A leggyakoribb betegségek

A szeder mikoszferellás levélfoltosságára akkor gyanakodhatunk, ha a levélen 2-3 mm-es szögletes, vagy kerek liláspiros szegélyű foltok, a szürkésbarna közepű foltokban apró, barna pontok láthatók. A betegség levélszáradást okoz, a kórokozó a lehullott levelekben telel át.

A szeder mikoszferellás levélfoltosságára akkor gyanakodhatunk, ha a levélen 2-3 mm-es szögletes, vagy kerek liláspiros szegélyű foltok, a szürkésbarna közepű foltokban apró, barna pontok láthatók. A betegség levélszáradást okoz, a kórokozó a lehullott levelekben telel át. Jelentős hajtás- és vesszőbetegség a szeder bortioszférás betegsége is. Tünetei a következők: a rügyek körül ovális, barna foltok keletkeznek, a pontok közepe kiszürkül, benne piknídiumok találhatók. A betegség ellen rügypattanás után vegyszeres védekezéssel és a letermett vesszők eltávolításával, majd 10 naponkénti 2-3 alkalommal történő permetezéssel védekezhetünk.

A szeptocitás betegség a szeder legjelentősebb hajtás- és vesszőbetegsége. A hajtásokon ovális zöldesbarna foltok keletkeznek, a vesszőn a folt szegélye vörösbarna, a folt közepe vörösbarna világosbarna udvarral.

A szeder leptoszférás betegségére jellemző, hogy a hajtások tövi részén ovális alakú, sötétbarna elmosódott szélű foltok keletkeznek, ezek a fatestre is kiterjednek. A hajtást kettévágva a bélszövetig terjedő barnulás észlelhető. Vesszőn a foltok kiszürkülnek, a kéreg fölrepedezik, a foltokban apró piknídiumok és pszeudotéciumok láthatók. A betegség a beteg vesszőkkel terjed. A szeder botritiszes betegsége bogyórothadást idéz elő. Az éretlen bogyó elbarnul, összetöpped, az érett bogyó vörösbarna lesz, majd elrothad, az elrothadt bogyók kocsánya is barnul, elhal. A levél szürkésbarna lesz, a virág elbarnul, a hajtáson szürkésbarna foltok láthatók. A betegség a beteg vesszőkkel, talajra hullott levelekkel és bogyómaradványokkal terjed.

A szeder sárgarozsdája, szár- és levélrozsdája tavasszal jelentkezik, amikor a száron és levélen citromsárga uredotelepek találhatók. Nyáron sárgásfehér teleutotelepek láthatók. A szeder narancsrozsdájának tünetei a következők: a levelek aprók, halványzöldek, rajtuk csillogó narancssárga ecídiumok alakulnak ki. A betegség a gyökértörzsön keresztül terjed, ahol a kórokozók éveken át fennmaradnak. A legjobb védekezés ellene az egészséges szaporítóanyag felhasználása és a beteg tövek eltávolítása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?