A Szegedi Gabonakutató tavaszi növényeinek bemutatója

Gabonakutató

Hagyományos kukorica, szója, napraforgó és takarmánycirok fajtabemutatóinkra idén szeptember 3-án került sor a kiszombori Dénes majorban és szeptember 10-én a táplánszentkereszti növénynemesítő kutatóállomásunkon.

Kiszomboron a vendégeket kukorica, cirok és szója felhasználásával készített sütemények kóstolója várta, melyek a Gabonakutató Lisztlaborjában frissen készültek. A Gabonakutató ügyvezető igazgatója, Wágner József köszöntőjében kiemelte a magyar szójanemesítés és a cirok feltörekvő pozícióját az alapvető, meghatározó növények mellett. Komoly potenciál van a cirokban, a humánélelmezés egyik meghatározó pillére lehet, hiszen a szemes cirok gluténmentes, így a lisztérzékenyek is korlátlanul fogyaszthatják.

A kukoricafajták ismertetése során dr. Nagy Zoltán elmondta, hogy a szuperkorai hibrideknek Magyarországon elsősorban a másodvetésben van szerepe, illetve normál vetés esetén a korai betakaríthatóság miatt közkedveltek. A jól ismert TK175 méltó utódja lehet a GKT 1216, amely az elődjét 20%-kal felülmúlja a terméspotenciálban, valamint a vízleadásban is, így a szegedi szuperkorai hibridek vezéralakja lehet.

Sokszínű a Gabonakutató hibridkínálata a felhasználás szemszögéből tekintve is. A szemes kukoricákhoz tartozik a Sarolta, GKT 372, GKT 376 és a GKT 384 hibrid, a silókukoricák közé pedig a Szegedi 521 és a GK Silostar, míg az élelmiszeripari felhasználásúak közé a Sarolta és a GKT 376 hibridek. A gyomitószer rezisztens hibridek a KENÉZ DUO és a GKT 3213 DUO. Nagy Zoltán kiemelte, a Gabonakutató a jövőben a FAO 300-as éréscsoportra helyezi a hangsúlyt, ezek a hibridek jelenleg a Nébih-kísérletekben másodévesek, a 2021-es idénytől lesznek elérhetőek a köztermesztés számára.

A cirok jelentősége az élelmiszeriparban

Dr. Palágyi Andrea nemesítő a szemescirok kapcsán kiemelte, a jövőben várhatóan növekszik a jelentősége a gluténmentes élelmiszerek előállításánál, amelyben a Gabonakutató a tervek szerint új piaci szereplőként lép színre. A Farmsugro 180, a GK Emese és az Alföldi 1 mellett a következő szezontól a GK Erzsébettel bővül a Gabonakutató szemescirok portfóliója. A silócirkot szilázsként főként szarvasmarhák és juhok téli tömegtakarmányozására használják. A Gabonakutató silócirok-kínálatát a GK Erik, GK Balázs, Róna 1 és a GK Áron hibridek alkotják. A szemescirok, silócirok, szudánifű – az egyik legjobb szárazságtűrő szántóföldi növénykultúra hazánkban.

Jön a SZÓJAKONTROLL

A Suedina, Aires, Bahia és Pannonia Kincse GK szója fajták közül a Bahia univerzális jellegét emelte ki Garamszegi Tibor, amely az eltérő évjáratokban más-más termesztési viszonyok közötti kiváló alkalmazkodóképességében mutatkozik meg. Elmondta továbbá, hogy a következő szezontól új szolgáltatás bevezetésére kerül sor a Gabonakutatónál, mégpedig a térítés ellenében igénybe vehető SZÓJAKONTROLL szójatermesztés fejlesztési rendszerre, amely komplett termesztéstechnológiai ajánlást ad az előkészületektől a betakarításig a partnereknek.

A legújabb olajnapraforgó

A Gabonakutató legújabb, 2018-ban minősített korai Clearfield® olajnapraforgó-fajtája a GK Milia CL. A Nébih 2017. évi kísérletei alapján 3,8 t/ha átlagterméssel minősítették. Termése több helyen meghaladta a 4,5–5,0 t/ha-t. A vizsgált napraforgóhibridek közül a legnagyobb olajtermést érte el. Az összes talajtípuson termeszthető fajta. Genetikailag ellenálló a peronoszpóra összes rasszával szemben. A GK Milia középmagas, könnyen betakarítható hibrid. Tányérállása kedvező, hátoldalán nem áll meg a víz, ami kedvezne a betegségeknek.

 

Szegedi Gabonakutató

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?