Ahol a víz az úr

Csak az emberi erőfeszítésnek köszönhető, hogy nem történt tragédia, és hogy a megáradt folyó nem tett nagy kárt a településben. Amikor 2011 elején Gyurkovics József új polgármester átvette hivatalát, ezt tartotta a legfontosabbnak: megelőzni az árvizet, emelni a kultúra szintjét, több gondoskodást nyújtani az időseknek és fiataloknak. Hogy a szép terveknek csak egy része valósulhatott meg, az nem a falu vezetőségén múlott. Az 2010-es árvíz elérte a százéves rekordot, 2013 tavaszán pedig Ipolyvisk egyetlen községként világított Szlovákia térképén piros pontként: három héten keresztül harmadfokú árvízkészültség volt érvényben.

„Sajnos, az idegenforgalom is katasztrófaturizmussá vált, hiszen az egész környék idesereglett megbámulni a sosem látott vizet” – mondja a polgármester. Ahelyett, hogy a falu fejlődött volna, minden erejét a védekezés kötötte le, nem szólva az anyagi terhekről. „Annyi mindenesetre történt, hogy a magyar és a szlovák vízügyesek kidolgoztak egy előrejelzési rendszert, amely nem merül ki a vízszint mérésében, hanem sok tényezőt vesz figyelembe, beleértve a települések fekvését és a csapadékmennyiséget. Az új rendszerrel akár egy-két órás előrejelzést képesek adni, így szinte azonnal tudunk reagálni egy-egy közelgő áradás, nagyobb esőzés után. Az 1986-ban kiépült gátrendszert a százéves víznél hatvan centiméterrel magasabbra tervezték; ez akkoriban elégnek tűnt. Sajnos, napjainkban már kevésnek bizonyul, és olyasféle megoldást kellene keresni, amilyen Magyarországon már jól működik (tározók, csatornák stb.). Nálunk ilyen tervek nincsenek.” Az segítene, ha a bekötőutat másfél méterrel megemelnék. Ez megvédené Ipolyvisket.

Ki fizeti a számlát?

A falut a folyó tavaly csaknem teljesen elzárta a külvilágtól, mindössze egyetlen bekötőútja volt használható, az is csak annak köszönhetően, hogy nyolcszáz tonna kővel erősítették meg, nehogy egy csuszamlás tönkretegye. A fentebb említett védekezési költségek mintegy 22 ezer eurót tettek ki, s a községnek kellett őket állnia. „A számlát természetesen azonnal továbbítottuk a körzeti hivatal polgári védelmi osztályának, de végül személyesen a belügyminiszterhez kellett fordulnom – mondja a polgármester –, így december elején térítették meg a költségeinket. Sajnos, a törvény úgy rendelkezik, hogy ha egy község hatvan napot meghaladóan tartozik, elesik a pályázati lehetőségektől, és hitelt sem vehet föl. Csapda ez a javából: így egész évben nem tudtunk lépni, fejleszteni semmit. Amúgy a 2010-es árvíz megedzett bennünket, különösen az önkéntes tűzoltóinkat, akiknek hálával tartozunk az emberfeletti munkáért. Tavaly már önerőből és a vízügyi hatóság szakembereivel közösen a lehető legkisebb kiadásokkal sikerült megvédeni a falut.” 2010-ben, amikor ráadásul a Duna visszaduzzasztotta az Ipolyt, és a talajvíz is feltört, így is ki kellett telepíteni 50 családot a mélyebben fekvő részekről. A felső soron lakó rokonoknál, ismerősöknél, panzióban, óvodában kaptak helyet. A vasárnapi szentmisét például az óvoda udvarán tartotta a plébános.

Róka fogta csuka

A fentiek miatt, mint említettük, a kidolgozott projektek is „állva maradtak”, mert kötve volt az önkormányzat keze. A másik nagy tehertétel a meglevő Ipoly-híd, amely elég jó állapotban van, viszont a rá vezető mintegy 400 méteres utakat rendbe kellene tenni. Létezik az államközi szerződés, hogy az Ipolyon egykor állt kilencven hidat helyreállítják, újraépítik. Rapon és Kalondán már sikerült megépíteni, azóta könnyít az ott élők életén, Nyitra megye viszont „kifarolt” az egészből, így az ipolyviski hidat azóta is csak a helybéliek használják. A visszakozás a 2010-es árvíz miatt átdolgozott tervek – magasabb költségek – miatt történt. Nem készült el az ipolypásztói híd sem. Négyszázezer euró uniós támogatás ment füstbe, hiszen az utat a község a szűkös költségvetéséből nem képes felújítani, a megye pedig nem hajlandó átvenni.

