A Galleko koreň készítmény pozitív hatása a repcében

növényi stimuláció

Mára a repce Szlovákiában és Csehországban is „fedél alá” került. A tavalyi évhez viszonyítva bizonyosan csökkenéssel kell számolni, tehát a májusi bizakodó előrejelzések valószínűleg nem teljesülnek be.

Májusban néhány gazda még rekordtermést jósolt repcéből. A kedvező időjárási feltételekből indultak ki, hiszen elegendő volt a csapadék, és alacsony volt a hőmérséklet. A gyakori esőzések viszont magukkal vonták a repce kezelésével kapcsolatos problémákat, amely változtatott a végleges eredményeken. A termésre hatással volt a nagyon meleg június.

Az idei júliusi becslések Szlovákiában 2,6 t/ha átlaghozamot jósoltak, a tavalyi 3,10 t/ha mögött ez elmarad. Sajnos az idei eredményeket már nem tudjuk megváltoztatni, de itt a következő év, és már most tehetünk a termés növeléséért.

A hozamok növekedését befolyásolja a jó talajelőkészítés, a vetés helyes időpontjának és a jó fajta/hibrid megválasztása. Nem szabad azonban megfeledkezni a segédanyagokról sem, illetve a fiatal növények kezeléséről. És itt nem csak a klasszikus gomba- és rovarölőszerekre gondolunk. A mezőgazdasági gyakorlat is mutatja, hogy fel kell készülni a változó körülményekre, és ezek indokolttá teszik a segédanyagok használatát a különféle terményekben.

A Gallekonak is van képviselője ezen készítmények sorában, ez nem más, mint a gazdák által évek hosszú során tesztelt Galleko koreň. Szerves anyagokat, aminosavakat, auxinokat és azok vegyületeit, tengeri alga kivonatokat, stresszhatás-csökkentő anyagokat, makro-és mikroelemek keverékét tartalmazza. Ezen összetevőknek köszönhetően hatása látható szabad szemmel is, akár már néhány nappal a kezelést követően is.

 

Minden a gyökérrel kezdődik

A készítménnyel kezelt növények esetében a különbségek először a felszín alatti részeken nyilvánulnak meg. Ez érthető is, hiszen minden a gyökérrel kezdődik. Az egészséges és minőségi gyökérrendszerrel rendelkező növényzet a jó termés alapja. A szerves anyagok stimulálják a gyökér fejlődését. A főgyökér, de az egész gyökérrendszer is így dúsabb, hosszabb és nagyobb tömegű lesz. A fiatal növényzet számára ez nagy előnyt jelent, hiszen jobban hozzáfér a tápanyaghoz és a vízhez is. Egyúttal az ilyen növények ellenállóbbak a kifagyással és mechanikus sérülésekkel szemben is (időjárás, vadkárok). A gazdag hajszálgyökerek lehetővé teszik a kevésbé mobilis elemek felvételét a talajból (foszfor, kálium). Az auxinok elszállítják a tápanyagot a növény új képződményeibe. A kezdeti fázisban segíti a gyökérrendszer fejlődését, később hatással van a föld feletti részekre is.

A hajszálgyökerek csúcsai a növényi hormonok és a citokininek forrása. Ezek gátolják az auxinokat, aminek köszönhetően természetes módon befolyásolják a föld feletti részek növekedését, vagyis csökkentik az apikális dominanciát. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy lassítják a föld feletti részek növekedését, és segítik a mellékhajtások képződését. A Galleko koreň így morforegulációs hatással is bír a fiatal repcére. Ezen felül segíti a morforegulációs gombaölőszerek alkalmazását ősszel, ezért közösen is alkalmazható. Az aminosavak nagyon jól szállítják a többi anyagot, ugyanakkor segítik azok beépülését a növényzetbe.

 

Kísérletek bizonyítják

Tavaly ősszel alapozták meg az őszi káposztarepce kísérleti parcelláit az NPPC-VÚRV, VŠS Vígľaš – Pstruša kísérleti állomáson. Némely kísérleti variánsból kettő volt, ahol a Galleko koreň készítményt ősszel alkalmazták 0,8 l/ha adagban. Mindkét esetben jelentős növekedést tapasztaltak nem csak a növény tömegét (több mint 40%), hanem a gyökerét tekintve is (több mint 60%) a kontrollal szemben. Ami viszont még ennél is fontosabb, tavasszal a gyökér tömegének különbsége a kezelt és a kezeletlen változat között még inkább növekedett. Megközelítőleg 25 nappal az alkalmazást követően a mintavételnél nagyon jól látható volt a hatása a kezelt és a kezeletlen változat között.

