a hullott almával?

Hát hasznosítjuk, természetesen. Az ép darabokat vagy az olyanokat, melyek egy része sértetlen, gyűjtsük össze és mossuk meg. Közben van időnk eldönteni, ebből mennyit tudunk néhány napon belül elfogyasztani – akkor az aznapi kivételével mind mehet ideiglenesen a hűtőbe. Ha meggondoljuk, hogy napi négy darabbal biztosan elbánunk négy reggelire, akkor tizenhatnak már van helye. A maradékot lereszeljük és eltesszük télire, jól jön majd például a pitéhez. Az almareszelék befőzésekor ne abból induljunk ki, mennyi kompótra lehet szükségünk, hanem abból, mennyi a felhasználásra alkalmas almánk, valamint hogy mennyi üveggel tudunk egyszerre dunsztolni. Közben jusson eszünkbe, milyen jól jöhet egy-egy mutatósabb (de akár a legegyszerűbb) üveg befőtt ajándékként – bárkinek, aki értékeli a házi készítményeket. A tottyadt, férges vagy romlásnak indult maradékkal lesz a legkevesebb gondunk: kannába gyűjtjük, és a komposzt közepére öntjük. Ha nagyobb a halom, elegyengetjük, hogy a tárolóban mindenhová jusson. Pár centiméternyi nedves levél vagy nyirkos föld kerül rá takaróként. A többit rábízhatjuk az egysejtű növényekre és állatokra, a gombákra és az enzimekre, na meg a gilisztákra. Ha annyi hullott almánk volt az idén, hogy jutott friss fogyasztásra, befőzésre és komposztálásra is, akkor elégedetten nyugtázhatjuk, hogy még az alma sem hullik a fáról hiába. Tehát hogy nincsenek különös esetek, mert mindennek rendeltetése van. A lehető legrosszabb választás, ha nem teszünk semmit, és a fa alatt hagyjuk a termést: fölsorolni se lehet, mennyi kárt okozunk ezzel a fának és környékének. Tanuljuk meg megbecsülni azt, amink van. (r)