A horgászorsó-választás fontosabb szempontjai 2021-ben

damil

Tudatos horgászként az orsóválasztás sem éppen a megkerülhető kérdések közé sorolandó, hogyha tényleg minél inkább szeretnénk sikeresen tevékenykedni a vízparton. Ennek megfelelően szedtük össze az orsóválasztás lényegesebb szempontjait.

 

Lesz szó a szóba jöhető horgász módszerekről, árakról, méretről és minőségről is. Bízunk benne, hogy tényleg sikerül lefedni az orsóválasztás valamennyi fontos aspektusát, ezáltal is segítve a sikeres horgászatok megvalósulását.

Pontosan miként hasznosul maga az orsó horgászat közben?

Többféle módon is. Egyrészt eleve a bedobás közben is jelentkezik az orsó hozzáadott értéke alapesetben. Elvégre magán az orsó dobján kap helyet a rendelkezésre álló zsinórmennyiség, és a bedobást követően erről tud zökkenőmentesen lefutni ideális esetben.

Mindezen felül az orsó rendelkezésre állása a megakasztott hal fárasztása közben jelentkezik leginkább. Az orsó fékével tudjuk ugyanis precízen szabályozni azt, hogy a halnak mennyi zsinórt engedünk, vagy pedig mennyire szeretnénk úgymond keményen bánni vele a partra terelés érdekében.

Mennyit számít a méret és a minőség az orsó kiválasztásánál?

A kérdésre leginkább horgász módszerenként külön-külön érdemes választ adni. Persze fontos maga a méret és a minőség is, csak módszerenként eltérő mértékben. A konkrét példa kedvéért pergetésnél azért érdemes kisebb orsóval horgászni, hogy az egész napos dobálások alatt ne fáradjon el a kezünk.

Bojlizásnál pedig sokszor pont a másik véglet a kifizetődő. Vagyis jobban járhatunk egy hatvanas dobbal ellátott nagyobb méretű orsóval, hiszen ennek köszönhetően a száz méter feletti dobások kivitelezése sem jelenthet majd különösebb nehézséget.

A minőségről pedig talán nem is kell túlzottan sokat mesélni. Az orsó esetében egyébként a minőséget az anyagok jelentik, hiszen egy masszív és strapabíró orsó tényleg jó anyagokból készül, a fékrendszere pedig precízen finomhangolt szerkezetként funkcionál.

Mik az orsóválasztás leginkább szóba jöhető szempontjai 2021-ben?

Elsőként azt érdemes átgondolni, hogy a horgász módszerek és a választott víztípusok alapvetően mit tesznek indokolttá. A Damil.hu orsóválasztékában például tetszés szerint tudunk arra a kategóriára kattintani, amelyik az esetünkben éppenséggel aktuálisnak számít.

Természetesen mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takarója ér. Gyakori használatnál vagy versenykörülményeknél mindenképp érdemes beruházni egy-egy komolyabb és minőségibb orsóba, hogy tényleg ne jelentkezzen semmiféle probléma a rendszeres használat közben.

Ami pedig a legfontosabb, hogy a választott orsó mindenképp szolgálja és segítse a minél eredményesebb horgászatokat. Tehát segítsen a dobásoknál, a bevágásoknál, nem beszélve a fárasztás közbeni teendőkről.

(PR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?