Haláli pontosság

Mozgássérülteknek, autistáknak, vakoknak, siketeknek segít, kerekes székbe kényszerültekkel, hiperaktív gyerekekkel foglalkozik lovas terapeutaként.

* Van különbség kaszkadőr és kaszkadőr között, ha az egyik férfi, a másik nő?

Nálunk, Magyarországon ilyen vonatkozásban nincsenek speciálisan leosztott munkák. Nőként, csapattagként nekünk ugyanúgy kell dolgoznunk, mint a férfiaknak, mégis más egy kicsit a megítélésünk. Egy nő ugyanis minden helyzetben nő marad. Én is megküzdöttem magamnak a pályát. Eleinte rengeteget kellett bizonyítanom. Mi, nők ráadásul sokkal sérülékenyebbek vagyunk. Ha nem ezt a szakmát választom, a határaimat akkor is kitoltam volna, és valószínű, hogy az extrém sportoknál kötök ki. Kerestem volna a veszélyt, belementem volna különböző szituációkba. Ez a szakma viszont megadja nekem azt, hogy változatos legyen a munkám, az életem. Ma már elsősorban koordinátorként vagyok jelen a forgatásokon, ami azt jelenti, egy egész csapat teljesítményéért vagyok felelős. Voltak feladatok, amelyek előtt két-három napig nem is aludtam. Fejben kezdtem feldolgozni, mit hogyan fogok megoldani. A kaszkadőr a koordinátortól függ, nem mindegy tehát, kire bízza magát. Függetlenül attól, hogy a technikai eszközök régebben nem voltak ilyen fejlettek.

* Harminc méter magasból dobozokra ugrottak.

Ezt külön meg kellett tanulni. A magasból ugrást, az érkezést, vagy hogy mit csinál az ember zuhanás közben. Más, ha légzsákba érkezik, más, ha vízbe, más, ha szivacsba, és egészen más, ha dobozokba. A megérkezésnek különböző technikái vannak. Az Underworldben Kate Beckinsale helyett dolgoztam. Ott egy nagyon vékony drótkötélen eresztőgéppel engedtek le. Az első húsz méter szabad zuhanás, az utolsó tízen fékez a kötél, de lelkileg megérezni és elfogadni a tényt, hogy nincs alattam semmi, nem volt könnyű. Egyébként légzsákba érkezni sem élvezet. Az úgy összecsaphat, hogy sérülhet a gerinced. Törésben többször is volt részem, egyszer hat hónapig nyomtam a kórházi ágyat.

* De alig várta, hogy folytathassa.

Nagyon sok mindent köszönhetek az orvostudománynak. Például azt, hogy egyben vagyok. A női ízület más, nekem már ezért is sokkal többet kellett teljesítenem a szakmában, mint bármelyik férfi kollégámnak. Ha új forgatócsoport jön Magyarországra, előbb el kell fogadtatnom magam. Hiába van ugyanolyan szakmai felkészültségem, mint nagyon sok remek kollégámnak, egyszerűen más a megítélés. Eleve úgy állnak hozzám, hogy igen, igen, de ő nő! Amúgy meg kevés a lány a csapatban. Előbb-utóbb letérnek erről az útról. Lemorzsolódnak. A fiúk sokkal bátrabbak, bevállalósabbak. Én huszonegy éve vagyok a pályán, akciórendezőként nagyon nagy felelősség van rajtam, de még mindig élvezem a munkát. A veszélyességi szint izgat benne a legjobban.

* Férfi legyen a talpán, aki magánemberként helyt tud állni egy ilyen „hétpróbás” nő mellett.

Én mindig a szakmából vagy a sportolók közül választottam partnert. A férfi-női szerep teljesen normálisan zajlik nálunk most is. A párommal, aki Magyarország legjobb capoeirása, teljesen hétköznapi, bár nem átlagos életet élünk. Veszélyes helyzetekben század másodpercek alatt el tudom dönteni, hogyan tovább. Ezt a szakmámnak köszönhetem. Sosem vesztettem el a fejemet. Halálos helyzetekben is meg tudom őrizni a lélekjelenlétemet. Két évvel ezelőtt egy srácot, aki nekünk dolgozott, fejbe rúgott a ló. Beszakadt a koponyája. A teljes homloklebenye megsérült. Azonnal segíteni kellett neki, én találtam meg ebben az állapotban. Esett a hó, az volt a mázlink, steril volt a környezet. Ha fertőzést kap, belehalhat. Százkilencven centi magas a fiú, mozdulni sem tudott. Megfogtam, és húztam magam után a betonon. A gyorsaságom mentette meg az életét. Volt néhány komoly műtétje, de már teljesen egészséges.

* S azt hogyan dolgozza fel magában, ha rádöbben, hogy hajszálon múlott – a saját élete.

Ilyen szituációk a hétköznapi életben érnek, nem igazán munka közben. Ott haláli pontosság van. Ott nincsenek, nem lehetnek hibalehetőségek. Életekért vagyok felelős, de elmondhatom, nőként sokkal precízebb vagyok, mint bármelyik férfi kollégám. Már látom a különbséget. Nőként, anyaként sokkal jobban vigyázok az embereimre, logikailag más módon oldok meg nehéz jeleneteket. Vannak rendezők, akik már nem is akarnak mással dolgozni, csak velem, mivel tudják, más a hozzáállásom.

* Hatodik évét töltötte a pályán, amikor szülni ment. A teste, gondolom, már akkor is edzettebb, rugalmasabb, hajlékonyabb volt, mint egy irodai alkalmazotté.

