Farsang a fonóban

A kisebb lányok a csepűn (durvább, a gereben fogai között fennakadt kender) tanultak fonni.

Orsó, guzsaly, rokka

A fonás eszköze a kézzel pörgetett orsó és a guzsaly volt, mindkettő fából készült. Később az orsót a vásárokon árusított esztergált, lábbal hajtott rokka váltotta fel.

A guzsalynak több változata volt ismert. A legelterjedtebb a talpas vagy szárnyas guzsaly volt, amely talpból és egy rúdból, guzsalypálcából állt. Lehetett egy- vagy kettős talpú. A körülbelül másfél méteres guzsalypálca az egy- vagy kétszárnyas talpba volt rögzítve. Fonás közben az asszony a talpon ült, a kenderszöszt a guzsalypálcára pántlikával kötötte fel.

A székes guzsaly egy kis gyalogszékből és hosszú rúdból állt. Ez a gyalogszék közepébe volt ékelve.

Egyes vidékeken rúdguzsalyt használtak. Az asszony ülve font róla, a rudat két térde közé szorítva.

Szerelmi ajándék

A kézi orsó és a guzsaly szerelmi ajándék volt. Az orsókarikákat esztergályosok készítették, de a díszítményeket és a bele való nyelet a legény vagy a férj faragta ki, esetleg ügyes fafaragó parasztemberekkel készíttette el.

A guzsalytalpak hullámvonalakkal, farkasfoggal, körökkel, csillagokkal, szív-, liliom-, tulipánmotívumokkal voltak díszítve. A díszítményeket főleg faragták, karcolták, vésték.

A guzsalypálcát ugyancsak faragással díszítették, de az esztergáltak is gyakoriak voltak.  

Fonási napok

A fonás mindenütt farsang idejére (vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak) esett, és farsang végéig tartott. Ott, ahol több kendert termesztettek, már az őszi munkák befejeztével, a termények betakarítása után elkezdték. Más vidékeken újév napja vagy vízkereszt után fogtak csak hozzá.

A hét napjai közül általában csak hétfőn, szerdán és csütörtökön végezték az asszonyok. Sok helyütt kedden, pénteken és szombaton tiltották. Általános hit szerint szombaton azért, mert ez a nap Szűz Máriának van szentelve, és az illető a fonással Mária haját húzná; aki mégis nekifog, annak pedig fájni fog a feje. Vasárnap és ünnepnapokon mindenütt tiltva volt.

Nem volt szabad fonni bizonyos jeles napokon sem: egyes helyeken például Miklós és Borbála napján – Luca-napkor pedig sehol sem. Azt tartották, hogy ha a tilalmat megszegik, a tyúkok nem tudnak majd tojni, vagy Luca megbünteti a vétkeseket. Az utóbbiról több hiedelemtörténet szól.

Fonni tudni kellett…

A lányok már egészen kicsi korukban, négy-öt évesen édesanyjuktól játék gyanánt orsót kaptak ajándékba. Anyjukkal együtt eljártak az asszonyok fonójába, és ott fokozatosan elsajátították a szükséges ismereteket. A nyolc-tíz éves lányok guzsalyról, a tíz-tizenkét esztendősek már rokkáról is tudtak fonni. 

Régen minden tizennégy éves, vagyis eladókorba lépő lánynak tudnia kellett fonni és szőni: amíg nem tudott fonni-szőni, kenyeret sütni, nem mehetett férjhez.

A házasulandó legény a lány szüleitől megkérdezte, hogy tud-e a lány fonni. A szülők, ha férjhez óhajtották őt adni, igennel válaszoltak. Ha még otthon szerették volna tartani, azt mondták, hogy még nem tud. De általában a legény maga is tudta, mennyire ügyes a választottja, hiszen a fonóban volt alkalma meggyőződnie ügyességéről és szorgalmáról.

Fonók, fonóházak

A fonás mindenütt közös munkaalkalomnak számított. A lányok-asszonyok a téli hónapokban a fonókban, fonóházakban együtt dolgoztak. Közben alkalom nyílt a beszélgetésre, közös éneklésre, tréfálkozásra.

A fonóházakat a legények is látogatták, közben udvaroltak is a lányoknak. A legények fogadták fel a zenészeket, gondoskodtak a borról, a lányok pedig az élelemről: főtt kukoricát, kukoricamálét, görhönyt, aszalt gyümölcsöt, fánkot, sült tököt vittek hazulról.

A fonók a munka mellett a fiatalok ismerkedési és szórakozási alkalmai is voltak. Ismerkedtek, énekeltek. Táncolni csak a munka végeztével lehetett. Amíg a lányok az egy napra kiszabott mennyiséget meg nem fonták, nem volt helye sem a táncnak, sem a játéknak.

