Agro

Már mostantól készüljünk a speciálisnövény-termesztés és állattenyésztés pályázataira

E cikk megjelenésekor már valószínű, hogy kevés olyan mezőgazdasági vállalkozó akad, aki még nem értesült volna a 50/PRV/2020 szám alatt, 2020. november 20-án közzétett pályázati felhívásról, miszerint a speciálisnövény-termesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozó vállalkozások pályázhatnak beruházások támogatására. A pályázatokat 2021. március 1–31. közötti időszakban lehet majd benyújtani.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2021. január 4. 11:14

A támogatható beruházások volumene nem lehet kevesebb mint 10 000 euró és nem haladhatja meg a 60 000 eurós összeget. A pályázatban ugyan lehet 60 000 eurós összegnél nagyobb beruházás megvalósítását tervezni (épület, gépek együtt) ám ilyen esetben a 60 000 euró összeget meghaladó részt a támogatási kérelem formanyomtatványon nem támogatható összegként kell kimutatni, azaz erre a részre nem lehet támogatást kérni. A tervezett támogatható beruházási tételekből a támogatott rész a Pozsonyi kerületben max. 40%, az összes többiben 50% lehet. Ez a támogatási arány két esetben növelhető max. 20%-kal. Az egyik, hogy a pályázó fiatal kezdő vállalkozó, ami három feltételhez kötött: a pályázat benyújtásának napjáig nem töltötte be a 41. életévét, nem régebben, mint öt éve kezdte az első mezőgazdasági vállalkozását, mezőgazdasági vagy állatorvosi irányzatú közép vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezik, vagy elvégezte az ide vonatkozó akkreditált tanfolyamot. Személyes értelmezésem szerint ez azt jelenti, hogy a 2016. év elején „Fiatal Gazda” program keretein belül, a 2029 pályázó közül senki nem kaphatja meg a 20% többlettámogatást, mivel 2021 márciusában már letelik az első vállalkozása kezdetétől számított 5 éves határidő. Ezt a kérdést érdemes lenne írásos formában is tisztázni a pályázat kiírójával (PPA). A másik lehetőség, ha a pályázó az ÚKSÚP-on regisztrál ökológiai mezőgazdaság rendszerében gazdálkodik.

Erre a kiírásra összesen 21 millió euró összeget helyeztek ki, ennek felét a speciálisnövény-termesztők, felét pedig az állattenyésztők támogatására, ami azt jelenti, hogy országos méretben 350–700 pályázat lehet sikeres, annak függvényében, hogy egy-egy pályázó mekkora beruházásra kér támogatást. Speciálisnövény-termesztés esetén épületek (saját termék feldolgozási, eladási épületek, raktárak, szárítók stb.) építése, rekonstrukciója, főleg innovatív gépek és technológiai berendezések, talajművelésre, tápanyagellátására, növényvédelemre, termékbetakarításra szolgáló gépek, öntözőberendezések; állattenyésztés esetén építkezések, szintén a telephelyről való saját termék eladásához szükséges épületek, azok berendezései, takarmánytárolás, trágyatárolás épületei, továbbá takarmány betakarításra szolgáló gépek, technológiák stb. beruházásaira lehet támogatást kérni.

A pályázatok benyújtásának egyik újdonsága, hogy ezúttal kizárólag elektronikusan lehet majd március 1-től kitölteni a támogatási kérelem alapdokumentumait, ill. benyújtani a pályázatokat. Itt annyiból előnyben vannak a jogi személyek, hogy már kötelezően be vannak regisztrálva a www.slovensko.sk elektronikus postafiók rendszerbe, vagy azok a természetes személyi vállalkozások, akik már regisztráltak és rendelkeznek elektronikus aláírás-lehetőséggel is. Akiknek még nincs ún. csipes személyi igazolványuk, de pályázni szeretnének, haladéktalanul kezdjék el ennek ügyintézését, beleértve az elektronikus aláírás lehetőségét is, hogy időben begyakorolhassák az elektronikus postafiók használásának módját. Az elektronikus postázás mellett némely dokumentumot, pl. építkezési tervdokumentációt, nyomtatott formában is lehet, ill. kell benyújtani. Az ehhez tartozó részletek megtalálhatók a pályázati felhívásban és annak mellékleteiben.

Egy-egy vállalkozás két pályázatot nyújthat be, egyet a speciálisnövény-termesztés fejlesztésére, egyet pedig az állattenyésztésre, amennyiben mindkettővel foglalkozott legalább a 2020-as évben. Ha már 2017-től, akkor nagyobb az esélye a támogatásra. Ha azonban a Pozsonyi kerületben és más kerületben is van vállalkozása, akkor csak egy pályázatot nyújthat be, vagy a speciálisnövény-termesztés, vagy az állattenyésztés fejlesztésére.

