Mi legyen a kerti tavacskákkal és a benne élő halacskákkal?

TALLÓS ISTVÁN

Mindenekelőtt biztosítani kell a tó vizének folyamatos szellőzését. A legegyszerűbb megoldás, ha a vízbe, merőlegesen a tó felszínére

szalmával kevert nádat

helyezünk. Egy bő maréknyi, a víz mélységénél 10–15 centiméterrel hosszabb nádszálat egy kevés szalmával lazán összekötünk, s ezt a köteget beleállítjuk a tó közepébe. Ha szükséges, a köteg alját kövekkel biztosítjuk, hogy egyenest álljon. A víz az ilyen növényi részek körül csak ritkán fagy be. Célszerű eleve úgy megépíteni és kialakítani a tavat, hogy a közepére nádat telepítünk. Bevált eljárás az is, hogy a magasra törő vízi növényeket ősszel nem távolítjuk el a tóból, s csak a tél elmúltával szabadulunk meg tőlük. A felszín fölé emelkedő száraz és üreges növényi maradványok az esetleges nappali enyhülés vagy a rövid idejű napsütés hatására is gyorsan felmelegszenek, s tövük körül szinte azonnal olvadni kezd a jég.

Kemény telek idején olykor csak az segít, ha

a tó jegét időnként betörjük,

mindig csak a közepét; egy 25–30 centiméter átmérőjű lékkel már elérjük a kívánt eredményt. A gyengébb jégréteget elég csak időnként meg-megtörni valamilyen fadarabbal – persze érzékkel, nem borzolva halaink kedélyállapotát. Előfordulhat, hogy a tavacskát hosszabb ideig nem áll módunkban szemmel tartani: ilyenkor megelőző lépésként

„lejjebb visszük” a tavat:

befagyott tetején egy kb. 10 centiméter átmérőjű léket vágunk, kannával annyi vizet merünk ki belőle, hogy a tó pereme néhány centiméterrel a szokásos alá csökkenjen, s az egész felületet vastagon betakarjuk hóval, szalmával vagy falevéllel.

Tájainkon szerencsére ritkák az olyan nagyon zord és hosszan tartó téli időszakok, amikor a kerti tó akár 30 centiméter mélységig is befagyhat. Halainkra persze nem a vastag jégréteg jelent veszélyt, hiszen ők a tó alján töltik a telet, ahol a víz hőmérséklete mintegy 4 Celsius-fok. A veszélyt a természetes szellőzésnek az összefüggő jégréteg általi meghiúsítása jelenti: a víznek ugyanis egyrészt folyamatosan

friss levegőre van szüksége,

másrészt a jég alatt megfagyó vízinövények rothadásnak indulhatnak, s a közben keletkező káros gázok (metán és kén-dioxid) nem tudnak szabadon távozni.

A lehető legjobb megoldás, ha a kerti tavacska kialakításánál élünk a terep kínálta kedvezőbb lehetőségekkel, s helyét a legelőnyösebben választjuk ki. A nyugati fekvésű, északról bokrokkal és sövénnyel védett, házhoz vagy épülethez közel épített tóval télen sem lesznek különösebb gondjaink. Tavacskánkba természetesen

téltűrő halakat telepítünk,

ha pedig több fajtát szeretnénk, ügyelünk arra, hogy egymást is tűrjék. Az egymás mellett élni képes, téltűrő halak közé tartozik az aranyhal, a jászkeszeg, a pirosszemű kele és a compó.

A halak mennyisége a tó nagyságától függ: egy kisebb, pl. a képen látható 3x2 méteres, 60 cm mély tavacska három–hat halacskának biztosít megfelelő életkörülményeket. Az aranyhal eléldegél egymagában is, a jászkeszeget és a kelét azonban csoportosan kell telepíteni, mivel a természetben is rajokban él. Etetésüket októbertől áprilisig szüneteltetjük.

(Legközelebb: Kerti tó kialakítása)