: -1,4 l/100 km, ár: +70 500 korona. Hogy el ne felejtsük, a fogyasztás itt természetesen gázolajban, míg amott 98-as szuperbenzinben értendő. Szubjektíve pedig? Nos, kemény gázadáskor olyan érzésünk támad, mintha egy hirtelen meglódított faltörő kosra ültettek volna bennünket, vagy megindultunk volna lefelé a hullámvasút legmagasabb pontjáról. Az előbb még cammogó autó valósággal katapultál, pillanatok alatt megeszi az alacsonyabb sebességfokozatokat, de még ötösben, sőt hatosban is jól érezhetően gyorsít. Mindez elsősorban a változó lapátszögű töltőturbinának köszönhető, amely már jóval a kétezres fordulatszám alatt „előhívja” a motor csúcsnyomatékát, és viszonylag széles sávban meg is tartja azt. A pontos és jól tagolt kézi váltó még sportosabbá teszi a vezetés élményét, a négyelemes felfüggesztésű precíz hátsó futómű pedig mindeközben csírájában fojtja el a far minden kitörési kísérletét. Summa summarum: örömautózás ez a javából, amelynek egyik nem elhanyagolható tanulsága, hogy ikszedszer is átértékeljük a dízelmotorokkal kapcsolatos korábbi, elavult nézeteket… Vas Gyula

Hengerűrtartalom: 1968 cm3

Legnagyobb teljesítmény: 103 kW (140 LE)/4000min-1

Legnagyobb forgatónyomaték: 320 Nm/1750–2500 min-1

Sebességváltó: hatfokozatú kézi

Legnagyobb sebesség: 207 km/óra

Gyorsulás 0–100 km/óra: 9,7 s

Menetkész tömeg: 1380 kg

Méretek (h/sz/m): 4286x1765x1423 mm

A csomagtér űrtartalma: 370–1120 l

Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 7,2/4,6/5,5 l/100 km

Az üzemanyagtartály űrtartalma: 55 l

Ár: 1 124 100 korona

Az A3 Sportback induló ára: 799 900 korona

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?