A pályázat benyújtása előtt ajánlatos részletesen felmérni az adott pályázat sikerességének esélyeit, a pályázati felhívás 14. oldalán kezdődő pontozásos elbírálási rendszer segítségével. Ezt mindenkinek ajánlatos elvégezni, még mielőtt belefogna a pályázat előkészítésébe. Az esélyfelmérés nem túl bonyolult, viszont ezt érdemes elvégeztetni egy tapasztalt pályázatíróval, aki az alapfeltételek mellett felmérheti a maximálisan elérhető pontok számát. Tudni kell azonban, hogy a pontok számát igen, de magát a támogatási esélyt nem lehet kiszámítani, mivel a pályázatok elbírálásának megkezdése előtt senki nem tudhatja, hogy a benyújtott pályázatok összességében milyen tételre kérnek támogatást.

Külön felhívnom a figyelmet arra, hogy a jelenleg érvényes előírások szerint ebben az esetben is közbeszerzési eljárást kell lebonyolítani a támogatott beruházások beszerzésére. Azok a befejezett közbeszerzési eljárások érvényesek, amelyek a pályázati felhívás nyilvánosságra hozásának napja, azaz 2020. 11. 20-a után kezdődtek és legkésőbb a támogatási szerződés érvénybe lépése után 120 munkanapon belül befejeződtek. Az eddigi tapasztalatok alapján, a támogatási szerződés aláírása előtt kevesebb esetben bonyolítják le a közbeszerzési eljárást. Inkább csak az olyan pályázók, akik a tervezett beruházásaikat mindenképpen megvalósítják még a pályázatuk végleges elbírálása, ill. a támogatási szerződés megkötése előtt, kockáztatva, hogy a beruházásukra esetleg nem kapnak támogatást. Ezzel együtt tudni kell, hogy a támogatási kérelem benyújtásának napja előtt megvalósított beruházások nem támogathatók, még ha a közbeszerzési eljárások közben befejeződtek, akkor sem. A legtöbb esetben azonban a pályázók kivárják a pályázat elbírálását, csak annak alapján döntik el a beruházásuk megvalósítását, vagy annak mértékét.

Tudni kell viszont azt is, hogy a pályázat beadása előtt mindenképpen el kell végezni egy piackutatási folyamatot, ami történhet reklámok tanulmányozása alapján, internetböngészéssel, személyes tárgyalások alapján, vagy legalább 3 árajánlat bekérésével. A piackutatások folyamatában beszerzett, árakkal alátámasztott ajánlatok aritmetikus átlaga szabja meg az ún. feltételezett árat, ami a beruházások értéke, vagy a közbeszerzési verseny meghirdetésének az alaptételéül szolgál. Építkezési beruházások esetében elegendő az ide vonatkozó minősítéssel rendelkező szakember által kidolgozott és igazolt építkezési költségvetés. Figyelni kell arra, hogy sem a piackutatás folyamán beszerzett árajánlatok, sem az építkezési költségvetés nem lehet három hónapnál régebbi keltezésű a pályázat benyújtásának napjához viszonyítva. A piackutatásról egy megszabott formanyomtatványon jegyzőkönyvet kell készíteni, amit a támogatási kérelem mellékleteként, alátámasztva a nem régebben, mint három hónapja beszerzett árajánlatokkal, a többi kötelező melléklettel együtt be kell nyújtani. Ajánlatos tehát időben elkezdeni a felkészülést, úgy, hogy márciusban már csak az elektronikus felületen közzétett formanyomtatványokat kelljen kitölteni.

Varjú János, a komáromi Varjú Consulting tanácsadói iroda tulajdonosa

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Hamran István Peter Kovařík
Frissítve

A magyar Hamran István is még játékban van az országos rendőrfőkapitányi posztért

országos tesztelés BA

Az előzetes eredmények szerint Pozsony megyében 0,8 százalék alatti a pozitivitási arány

Roman Mikulec

Mikulec e hét végéig eldönti, hogy kinevezi-e Kovaříkot a rendőrség élére

koronavírus-vakcina

A 85 évnél idősebbek telefonon is igényelhetik a védőoltást

Giuseppe Conte
Frissítve

Az olasz kormányfő kedden benyújtja a lemondását

koronavírus

Hat tünet, amely bizonyítja, átestünk a koronavírus-fertőzésen

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.