Az egészséges gyógyító

ÚJ SZÓ-HÍRZsálya szavunk, miként minden nyelvben, a növény latin megnevezését – salvia – követi, a latinok meg nem sokat spekuláltak, amikor nevet kerestek neki, mivel tudták, hogy egészséges – salvus –, annak nevezték.

ÚJ SZÓ-HÍR

Zsálya szavunk, miként minden nyelvben, a növény latin megnevezését – salvia – követi, a latinok meg nem sokat spekuláltak, amikor nevet kerestek neki, mivel tudták, hogy egészséges – salvus –, annak nevezték. Így az „orvosi zsálya” kifejezés már-már szóismétlés, latinul még inkább – salvia officinalis –, hiszen azt jelenti, egészséges gyógyító.

Leveleiből készült teája a benne levő illóolajoknak köszönhetően nagyon finom, a rászorulók izzadáscsökkentő hatása végett fogyasztják, a többiek csak az ízéért. Torok- és szájüregöblítőből se találtak föl még jobbat a zsályateánál, de fogfájás és fogínygyulladás enyhítésére is nagyon jó: nem érhet bennünket nagyobb szerencse annál, mint amikor fogunk-ínyünk épp a kertben fájdul meg. Csak lazán rágcsálni kezdjük a zsályalevelet. Ez ugye akkor érvényes, ha zsályánk is van. Zsályából jó, ha többet tartunk, a sok száz fajtából kettőt-hármat, mindegyik egy kissé más illatú és utóízű. Magról vetjük vagy tőosztással jutunk hozzá – a szakirodalom részletesen leírja, milyen talaj-előkészítést, mennyi trágyát (sőt, jaj, jaj!: műtrágyát), öntözést stb. igényel, minderről azonban nem kell tudnunk. A nagyon világos meleg helyet kedveli, tűző napon már az első év alatt sűrű cserjévé fejlődik. A zsálya a leghálásabb mostohagyerek: minél kevesebbet törődünk vele, annál erősebb a fejlődése. Ismert fűszernövény is, zsíros húsok, vadételek páclevének, töltelékek, pástétomok és főtt tészták alkotóeleme. (r)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?