A Toyota Yaris Hybrid kilóg a sorból

A Yaris nem számít ismeretlen járgánynak a szlovákiai utakon, hiszen az első generációját még az ezredforduló előtti évben kezdték árulni, s az egyedi, mondhatni időtálló dizájnnak köszönhetően azonnal hatalmas népszerűségre tett szert.

A Yaris nem számít ismeretlen járgánynak a szlovákiai utakon, hiszen az első generációját még az ezredforduló előtti évben kezdték árulni, s az egyedi, mondhatni időtálló dizájnnak köszönhetően azonnal hatalmas népszerűségre tett szert. Az azóta eltelt közel húsz év alatt sokat változott a piac és a vásárlók igényei, az új Yaris pedig pontosan ezt a változást, a modern technoló- giák világát szimbolizálja.

Ma már csak elvétve adnak alap felszereltségi szinttel ellátott autót újságíróknak tesztelésre. Mivel a vásárlók is többet akarnak a fapados változatnál, rendszerint olyan autókat tesztelünk, amelyek az összes elérhető technológiai újdonságot tartalmazzák. Így volt ez a Yaris esetében is. A lehető legdrágább, legjobban felszerelt hibrid változatát kaptuk.

Határozott előrelépés

A Yaris harmadik generációját 2011-től árulják, s ez az aktuális a második ráncfelvarráson átesett modell. A Toyota tervezői ismét valamivel bátrabban nyúltak az autóhoz, minek köszönhetően a Yarisból egy igazán extravagáns és tetszetős autó lett.

A legjelentősebb változás az autó elején és hátán látható. A fényszórók horizontális irányban megnyúltak. A vadonatúj hűtőrácsnak és a hátsó masszívabb lökhárítóknak köszönhetően az autó még agresszívabb, robusztusabb megjelenésű. A külsőn természetesen sokat dobott az exkluzív Selection felszereltségi szint, amit a fekete tetőről vagy LED fényszórókról lehet a legkönnyebben felismerni. Az utastér is már jobb benyomást kelt, több a puhított műanyag, a fekete-kék színkombináció is jobban mutat, mint az egyszínű kivitelezés. Az egyetlen dolog, ami a sofőr szemszögéből zavart, az a kicsit ügyetlenül elhelyezett könyöktámla, amelyet az én ízlésemhez képest túl magasra szereltek, így eléggé kényelmetlen.

A Toyota Touch rendszer gyorsan reagál, kellemes a grafikája, és jól átlátható központi képernyője van. Mivel hibridről van szó, figyelemmel kísérhetik a kijelzőn az energiaáramlást. Kérdés, hogy ilyen kis autóhoz rendelnék-e tolatókamerát, ha már, akkor inkább a parkoló szenzorokon gondolkoznék, ezért is volt olyan furcsa, hogy a tesztelt modellben kamera volt, a szenzor viszont hiányzott.

Főleg halkan

Jelenleg hiába keresnének a szlovák piacon Yaris méretű hibridmeghajtású modellt. Milyen vezetni, s mire elég az alternatív meghajtás? A motorházban száz lóerős benzinmotort kombináltak egy 45 kW-is elektromotorral. Az autó alapból hibridmeghajtásra indul, s 30 km/óráig, feltéve ha nagyon gyengéden bánnak a gázpedállal, haladhatunk áramra. A hibridmeghajtást így eléggé korlátozza a sebesség, s mivel a gázpedál is nagyon érzékeny, a picit erősebb nyomásra is azonnal aktiválja a benzinmotort. Az alternatív, üzemanyag-takarékos meghajtást így legfeljebb parkolóhely keresése közben, vagy hosszú kocsisorban való araszolás során fogják kihasználni. A Yarist, mivel szimpla hibrid modellről van szó, nem lehet kábelen keresztül feltölteni, az egyetlen lehetőség a fékezésnél létrejövő rekuperáció. A hibrid rendszer előnye, hogy soha nem hagyja teljesen lemerülni az akkumulátort, a töltöttség szintjét állandóan 20 és 80 százalék között tartja.

Ahhoz, hogy igazán spóroljuk a hibriddel az üzemanyagot, meg kell tanulni használni a fokozatmentes e-CVT váltót. Kulcsfontosságú a gázpedállal való munka, ugyanis a váltó megengedi, hogy erőteljesebb gázolásnál a motor tartósan maximális teljesítményen dolgozzon. A motornak a folyamatos gyorsuláshoz kicsivel több időre van szüksége, a hirtelen gyorsulás és fékezés nem az, amitől lelkes lesz a Yaris Hybrid. Így aztán nem is csodálkoztam, amikor a gyártó által megadott 3,3 literes fogyasztás helyett városban könnyű elérni a hat liter körüli átlagot.

A felújított Yaris kellemes, praktikus városi autó. A modern technológiáknak köszönhetően kellő biztonságot kínál. A hibridmeghajtás ugyan segíthet spórolni az üzemanyaggal, ám ahhoz, hogy az alternatív meghajtás effektív legyen, meg kell tanulni üzemanyag-takarékosan vezetni. Jó hír ráadásul, hogy a leggazdagabb felszerelésű modellért sem kérnek el túl sok pénzt, így a felújított Yaris igazán megér egy misét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?