A fonónak több változata is kialakult. Volt, ahol a lányok-asszonyok együtt dolgoztak, volt, ahol a nagylányok külön fonóba jártak.

Bérelt fonóház

A fiatalok erre az időszakra egy idősebb özvegyasszony házát bérelték ki. Az asszonynak megbízhatónak kellett lennie, mivel ő felügyelt a fiatalokra. Ha valamelyik lány vagy legény nem viselkedett megfelelően, rendre utasíthatta, vagy akár ki is tilthatta a fonóból.

Fizetségként a lányok az egyik napon csak neki fontak, és különféle terményeket – búzát, lisztet, hüvelyeseket, kukoricát, krumplit – vittek neki. A legények a tüzelőről és a világításról, a lámpába való petróleumról és a mécsesekbe való olajról gondoskodtak.

Az ilyen típusú fonóházba csak lányok és legények járhattak, férjes asszonyok nem. Néhol a fiatal özvegyasszonyokat is odaengedték, de azok a játékokban nem vehettek részt.

Lányos házak fonói

A lányos házaknál kétféle fonóház volt ismeretes. A sorbajáró fonó esetében a fiatalok esténként más-más lányos háznál gyűltek össze. A lányok nem a saját, hanem a háziak kenderét fonták. A háziak ügyeltek a rendre, biztosították a tüzelőt és vendégelték meg a lányokat, legényeket.

A másik típus a több éven keresztül ugyanannál a lányos háznál tartott fonó volt. A tüzelőről, világításról, ételről-italról és a zenészekről – hasonlóan, mint a bérelt fonóházban – a fiatalok gondoskodtak.

Egy lányos háznál tíz–tizennégy eladósorban lévő lány gyűlt össze. Általában barátnők, szomszédok, egy utcabeli lányok. Erre az alkalomra átrendezték a szobát, néhány bútort kivittek, a padokat-lócákat a falak mentén helyezték el. A lányok a padokon és a kemence padkáján vagy hazulról vitt kisszéken ülve fontak. A legények magukkal vitt széken a szoba közepén körben ülve lesték őket.

Vegyes fonó

Az asszonyok, eladósorban lévő lányok és kislányok közös fonója, ahol a nőkön kívül a férjek, legények, szomszédok, rokonok, gyerekek és az idősebbek is megjelentek.

A nők fontak, a férfiak beszélgettek, szórakoztak, a gyerekek játszottak. A közös éneklés, a tánc, mesemondás, hiedelem- és kísértettörténetek mesélése elmaradhatatlan részei voltak ezeknek az összejöveteleknek.

Az orsó elejtése és kiváltása

A fonóházi játékokra csak az egy estére kiszabott kendermennyiség megfonása után kerülhetett sor. Mindenütt élt az a szokás, hogy ha egy lány elejtette az orsóját, és valamelyik legény felkapta, csak csók ellenében adta vissza. Néha a lány akarattal ejtette le, hogy udvarlója megcsókolhassa.

A legények is igyekeztek a lányok kezéből kiütni az orsót. A kiváltás a többi fiatal előtt történt, de ha a leány szégyenlős volt, kimehettek a pitvarba, vagy az ajtó sarkában csókolhatta őt meg a legény.

Hogyha a lány nem akarta megadni a csókot, büntetést kapott. Nem adták vissza az orsóját, így nem tudta folytatni a munkát, s ezért odahaza megszidták. A legények bosszúból az orsón lévő fonalat feltekerték a sövénykerítésre, a kerítés deszkái közé, az utcaajtóra. Egy este csak egyszer lehetett csókot kérni a leejtett orsóért. Ha a legény vagy leány ezt megszegte, kitiltották a fonóból.

A legények igyekeztek letépni a lányok guzsalyán lévő szöszt, és ugyancsak csók fejében adták csak vissza.

Fonóházi alakoskodás

Farsang lévén, a fonókban gyakoriak voltak a maszkos alakoskodások és a dramatikus játékok. Az állatmaszkos vagy állatutánzó figurák közül a medve, a ló és a gólya volt a leggyakoribb. A maskarások maguk is táncoltak, de megtáncoltatták a lányokat-asszonyokat is. A dramatikus játékok közül a medvetáncoltatás, a halottas játék és a lagzis játék volt a legáltalánosabb. Ezeken a fiatalok tréfásan adták elő a temetést, lakodalmat.

Fonóbál

A fonóházak farsang végén farsangi fonóbállal értek véget. A lányok ezen a napon már nem dolgoztak. A legények gondoskodtak a zenészekről és az italról, a lányok pedig az élelemről.