Egykor város volt

Ipolyvisk esetében kis faluról beszélünk, pedig a zömében ma is magyarok lakta község valaha városi rangot viselt, vásár-, sőt vámszedői joga is volt; 1753-ban itt tartották a vármegyei közgyűléseket. Ehhez képest ma mintegy 670 lakosa van. A múlt század hetvenes éveiben a lélekszám még megközelítette az 1500-at; aztán röpke néhány évtized alatt felére csökkent az itt élők száma. A rendszerváltást követően ők is kénytelenek voltak feladni addigi életmódjukat. A helyi szövetkezet rég a múlté, a környező földeket négy kisebb gazdálkodó és egy nagyvállalkozó bérli (sajnos, nem helybeli), ráadásul fennáll az a veszély, hogy dánok és olaszok itt is megszerzik a földek nagy részét. Az emberek tartalékai kimerülnek, és szabadulnak az egykor éltető földtől.

Hiába a gyönyörű természet, a környék nem vonzza a befektetőket, elsősorban az infrastruktúra, a közúti közlekedés fejletlensége és a vasút leépülése miatt. (Az Ipolyság–Csata vonalon egyre kevesebb vonat közlekedik.) Így a fiatalokat is nehéz megtartani. A válság sújtotta időkben bérházak építésére sem lehet gondolni, így marad a régi épületek felújításának a lehetősége. Az elmúlt három év alatt – mondja a polgármester – egyetlen új telket sem vásároltak a községben fiatalok. A munkavállalók többsége még mindig Magyarországon találja meg a kenyerét. A munkanélküliség 14 százalék körüli, vagyis megfelel az országos átlagnak. A közelben mindössze Ipolyságon található egy nagyobb cég, amely szakmunkásokat alkalmaz, és egy szállítmányozó vállalat. „Meg kellene találnunk a módját, hogy a község önellátó legyen – mondja Gyurkovics József, aki szerint talán ez az egyetlen lehetőség. – Az egész vidék a mezőgazdaságra és a turizmusra építhetne, hiszen van egy gyönyörű, halban gazdag folyónk, a közelben halastavunk. A mezőgazdaságban az állattartásra kellene összpontosítani, s a gyümölcstermesztésre: arra, ami régen mindig is megvolt és virágzott. Ez állandó munkalehetőséget adna.”

Az ősi schola

Igyekeztek feléleszteni a Csemadok helyi szervezetét – mondja a polgármester. Sajnos, a régi fáklyavivők után nehéz utánpótlást találni. Ugyanakkor a községben megalakult egy éneklőcsoport; egy része ma már külön fellép a rendezvényeken vagy a templomban. Van egy mazsorettcsoport is. Tavalyelőtt megalakult a nyugdíjasklub, azóta a viski nyugdíjasok rendszeresen tartják a kapcsolatot az ipolysági és a felsőszemerédi idősekkel.

Természetesen Ipolyvisk jövőjének is a templom és az iskola a záloga. A faluban erősen tartják hitüket a katolikusok, akiknek temploma a környéken az egyik legszebb és legnagyobb. Az óvodában jelenleg 19 gyerkőcöt találunk egy osztályban, míg a kisiskolában, melyet az önkormányzat erőt meghaladóan igyekszik fenntartani, jelenleg 23 tanul. Szerencsére az utánpótlás is biztosítottnak látszik. Magában az épületben többen is elférnének, ezért az ipolyviskiek állandó kapcsolatban vannak a szomszédos településekkel, hogy ha a szükség úgy hozná, iskolabusszal hozzájuk is járhatnának a környékbeli gyerekek. Az épületek felújítása mindeddig nem sikerült, mert háromszori pályázatuk sem volt sikeres. A polgármester abban bízik, hogy legalább az óvoda fűtését sikerül idén korszerűsíteni. A művelődési házat pár esztendeje kívülről tatarozták. Igyekeznek idecsábítani az ifjúságot, legalábbis a nyári hónapokban (a fűtés megoldását tervezik); ilyenkor különféle rendezvényeket tartanak, többek közt táncházat, kézműves- és építőtábort. Az iskolában az előző igazgatónőnek, Lőrincz Katalinnak és mostaninak, Medve Júliának köszönhetően sokféle összejövetelt szerveznek a tanulóknak, s maga a község párját ritkítóan szép internetes honlapja is aktív kulturális életről tanúskodik. A rendezvények közül kiemelkedik az Ipolyviski nyár.

Ez a falu – akárcsak az egész környék – jobb sorsot érdemelne – konstatálja a krónikás. A megoldás azonban itt is az országos politikától függ, amely nem sokat törődik az Ipoly menti emberekkel.