Asszony, szobor verve jó

<p>Nem lovallom bele magam, ne aggódjanak, nem foglalkozom tovább a témával, de azért a kontinuitás kedve miatt, meg mert jól is jön ahhoz, amit most akarok elmondani, mégis le kell írnom, hogy nemcsak a könyveit égetik a lárvalétben rekedtek, a szobrait is szétverik. Igen, Radnótit siratom még mindig befele hulló könnyekkel, s vele a mindenkori értéket.</p>

Szó se róla, van könyv, mely tűzre való szerintem is, van szobor, mely jobb lett volna, ha tömb marad, és pusztán azért van (szerintem), mert a gondolkodó ember nem éget, nem rombol (legfeljebb nem nézi meg). Mégiscsak ez jár a fejemben körbe-körben, hogy mi lehet a fejében annak, akinek a lelkében olyan agresszív dal van. Mert akiben az indulat, az a bazalt, a bronz, az akármi anyag után (de legesleginkább előtt) szétveri a feleségét, gyerekét, szomszédját (férjét, anyját, szomszédasszonyát) és így tovább, kit éppen kedve szottyan. Hogy miért raktam zárójelbe az agresszív nőt, nyilván többekben többféleképp merül fel. Nem azért, mert nő vagyok. Nem is azért, mintha kevésbé volna megvetendő, ha nő lő (üt, vág), és még csak azért sem, hogy tessék-lássék elvegyem az élét az agresszió mint férfi műfaj látszatának. Egyszerűen azért, mert mivel a férfiak a természettől adottan izomban, fizikumban általában még mindig erősebbek, számottevőbb a számon tartott végzetes izomtett, legalábbis statisztikailag (a nő, ha öl, inkább fondorlattal, mint erővel).

Tévednek, ha azt gondolják, mindez a Vasárnap médiapartnerségével meghirdetett roppantul érdekes nemzetközi tudományos konferencián jutott az eszembe. Bevallom, odaevett a kíváncsiság annak ellenére, hogy nem igazán vonzódom a nőkhöz. Elsősorban is személyesen kívántam meggyőződni, jó dologgal vállaltunk-e partnerséget, másrészt mindig kíváncsivá tesz, ha valami új van születőben (márpedig a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának Női és Gyermek-esélyegyenlőségi Bizottsága épp hogy megszületett), harmadszor pedig olyan vonzó volt a program (amit a két héttel ezelőtti számban Önök is olvashattak), olyan neves az előadógárda, hogy képtelen voltam ellenállni. És jól tettem, hogy nem álltam, igazi jó gondolatokat ébresztő előadásokat hallottam, sok okos nővel és férfivel találkoztam a Fórum Kisebbségkutató Intézet somorjai épületében. Hihetetlenül jól éreztem magam, várakozáson felül kaptam. Terítékre került a családi erőszak is (Szlovákiában, Magyarországon, külön-külön előadóval), de hiába az elhíresült vak komondoros eset, a magyar parlamentbeli látványos női tiltakozás, hiába bármi olyan megnyilvánulás, mely az én nem feminista lelkületemet is fenekestül felforgatja, nem ezek ösztönöztek a címadásra, hanem, csodálkozni fognak, a peredi bűbájos mesemondó verseny. Miközben élvezettel hallgattam magyar népmeséinket a csöpp gyerekek (meg persze fiatalemberek) előadásában, ujjongva a lelkem, hogy milyen szépen beszélnek, érdekesen mesélnek, egyszer csak azon kaptam magam, hogy minden második az asszony (lány) megveréséről szól, vagy azzal végződik. Azért minden második, mert a maradék állatmese. És persze, ez a megverés amúgy kézenfekvő, az ember észrevétlen maga is arra jut, hogy elkerülhetetlen, hiszen e mesék asszonya (lánya) ostobaságával, lustaságával, mihasznaságával másként nem is végezheti. Hát igen, mondhatjuk, a népmesével szívják magukba gyermekeink a példát! (Mit csináljunk, ha ez maradt ránk.) Csakhogy! Én annyi olyan mesét ismerek, ahol a férfi (fiú) a tökfilkó s a bárgyú, s az okos lány jól megleckézteti, ahol az asszony jár túl mindenki eszén. Mért, hogy a felkészítők (kik túlnyomórészt nők) mégis a jól elvert asszony esetét adják a gyerekek kezébe (kik túlnyomórészt lányok)? Talán, hogy megtanítsák, ne legyenek lusták (stb.), mert agyonverik őket? Vagy terepjáróval elütik?

Mint a szobrokat.

 

Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő

 

 

Az asszonyt, ha nem jár túl sokat a templomba, s nem késik meg a VASÁRNAPi ebéddel, hagyom.

Kosáryné Réz Lola: Asszonybeszéd

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?