Maga a szülés fantasztikus élmény volt. Két óra alatt lezajlott. Hatalmas bébi volt a lányom. Négykilósan jött a világra. Császárra voltam kiírva, aztán mégsem az lett. A körülmények voltak rendkívüliek. Mivel az orvosomnak a Balatonról kellett feljönnie Pestre, azt mondta, addig igyak egy kis alkoholt, attól ellazul a méhem. Le is ment anyu egy üveg borért, amitől mindketten jól becsiccsentettünk, de legalább ellazultunk. Hozzáteszem: ez volt az első szülésem, a terhességem alatt tíz kilót fogytam, negyvenkilenc kiló voltam, amikor kijöttem a kórházból. Szörnyen néztem ki.

* Létezik olyan feladat, amelytől még megrettenne?

Biztosan. Pedig tényleg sok mindenen átmentem már. Még az üvegen is. Ugrottam gangról, szűk folyosón, meggyújtottak, részt vettem robbantásban, autóborulásban, kamerával a fejemen önmagam operatőre is voltam már. Hogy ki mire képes, hol a tűrőképessége, azt a koordinátor méri fel. Pszichológia. Tímár Péter új filmjében öngyilkos lesz a lány. Leugrik a hídról egy vasútállomáson. Péter arra kért, hajtsam végre inkább én a jelenetet, az sokkal értékelhetőbb lesz. Legalább vágóképeket csináljunk a színésznővel, tanácsoltam, ha ki mer állni húsz méter magasságban. Így a néző azt fogja hinni, ő ugrik. Garanciát vállaltam, hogy semmi baja nem történik. Nem is történt. Nekem meg nincs tériszonyom. Én egy ilyen feladatot rutinból elvégzek.

* Az Eiffel-toronyról is képes lenne a mélybe vetni magát?

A magasságot nagyon szeretem. Tehát igen.

* Kapcsolataiból is bátran kiugrik?

Nem volt olyan kapcsolatom, amelyből én ugrottam volna ki. A magánéletem egészen más alapokon működik. A páromnak is ugyanannyi szava van benne, mint nekem. Nem vagyok domináns karakter.

* Domináns élmények?

Az oroszlán télen elég kemény film volt. Abban Glenn Close-t helyettesítettem a veszélyes jelenetekben. Vagy az olaszokkal forgatott Perlasca. Az anyukám már akkor sírt, amikor elmeséltem neki, mi vár rám. Rudolf Péter feleségét játszottam a filmben, de a jelenetben Péter dublőrével voltam összekötve. Engem fejbe lőttek, őt meg magammal kellett rántanom. Így zajlott ez annak idején, hogy kevesebb golyó fogyjon. Irtózatos hideg volt, amikor a felvételek készültek. A fiúk neoprén búvárruhát vehettek a nadrágjuk alá, mi, nők szoknyában, harisnyában, védőöltözet nélkül. Soha életemben nem úsztam hideg vízben. Tizennégytől tizennyolc éves koromig úszásoktató voltam, azóta uszodában sem jártam. Nem bírom a hideg vizet. Amikor az első felvétel után kijöttem a partra, mindenem fájt, mintha késsel szurkáltak volna. És nem azt mondták, hogy oké, ennyi volt, hanem még háromszor megismételték. S mivel tudtam, hogy mi vár rám, egyre rosszabbul viseltem a helyzetet. Nincs rá szavam, hogy mennyire vártam a forgatás végét. Az nagyon nehéz nap volt.

* Mi volt az a pont az életében, amikor ezt a hivatást választotta?

Eredetileg grafikusművésznek készültem, aztán másképpen alakultak a dolgok. Érdekeltek az extrém sportok, a film, a veszély, és ezt így együtt a kaszkadőrségben találtam meg. De elvégeztem közben egy amerikai maszkmesteri iskolát, hogy egyszer majd horrorfilmekben dolgozhassak. Addig maradnak Agatha Christie regényei.

* S milyen útra lép majd a lánya, aki születése óta azt látja, milyen hajmeresztő mutatványokkal van elfoglalva az édesanyja?

Az én gyerekem valóban ebben nőtt fel. Nullaéves korától ezt látja. Neki ez a természetes közege. Nagyon féltem őt, tudom, mivel jár ez a szakma. Tizenöt éves. Lehetne majd orvos vagy valami hasonló, de dönteni ő fog. Lovagolni sem tanítottam, bár mindig a lovak alatt mászkált. Andrej Mihalkov Koncsalovszkij, a híres orosz rendező nálunk forgatta a Diótörőt. Azt mondta, azért jött a Balkánra (!), hogy itt lesznek gyerekkaszkadőrök is. Akkor merült fel először, hogy gyerekeket beteszünk kemény jelenetekbe. Az én lányom pont jó volt kinézetre, magasságra, és kilencévesen bekerült a produkcióba. Döbbenten néztem a rátermettségét. Fantasztikus volt. Tíz méter magasból zárt csúszdán kellett leesnie egy preparált játékhalomra. De nem működött a fékezőrendszer, az utolsó pillanatban állították meg a gyerekemet úgy, hogy elszakadt a heveder, és hatalmasat rántott rajta. Azt hittem, ő is kettészakadt. Ötven ember lemerevedve nézte, mi történt, ő meg mosolygott. Kivettem a beülőből, és elvittem a díszletek mögé, hogy kettesben maradjunk, és megtudjam, nem esett-e baja. Na, ott aztán összeomlott, és elsírta magát. De nem a többiek szeme láttára. A stáb előtt tartotta magát. Ezt tőlem látta. Szerencsére nem lett komolyabb sérülése, csak feketére színeződött a bőre. A kocka tehát, azt hiszem, már rég el van vetve.