Vigyázat: a putyinizmus száz évig kitart és jól exportálható!

Putyin

Putyin egyik ideológusa leírta, mi is az a putyinizmus.  Az is kiderült, mit jelent ez számunkra.

A demokrácia illúzió, Oroszországban új típusú állam van kialakulóban, és az évszázad végéig a putyinizmus útján fog fejlődni

– vélekedett Vlagyiszlav Szurkov orosz elnöki tanácsadó a Nyezaviszimaja Gazeta napilapban megjelentetett cikkében.

„Az orosz állam a Szovjetunió széthullása után tovább él és most már olyan új állam, amilyen még sohasem volt nálunk” – írta Szurkov.

Szerinte bebizonyosodott, hogy a putyinizmus, „ez a szervesen kialakult modell jelenti az orosz nemzet túlélését és felemelkedését, nemcsak az elkövetkező évekre, hanem évtizedekre, és a legvalószínűbb, hogy az egész előttünk álló évszázadra”. 

Az orosz történelem négy alapvető államszervezési modellt ismer, amelyet az alapítójukról neveztek el: ezek III. Iváné, Nagy Péteré, Leniné és Putyiné. Ez utóbbi nagy politikai gépezete felpörög és Oroszország még sokáig „Putyin állama” marad, mint ahogy a jelenlegi Franciaország de Gaulle ötödik köztársaságának tekinti magát, Törökország továbbra is Atatürk hat nyíl ideológiájára támaszkodik, az Egyesült Államok pedig az alapító atyák értékeire.

Szurkov szerint a putyinizmust exportálni is lehet, egyes elemeit más külföldi politikusok is tanulmányozzák és alkalmazzák. 

Emlékeztettet, hogy Putyin a 2007-es müncheni biztonságpolitikai konferencián elmondott, az egypólusú világrendet ostorozó beszéde még disszidens megnyilvánulásnak tűnt, de az ott elhangzottakat ma már „magától értetődőek – Amerikával mindenki elégedetlen, mások mellett maguk az amerikaiak is”.

Szurkov a nyugati demokrácia és intézményrendszerek ismert bírálója. Úgy véli, az orosz rendszer „becsületesebb” a nyugatinál, mert Oroszország „nem rejti el, hanem demonstrálja” a katonai és a rendőri funkciókat. Szerinte ott a legfontosabb az államfő és a nép közötti bizalom.

„Oroszországban nincs mély állam, de van mély nép. A mély nép mindig észnél van, a szociológiai felmérések, az agitáció, a fenyegetések, valamint a közvetlen tanulmányozás és hatásgyakorlás egyéb eszközei nem érnek el hozzá” – állítja Putyin ideológusa. Meglátása szerint Putyin államának egyedi és fő erénye a nép meghallgatása és megértése, valamint a vele összhangban való cselekvés képessége. „A lényeg: a társadalom megbízik az első számú vezetőben, de ez már nem azonos a jó cár atyuskába vetett hittel.”

„Az orosz állam új modellje a bizalomból ered, ez a gyökeres eltérés a bizalmatlanságot és a kritikát kultiváló nyugati modellhez képest” – sulykolja Szurkov. Ami régiónk számára elég ijesztően hangzik: Szurkov állítja, hogy az orosz állam a 21. században nem törik meg, mindig a „maga módján” fog cselekedni és „a geopolitikai küzdelem felső ligájában érmes helyezéseket fog elérni”.

Ezzel előbb vagy utóbb meg kell békélnie mindenkinek, aki azt követeli, hogy Oroszország változtasson a magatartásán – írta a cikkben.

Vlagyimir Szurkovot az amerikai Foreign Policy magazin januárban a világ száz legbefolyásosabb gondolkodója közé sorolta. 2008 májusa és 2011 decembere között az orosz elnöki apparátus belpolitikáért felelős helyettes vezetője volt. Neki tulajdonítják a „szuverén demokrácia” fogalmának megalkotását.
Az elmúlt években Szurkov a 2014 óta oroszbarát erők által elfoglalt kelet-ukrajnai Donyec-medencéért felelős az elnöki hivatalban. (MTI, úsz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?