Agro

Köztes növények és új cukorrépa-technológia

Főleg a köztes növényeit, illetve azok vetőmagkeverékeit hozta el Sókszelőcére a KWS vetőmag-forgalmazó vállalat. De érdemes volt megtekinteni a cukorrépában alkalmazott Convisio Smart-technológiát is.
Czigler Mónika

2021. július 6. 10:30

mezőnapok

Kovács Tamás, a cég területi képviselője elmondta, hogy négy keverékük közül hármat vetettek el a helyszínen, hogy azokat bemutassák a gazdáknak. „A KWS úgy állította össze köztes növényeinek vetőmagkeverékét, hogy azt a mezőgazdász a legtökéletesebben be tudja illeszteni a két fő növény közé, és az elérje a fitoszanitáris hatást. A keverékek összeállítását hosszas vizsgálat előzte meg, amely egyebek mellett arra irányult, hogy milyen a kezdeti fejlődésük, gyökérzetük, virágzási idejük, hidegtűrésük” – mondta.

Mint megtudtuk, a keverékek gyökérzetének sokfélesége például lehetővé teszi a talaj kiváló átszövését a gyökerekkel, gyors növekedésüknek köszönhetően elnyomják a gyomokat, ritkítják a kártevőket, lekötik a CO2-t, növelik a talaj humusztartalmát, ezekkel a tulajdonságokkal pedig hozzájárulnak a mezőgazdaság fenntarthatóságához. „A keverékeinknél a késő virágzás fontos tulajdonság, mivel ez nagyobb flexibilitást eredményez a korai vetésnél is, és csökkenti a kipergés veszélyét. Ennek különösen a mustárnál, olajreteknél van nagy jelentősége. A facéliánál viszont épp a korai virágzás a fontos” – magyarázta Kovács Tamás.

KWS

 

A szakember hozzátette, összesen négyféle keverék található meg kínálatukban, és ezeknél akár tíz növényfélét is társítanak. A cukorrépa, búza, kukorica és borsó köztesnövényéhez például csak két keveréket, mustárt és facéliát használnak. Ennek a keveréknek a fonálféreg ritkítása miatt van jelentősége. A legtöbb, összesen tíz különféle vetőmagot tartalmazó keveréket ugyan nem hozták el Sókszelőcére, viszont az őszi vetésű keveréküket, amely alkalmas takarmánynövénynek repce, búza, kukorica és cukorrépa után, megtekinthették a látogatók. Csakúgy, mint a túl gyakran egymás után vetett repce megszakítására alkalmas, hatféle növényt tartalmazó keveréküket, amelyet lehet még gabonafélék, cukorrépa és kukorica után is vetni.

De nemcsak a köztes növényeket mutatták be Sókszelőcén, elhozta a cég a cukorrépában alkalmazott gyomirtási technológiáját is. „A Convisio smart névre keresztelt technológiát a KWS a Bayerrel közösen fejlesztette ki, amelynek a célja, hogy megoldja a gyomok okozta problémát. Hasonló elven alapul, mint a napraforgóban használt, és már jól ismert Clearfield-technológia. A Smart nagyon erős talajhatású, tökéletesen megoldja a cukorrépában a gyomkérdést, de vigyázni kell, mert a klasszikus cukorrépafajtákat kiviszi. Ez egy óriási segítség a gazdáknak, mert nem kell a gyomokat felügyelni, és nem kell annyi herbicides kezelést alkalmazni. A cukorgyárak is preferálják ezt a megoldást, és sikeresnek mondható a program, hiszen Szlovákiában a cukorrépa összterületének 55%-án ezt a technológiát alkalmazzák” – összegezte Kovács Tamás.

(cz)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
rajka

Pozsony megszüntette a buszt, Rajkán kérik számon a kiköltözők

covid

Majdnem mindenki meghal a lélegeztetőgépen – aki túléli, nem épül fel teljesen

Peter Sabaka

Az új variánstól rémült meg a világ: Ezt mondja róla Sabaka…

koronavírus Csehország

Már a szomszédban is megjelenhetett a koronavírus új variánsa, az omikron

Richard Sulík

Sulík is kritizálja Matovič adóreformját…

tvnoviny

VIDEÓ: Egy dühős család támadt az egészségügyi dolgozókra

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.