Őszi káposztarepce, ES Monaco, balra kontroll, jobbra fent a Galleko 1 variáns, jobbra alul Galleko 2 variáns, (mindkettő 2018.9.14.-én volt kezelve a Galleko koreň készítménnyel 0,8 l/ha adagban). NPPC – VÚRV, VŠS Vígľaš – Pstruša, fotó: 2018. 10. 4.

Egyúttal megcáfolja a gazdák azon véleményét, miszerint nem szeretnék a 4-6 leveles állapotban kezelni, mivel a növény még túl kicsi a kezeléshez, ezért halogatják a beavatkozást. Épp ellenkezőleg, a korai alkalmazás lehetővé teszi a növénynek felvenni és beépíteni azokat az elemeket, amelyeket a készítmény tartalmaz.

A következő kísérlet a T - AGRO POKORADZ, spol. s r.o. (Rimaszombati járás) parcelláin zajlott. A Galleko koreň 0,6 l/ha adagban volt kijuttatva, és nem csak a gyökértömeget növelte 0,8%-al, hanem a gyökérnyak vastagságát is 14,13 %-al.

A repce gyökere, balra kontroll, jobbra Galleko koreň 0,6 l/ha, T - AGRO POKORADZ, spol. s r.o. (Rimaszombati járás), fotó: 2018.11. 13.

 

A Galleko koreň összetevői átadják tapasztalataikat a növényeknek

De térjünk vissza a további összetevőkhöz, amelyeket a készítmény tartalmaz, és amelyek jelentősége az utóbbi években egyre inkább nő. Ezek a tengeri alga kivonatok, és stresszellenes összetevők.

Feladatuk segíteni a növényeknek átvészelni az olyan kedvezőtlen időjárási körülményeket, mint a szárazság, túlzott csapadék, alacsony hőmérséklet. A tengeri alga kivonatok olyan területről származnak, ahol nagyon nagy hőingadozásnak vannak kitéve, illetve hosszan tartó apálynak és dagálynak. Így a szárazságnak is ki vannak téve, és ezt a tapasztalatukat átadják a velük kezelt növényeknek. Ezek aztán jobban tudnak gazdálkodni a vízzel, és jobban tudnak védekezni a magas és az alacsony hőmérséklettel szemben is. Az eredmény nem csak a jobban áttelelt növényzetben nyilvánul meg, hanem abban is, hogy sokkal kevesebb időre van szüksége a tavaszi regenerációnál.

A Galleko koreň őszi alkalmazása 0,8 l/ha adagban nagyon jól dokumentálva van az alábbi felvételen.

Őszi káposztarepce, kontroll, fotó:2018.4.9, Ústecký kerület (CSK)

Ezeket a félüzemi kísérleteket 2017/2018-as szezonban végezték Ústecký kerületben. Már csak azt kell leszögezni, hogy a kezelt változat teljes mértékben kihasználta az erőfölényét, és a kontrollal szemben 300 kg/ha többletet hozott.

Nem szabad elfeledkeznünk az egyes tápelemekről sem, amelyeket a Galleko koreň tartalmaz. A növény így megkapja a sokszor hiányzó elemeket, és gyorsítja a készítmény hatását. De tudni kell, hogy ezek a tápelemek nem helyettesíthetik a „rendes” tápanyagutánpótlást.

Őszi káposztarepce, kísérlet, ősszel Galleko koreň adagolása 0,8 l/ha, fotó.2018.4.9. Ústecký kerület (CSK)

A Galleko koreň feladata segíteni a fiatal növény, hogy minél jobban le tudja küzdeni a kezdeti vegetációs időszakot, és fel tudjon készülni a télre. A növény így erőfölénybe kerül, amely nem csak tavasszal nyilvánul meg az említett regenerációban, de gyakran ezt az előnyét az aratásig megtartja. A Galleko készítmények sorában ez az első, amely a repcébe ajánlott. A legjobb eredmények viszont a Galleko egész metodikájának alkalmazásával érhető el.

Őszi káposztarepce, balra kontroll, jobbra Galleko koreň. Fotó: 2018.4.9. Ústecký kerület (CSK).

Szívesen meglátogatjuk Önt személyesen is, további információ érdekében keressen a 0911 44 44 78-as mobilszámon, e-mailen: [email protected], vagy keresse fel internetes oldalunkat: www.galleko.com.

Martin Šotík, Galleko

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?