Régió

12 fiatal orvos kezdte meg a munkát a komáromi kórházban

Komárom | Ketten a sebészeti, hárman pedig a hosszabb ideig létszámbeli gondokkal küzdő neurológiai osztály csapatát erősítik.
Vataščin Péter

2021. szeptember 18. 17:30

komárom
(fotó: AGEL)

Két-két fő a rehabilitációs, valamint a belgyógyászati részlegeken kezdte meg a szakmai munkát, végül pedig három fiatal orvossal bővült a nőgyógyászati osztály. Az új alkalmazottak közül többen a komáromi kórházban végezték el az orvosi gyakorlatukat. Miroslav Jaška kórházigazgató szerint ez, valamint az intézmény jó híre, a fejlesztések és a kiváló munkaközösség győzte meg a pályakezdő orvosokat arról, hogy Komáromban vállaljanak munkát. Az új szakembereket kötetlen, gulyásfőzéssel egybekötött program keretén belül fogadták, amely során megismerkedhettek a kórházvezetéssel, a főorvosokkal és a főnővérekkel. A találkozón részt vett egy hatodéves orvostanhallgató, aki a nyári hónapokban az oltóközpontban dolgozott, valamint két ötödéves gyógyszerészhallgató is, akik a kórház gyógyszertárában végezték el a gyakorlatukat. (AGEL)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
agro

A szlovák termőföld valódi védelme, vagy csak magyarellenes hangulatkeltés?

gorila 2

Megjelentek az első videók Ficóék titkos találkájáról

home office

Továbbra is megoszlanak a vélemények a távmunkáról

Marczell Zoltán

Elhunyt Marczell Zoltán, Kisudvarnok polgármestere

Buszok

Ezért okozott olyan pánikot az AdBlue hiánya

eroszak
18+

12 évesen megerőszakolták, az erről készült videó kikerült a Pornhubra

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.